2011. február 24., csütörtök

Jelmezpróba

Holnap lesz a bölcsi farsang. Kristóf lesz a kistigris, és este kipróbáltuk, hogy viseli magán a jelmez tartozékait (fül, farkinca, nyakkendő). Ahhoz képest, hogy először nem akarta felvenni, végül alig lehetett leimádkozni róla. Mondta, hogy "grr" (így csinál a tigris, csak hogy tudjátok), meg hogy "fajkinca", "füle is", "nyaka" és nézte magát a tükörben, meg szaladgált a lakásban. Holnap lesz rajta egy narancssárga body és nadrág, meg ezek a mütyürök. Arról majd Rózsa néni fog fotókat készíteni. Addig is némi ízelítő a jelmezpróbából.


2011. február 23., szerda

Bölcsis konfliktus

Megvolt Krisz első bölcsis "bunyója", persze ő kapta. Bár úgy vagyok vele, hogy meg kell tanulnia, hogy megvédje magát, de azért ez egy kicsit csúnyára sikerült. Nem tudni konkrétan mi történt, az egyik pillanatban még nyugiban játszottak szépen, a másikban már így nézett ki Krisz, egy pillanat alatt történt az egész. Valószínűsíthető, hogy valakivel összekapott az egyik játékon és hát ő lett a vesztes. Remélem, azért többet ilyen nem fordul elő.


Élőben még csúfabbul néz ki :((

Persze vannak jó hírek is, például az, hogy 18 foga van Kristófnak. Végre-végre kibújt a jobb alsó nagy őrlő is.

2011. február 20., vasárnap

Ez meg az

Újból eltelt néhány hét. Kristóf (csak csendben merem kimondani) 4,5 hete jár bölcsibe. Alkot is odabent, már 2 mű is készült, egy csillagot színezett és egy cicaálarcot festett. Lefotóztuk (meg nem kapjuk, mert a bölcsiben gyűjtik és majd ha ballagnak, akkor adják oda), és ha letöltöm végre a telefonról, akkor fel is teszem, hogy megcsodálhassátok.

Voltunk Mese barátnőméknél is, meglátogattuk a kis druszánkat Krisit, akivel Krisz 1 napon született. Nagyon édesek voltak 3-an (Krisz, Krisi, és a nővére Mia).

Kristófom közben megtanult panírozni is Öcsipapáéknál, amit szintén megörökítettünk az utókornak. Próbálunk újra bilizni/WCzni, de nem nagyon megy. Még mindig fél. Azóta, hogy egyszer nagy küzdelmek árán ment a kakilás és akkor pont a bilin ült, nagyon fél. 1x már sikerült rávenni, hogy üljön rá a WCre, és akkor még a bőgésről is sikerült elterelni a figyelmét a WC papírral, de ennyi is volt, másnap már üvöltött, amikor ráültettük. Tegnap ugyan Elmo-nak sikerült a képernyő elé - és ezáltal bilire - szögeznie Kriszt, amikor sikerült is pisilni a zöld edénykébe, de ez az atrakció Elmo barátunknak is csak 1x ment. Délután már csak kb. 1 percet volt hajlandó ott ülni.

Ezen kívül 23 hónapos lett a kis banditám, ennek örömére 12,9 kg és 91 cm. El sem hiszem, hogy már csak 1 hónap és 2 éves lesz. Még csak most volt, hogy felkelhettem a fekvésből, hogy izgatottan vártuk, hogy meddig marad a pocakban, hogy milyen lesz. Még csak most született. Annyira gyorsan megy az idő.

Most pénteken lesz majd a farsang a bölcsiben, remélem, hogy ott tudunk lenni, nem szól közbe semmilyen fránya betegség. Tigris lesz a kis drágám.

Fotókat a nagy Kristóf-Kristóf randiról, a WC-n üldögélésről és a panírozásról ITT találtok.

2011. február 1., kedd

Ventillátor és gyógyszertár

Kristóf szókincse két újabb szóval lett gazdagabb. Jobban mondva többel is, de erre a két szóra felfigyeltünk. Hogy miért? Mert egyik sem az egyszerű és rövid szavak közé tartozik. Az egyik a ventilátor (ventijátoj) és másik a gyógyszertár. Mind a kettőt különösebb nehézség nélkül és szép érthetően mondja ki. Egyébként is egyre szebben beszél. "Vijjó" helyett már villamost mond, "jámpán" helyett pedig lámpát pl.
Újabb levelet kaptunk az üzenőbe Judit nénitől, amit most nem sikerült csatolnom, de pótolni fogom.
Egyébként megint tiszta nátha a drágám, de most egyenlőre úgy tűnik, hogy ezt "lábon" kihordja. Drukkolok nagyon, mert jó lenne most már egyhuzamban menni néhány hetet bölcsibe.
Viszont végre-végre-végre ma este észrevettem, hogy a jobb alsó 5-ös foga végre áttört, 2 csücsök már kint van. Hurrá! Fél év küzdelem után ez már haladás. Ez Kristóf 17. foga.



És ha már itt tartunk, jöjjenek a 22. hónap adatai: 12,7 kg, és 90 cm. Mivel régen voltak már grafikonok, így jöjjenek azok is.