2012. február 27., hétfő

Hírek tőlünk


Az elmúlt majdnem 2 hónapban szép csendesen és átlagosan folydogált az életünk. Kristóf 4 hónap hiányzás mentes időszak után február elején 1 hétig volt beteg. Természetesen akkor, amikor mindenképp be kellett mennem az utódomat betanítani (mivel február közepe óta én már nem dolgozom). Így pár napot Piliscsabán volt a fiatal ember, de úgy vettem észre, hogy szokás szerint nem volt ellenére :D. Igazából olyan nagyon szerencsére nem volt beteg, pici hőemelkedése volt, csak nagyon köhögött. De a kedve az töretlen volt.

Aztán voltunk megnézni az ovit, ahová szeretnénk Kriszt beíratni. Közel van (kb. 2 perc séta, ha még a 4. emeletről lejutást is beleszámítom), nem rég újították fel, nagyon klassz. Kismedvének is nagyon tetszett. Bemehettünk egy csoportba is kicsit játszani. Pár pillanat után feltalálta magát a drágám, ment körülnézni, játszott. Volt egy kis afférja is, de ez engem tulajdonképpen megnyugtatott. Mivel ebben az oviban csak vegyes csoportok vannak (3-6 évesig mindenki), így kicsit tartottam(tunk Atival) tőle, hogy nehezen fogja viselni Kristóf, hogy a nagyobbak elveszik a játékát, meg ilyesmi. Na pont egy ilyen eset történt, ő játszani szeretett volna egy kockából épített várral, de nagyon elvették tőle az építőkockát, mert ők építették a várat. Ebből az lett, hogy fél pillanatra Mackónak legörbült a szája, hogy "anya, elvették a kockámat", de mondtam neki, hogy kicsim, a bölcsiben is van ilyen, vagy kérd vissza, vagy keress másik játékot, és ezzel tulajdonképpen a problémát meg is oldottuk, mert el is felejtette, hogy őt mekkora sérelem érte, és szaladt tovább játszani. Én helyette nem oldom meg a problémáit, mert neki is meg kell tanulnia, nem tudok mindig mellette lenni. De úgy láttam, hogy hamar felülkerekedett a dolgon, így kicsit megnyugodtam, hogy valószínűleg hamar hozzá fog szokni ezekhez a dolgokhoz (mellesleg a bölcsiben is edződik, mert múltkor pont a nagy haverja, Milán vette el tőle az egyik játékot, aminek szemtanúja voltam és gondolom ez fordítva is ugyanúgy megtörténik :D).

Idén is rendeztek farsangot a bölcsiben. Bár Kristóf hatalmas medve akart lenni, ami mindenkit megijeszt, de olyan neki való jelmezt nem találtunk, viszont Apa lelt neki egy igazán testhezállót.
Végülis egy kisördög is remekül tud ijesztgetni, ahogy azt a mellékelt fotó is bizonyítja. Több fotót még ITT találtok.

Jaj, meg hát a naaagy örömet az okozta igazán, hogy vééégre esett a hó (minő csoda, már azt hittük ezen a télen nem látunk havat). Kristóf már a tél kezdetétől rá volt a pörögve a szánkózásra meg a hóember építésre és végül az égiek csak kegyesek voltak hozzá, így gyorsan az évszak végén küldtek neki egy kis ízelítőt a fehér csodából. Kapott szánkót itthonra is, úgyhogy igyekeztünk minden alkalmat kihasználni a hóban való játékra. Fotók ITT.

Mivel már régi hintájába igen nehézkesen fért bele, így vettünk neki egy nagyobbaknak való fa hintát. Az volt rajta, hogy 30 kg-ig terhelhető, hát ehhez képest a 15,5 kilós gyerekem alatt kb. a második lendülésnél szakadt le, maga a hinta is elrepedt. Még jó, hogy nem előre lendüléskor történt, mert akkor az asztal sarkába repült volna bele szegénykém. Mentünk is vissza a Gulliverbe, ahol egy hang nélkül visszavették és vettünk egy műanyagot (2x annyiért, de fő a biztonság). Egy szó mint száz, az ilyen és ehhez hasonló Gulliverben kapható fa hintákat kerüljétek!!!!!!! A gyártója (csak hogy igyekezzem terjeszeteni "kiváló" hírét): a KOCKA Kft., Hévízgyörk.