2010. július 9., péntek

Magyarázom...

Mármint az előző videó történetét. Merthogy van ám neki.
Múlthét csütörtökön felhívtam Margitot, mivel kérte, hogy meséljek majd, hogy hol tartunk. Meg amúgy is hívni akartam, hogy hát még nem jár Krisz egyedül. Margit mondta, hogy akkor azért ránézne. Nagyon rendes volt, mert végül még aznapra tudott nekünk helyet csinálni.
Megnézte Kristófot és mondta, hogy egyedül a hátánál és a nyakánál van kis letapadás, ami nehezítheti az egyensúlyozást, meg hát úgy tűnik igazából egy baja van a gyereknek, mégpedig, hogy fél. Van ilyen, nem tudják mitől, de volt pár ilyen babája már. Elmondta milyen feladatokkal tudjuk fejleszteni az egyensúlyérzékét és hol masszírozzuk. Kaptunk időpontot 1 héttel későbbre.
Mit ad a ég, másnap Krisz Piliscsabán produkált egy olyan gyönyörű egyedül állok-járok produkciót, hogy azt hittük fenékre ülünk, aztán ennyi is volt egész hétvégén. Mi viszont rendületlenül "kínoztuk" a gyereket a feladatokkal és a masszírozással.
Hétfőn apával sétáltak kézen fogva, eléjük szaladtam és hívtam a kis drágámat, apa elengedte őt, ő pedig láss csodát, nem ült le, hanem állva maradt és elindult egyedül felém. Mondanom se kell volt nagyon öröm, a délután hátralevő részében ezt gyakoroltuk vele, neki meg nagyon tetszett a dolog. Gyakoroltuk ezt egészen tegnapig, ő pedig egyre több lépést tett meg egyedül, de 5-7 lépésnél nem többet.
Tegnap újra voltunk Margitnál, aki nagyon örült ennek a produkciónak, még egyszer jól megmasszírozta a Mackót, meg gyakorolgattak, aztán elengedett minket. Szerinte innentől már nem lesz probléma, azért majd augusztusban hívjam fel, hogy mi újság.
Ennek örömére tegnap délután a Kismackó Magdi mamáék kertjében újabb tudományt mutatott nekünk. Ez pedig az egyedül körbe-körbe járás a kertben. Időnként megcélzott egy szőlőkarót, vagy ilyesmit, de akkor eltérítettük őt, ő pedig ment tovább. Szuperül egyensúlyozva.
Ja! Szintén tegnap történt, hogy mondtam neki, hogy csüccsenjen le pici hátsófelére, ő pedig elengedte a kapaszkodót, úgy álldogált, majd kapaszkodás nélkül leguggolt és úgy ült le.
Szóval király!!!!
És hogy kerek legyen a dolog, ma reggelre kibújt a 16. foga is Kristófnak. Így már csak a 4 db hátsó örlő fog hiányzik, de ahogy a jeleket elnézem, sokáig nem kell rájuk várni, 2 (a baloldaliak) már úton vannak. ;D