2010. január 27., szerda

Fejlődünk

Jobban mondva Kristóf fejlődik szépen. Konkrétabban a mozgására gondolok. Mióta múlt héten a doktor nénink javasolta, hogy próbálkozzunk azzal, hogy megindítjuk a mozgást és hagyjuk, hogy Krisz befejezze, azóta a drágám nagyon szuperül felhúzza magát a kezünkbe kapaszkodva állásba, szépen áll, ha fogja a kezünket, sőőőőt tegnap így még néhány lépést is megtett.
Csak az a fránya mászás nem akar menni. Szerintem a kis Ördögöm rájött, hogy ő tulajdonképpen kúszva mindenhová eljut és köszöni szépen ez neki nagyon jó így.

A babatorna múlthéten is nagyon jó volt. Új feladatokat is tanultunk, és új mondókákat. Kristóf nagyon jókat kacag rajtuk. Sajnos ezen a héten ki kell hagynunk, mert a derekam bemondta az unalmast, még a szimpla emelgetés is nehezemre esik, nemhogy dobáljam, meg hintáztassam. De remélem, jövő héten újra mehetünk. Lehet, hogy kárpótlásként holnap lenézünk a Ringatóra.

Időközben 7 fogú lett a nagyfiú. A jobb alsó 2-es metszőfog is volt szíves végre áttörni. De valószínűleg hamar követni fogja a bal alsó 2-es is. Egyre ügyesebben harap is a törpöm, szerencsére a mi harapdálásunkról lassan leszokik. Viszont kezd átszokni az ételek harapására. A Túró Rudit és a kukorica pufit már sikerül harapva ennie.

Hétvégén megvolt az első szánkózás is. Ha már karácsonyra a Jézuska hozott egy szánkót, hát muszáj volt felavatni. Csak pár percig élvezte igazán még Krisz, hogy Öcsipapa rohangászik vele, mert kényelmetlen volt még neki a háttámla. De majd jövőre.

A bilit is kipróbáltuk hétvégén. Hát nem lett egyenlőre Kristófom szíve csücske. Pedig még maci is van rajta. De ezzel is ráérünk még.

És mivel már olyan jól megvoltunk betegség nélkül, hétvégén Krisz elkezdte fogdosni a fülét. Hurrá! Hétfőn irány a fülészet. A doktor bácsi már ismerősként üdvözölt. Szerencsére nincs nagy gond. Nagyon pici nátha (mi észre se vettük, hogy meg lenne fázva), és picit fénytelen a dobhártya, de nincs begyulladva a füle. Fülcsöpi, Nurofen, orrcsepp vasárnapig. Nemes egyszerűséggel fogzási szindrómának titulálta a doktor bácsi a dolgot. Azért valami azt súgja, hogy az orrmandulával lesz némi gondunk még.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése