2015. augusztus 11., kedd

Hurrá nyaralunk! - Úti napló 2 gyerekkel 2014-ből

Természetesen az "úgy folytatom, mint régen" című rész, hát az nem jött össze. Ha az ember lánya napjainak jó részében a számítógéphez van kötve, este már nem biztos, hogy van ereje püfölni a billentyűzetet, de igazából már gondolkozni se nagyon. 

De hát ez van, próbálom behozni az egyébként szerintem behozhatatlan lemaradásom. Megteszem, ami tőlem telik. :)

Tehát a tavalyi nyaralásnál hagytam abba. Annál a nyaralásnál, ami úgy indult, hogy igazából nem megyünk sehová, vagy ha mégis hát 3-4 napra. Találtam is egy ausztriai pár napos utat... hogy ebből hogy lett Görögország... arra már nem emlékszem. Annyi rémlik, hogy kíváncsiságból nézegettük, hogy milyen áron vannak a szállások. A következő emlékem, hogy lefoglalom augusztus közepére a szállást Sartiban. 

Irány tehát Sarti, 2 gyerekkel, autóval. A 2010-es haverok-buli-Fanta-busz-motor-Patrikatengericsillag-Józsiatengerisün túra után most ismét visszatérünk oda. :)

Nyilván nem maradhat el, hogy egyszeri anya természetesen azután ébred rá, hogy a gyerekeknek semmilyen, hangsúlyozom SEMMILYEN a gyermek azonosítására alkalmas fényképes útiokmánya (értsd: útlevél vagy szig) nincsen, mikor már eldöntötték, hogy utaznak. Július közepén.... ugye hogy egy hónap múlva meg utazás .... minden ilyen irat olyan 30 nap, míg elkészül. Kapkod fűhöz-fához-fejhez... elrohan személyit csináltatni, ami szerencsére 2 héttel az utazás előtt megérkezik.

2014. augusztus 14. Szombat
Hát akkor vágjunk bele

Nyilván gyönyörűen elterveztük, hogy 3-kor kelünk 4-kor elindulunk... 4-kor keltünk és majdnem negyed 6 volt, mikor elindultunk. Nem baj, még így is jók vagyunk, este 7 körül lent vagyunk Sartiban. 

Minden szuper, haladunk a magyar-szerb határ felé, folyamatosan online lessük, hogy melyik átkelőnél érdemes átmenni, végül Tompa felé vesszük az irányt. Közben ráébredünk, hogy egy fia olvasni valót nem hoztunk magunkkal a mesekönyveken kívül. Nekiállunk olyan benzinkutat keresni, ahol van újság is. Természetesen a határig, már nem találtunk e kritériumnak megfelelő objektumot. Fantasztikus, de hát aki hülye... ugye...

Tompánál örömmel látjuk, hogy rövid a sor... a magyar oldalon... :( Mert ahogy a kedves magyar határőr átenged abban a pillanatban megtorpanunk és rostoklunk vagy 3/4 órát, hogy a drága szerb kolléga beengedjen minket kedves hazájába. Így némi csúszásba kerültünk, de sebaj, még mindig jók vagyunk.

A gyerekek közül csak Vivi aludt egy keveset, Krisz úgy pörög, mintha valami jó cuccot tolt volna. Egy idő után előkerül a tablet és elindul a mese nézés. Igen, a mese nézés. Tudom szaranya vagyok, hogy nem bábozok, énekelek, hajtogatok, mondok mesét, rajzolok és fejenforgok az 1200 km alatt. Most mikor ezeket a sorokat írom, már egy 5000 km-es utazással egybekötött nyaralás is a hátam mögött van, 3x autózgattam marha messzire gyerekkel, és ezen tapasztalatom alapján azt mondom, hogy aki azt állítja, hogy mesenézés nélkül le tudja kötni ezeregynéhányszáz kilométeren keresztül 1-2 (sok) gyerek figyelmét folyamatosan, az - hogy anyukám szavajárását használjam - hazudik, vagy festi magát.

Szóval megy a mese nézés, meg beszélgetés meg az "anya pisilnikeeeel" és ilyenek, mi meg haladunk. Illetve haladnánk, ha nem ütköznénk minden bokornál építkezésbe, vagy fizetőkapuba, ami minimum fél óra tötyörgést jelent, vagy dugóba, vagy nem tévedénk el a millió útépítés miatti, bénán kitáblázott kerülőutak miatt. 

Istenkirály, mire Macedóniát elérjük olyan 2 órás csúszást mondhatunk magunkénak. És még előttünk a szerb-macedón határ.... +1 óra. 

Ahhoz képest el kell mondjam, hogy a gyerekek sokkal jobban bírták az utazást, mint gondoltuk. Persze hangosak és mindig van valami nyűgjük, de viszonylag tűrhetőek. Egy picit alszanak is aztán mindketten miközben szeljük az utat a macedónokon keresztül. Most azért, úgy érzem, hogy ez az ország sem akar elfogyni, 3 éve rövidebbnek tűnt.

Végül elérjük a határt. A görögökhöz már viszonylag könnyen átjutunk. Viszont már látjuk, hogy éjjel 11 lesz, mire odaérünk. Így Szalonikit elérve felhívom a megadott számon idegenvezetőnket Renátót, hogy na hát már a kanyarban vagyunk, még olyan 90 km, tartson ki, jövünk.

A gyerekek közben beájulnak, legalább csönd van. Már a Sarti felé vezető szerpentinen járunk, látjuk a holdfényben fürdő tengert, halljuk a kabócákat, érezzük a mandulafenyők illatát.... Végre meglátjuk Sartit, szinte rutinból találjuk meg a Főteret, abban maradtunk Renátóval, hogy ott találkozunk. Hívom, hogy itt vagyunk, közben én odasétálok az utazási irodához, a többiek a kocsiban maradnak. Éjjel fél 12 van, hiheteten nyüzsgés mindenhol. Várok, várok, várok...Atiéknak már lövésük sincs mi van, végül odajönnek hozzám. Aztán előkerül Renátó is. Kiderült, hogy a falu túlvégéről sétált vissza. Megmutatja a szállást, cuki kis utcában a templom közelében, ahogy a katalógusban is volt. Öööö.... ja hogy a templom a szembe szomszéd... ahhaaaa. Atiban gyorsan felmerül a kérdés: "te, nem fog ez harangozni?". Hmmm, nem tudom, de nem rémlik, hogy harangozást hallottam volna 2010-ben pedig akkor sem voltunk olyan messze tőle.
Bepakolunk, felfújjuk a pótágynak hozott matracot, amin végül természetesen én kötök ki. A gyerekek elterülnek a francia ágyon, apa az egyszemélyesen. Az én kis alvóhelyem pont az ablak alatt van. Az ablak alatt, ami a templomra néz...

2014. augusztus 15. Vasárnap

Szűz Mária templom

Reggel hatkor konkrétan kiugrom az ágyból ijedtemben, majdnem bevágom a fejem a nyitott ablakba. Ati lerohan az "emeletről", a gyerek sírva ugranak fel az ágyban. Hogy miért? Hát ezért:
Ezt úgy a szembe szomszédból. Ja, hozzátenném, ez az utca minden, csak nem széles. 
Ablakot szélsebesen becsuk, gyerekeket megnyugtat, templom végre bekussol, visszaalvás. Majd a fenti folyamatot ismételd el reggel 7-kor is. Priceless! Most sírjak vagy röhögjek? 

Aztán végül alszunk vagy 9-ig. Utána reggeli, pakolászás, vásárlás (találkoztunk kedves Sassos barátunkkal is, talán még emlékeztek, a görög motorkölcsönző és gyrosos), pakolászás, délutáni pihi (harangszó nélkül), aztán menjük a tengerhez. Természetesen addigra beborul az ég és villámlani meg esni kezd. Anyukád! Azért elindulunk, a gyerekek az esőben is bemennek legalább a szélére kicsit pacsálni, majd eláll az eső és verőfényes napsütés lesz, úgyhogy irgalmatlan nagy pancsolás lesz a vége. Hatalmasak a hullámok, ami Vivi számára hol vicces, hol ilyesztő. Tesztelgetjük, hogy melyik biztonsági eszköz a jó ebben a hullámzásban neki. Egyelőre egyik sem az igazi (mellény, úszógumi, karúszó). A mellény igazából Kristófra jó (bár 2 éves kortól írják), élvezi is, hogy abban biztonságosan úszkálhat a mély vízben is az apjával.

Nagy nehezen lehet aztán rávenni őket a visszaindulásra az apartmanba, de szerencsére ők is éhesek. Visszatérve megszabadulunk a tonnányi homoktól az apartman kertjében erre a célra rendszeresített lábmosó slagnál, aztán bent lezuhanyzik mindenki és vacsi. Közben előkerül Renátó, hogy megnézze, hogy minden OK-e. Épp akkor érkezik, mikor a harang rázendít. Meg is kérdezzük, hogy ez minden reggel és este így van-e, mire ő döbbenten: jééé hát én még nem is hallottam... Baaaaaa' meeeeeeeeg! Hát az meg hogy lehet? Ja, hát neki a falu túl oldalán az új részen van a szállása, reggel meg este meg nincs bent az irodában, úgyhogy még nem hallotta, hogy harangozik a templom.

Tehát akkor harangszóra fogunk ébredni a héten minden nap. Szép kilátások. Ati kicsit mérges. Én csak röhögni tudok. Az apartmanház egyébként cuki, jó a mi lakrészünk is. Alul van a háló rész a francia ággyal, majd van pár lépcső és feljutunk a konyha/étkező részre, itt van még egy egyszemélyes ágy és a fürdő. Tiszta, rendezett, a célnak megfelel. A ház kertje gyönyörű, tele növényekkel, rengeteg a bazsalikom, és reggel, mikor locsol a tulaj, isteni bazsalikom illat terjeng. A földszinten vagyunk, a templom felé is van egy kis terasz és a konyha résznél is, ide is lépcső vezet fel, úgyhogy teregetésre, pakolásra is van hely és kiülni is.




Vacsi után még elmegyünk némi étel-ital utánpótlásért meg sétálni egy kicsit. Még nem pihentük ki az utazást úgyhogy viszonylag korán ágyba kerülünk.