Mozgalmas hónapok

Lusta vagyok,  beismerem. :) Pontosabban az íráshoz vagyok lusta. Esténként már nem fog úgy az agyam.

Mindezek ellenére az elmúlt 2 hónap bővelkedett programokban. Az oviban a helyzet lassan talán javulni látszik. E. nénivel és a dadus V. nénivel Krisz tök jól elvan és a kis kedvencünk az óvónéni V. néni is javuló tendenciát mutat. Lehet vele normálisan beszélni, sőt ő jön beszélgetni, mesél a Kristófról, hogy mit csinált napközben, mi több a saját lányáról is mesélt. Na erre varrjatok gombot! Azért még nem dobok hátast egyelőre tőle, inkább várakozó állásponton maradok.

Annyi felé jártunk novemberben és decemberben, hogy hirtelen összeszedni sem tudom. Elkezdtünk bandázni a volt bölcsis barátnőkkel, Emivel, Emmával és Lucával. Voltunk november elején Alma Együttes koncerten itt Újpesten a művelődési házban. Hát hatalmas sikere volt. Aki még nem volt a koncertjükön, annak csak ajánlani tudom, mert a gyerekek végig ugrálják, táncolják, énekelik, a felnőttek meg az összekötő szövegeket röhögik végig. A koncert után vettünk egy CD-t. Mostanra már a bakancsom tele van vele, mert még éjjel is azok a dalok járnak a fejemben. Állandóan Alma Együttest kell hallgatnunk a kocsiban. :D

Találtunk egy nagyon szuper játszóházat is itt Újpesten. A gyerekeket kb. 4 óra hosszat szinte nem is láttuk, csak maximum annyira, hogy "éhes vagyok", "szomjas vagyok", "pisilni kell". Aztán mentek tovább rohangálni, csúszni, mászni, építkezni.

Szerdánként járunk tornára az Ifjúsági Házba Cilihez, akihez régebben (Krisz talán 9 hónapos lehetett) jártunk már babatornára is. Persze ide is a kis barátnőkkel. Nagyon élvezik. És elképesztő, hogy mennyire örülnek egymásnak (nincsenek ilyen korban még barátok, mi?). Legutoljára mikor meglátták egymást, összeölelkeztek. Annyira édesek!

A Mikulás sok minden egyéb (milliónyi AnnaPeti és Thomas mesekönyv pl) mellett egy korcsolyát is hozott Kristófnak, hirtelen felindulásból. Elvileg ilyen nagy ajándékot nem szokott hozni, de meglátta(m) a Tescoban 5000 Ft-ért kék 28-32-es méretű korit (az én kicsi fiam közölte, hogy neki kék korcsolya kell, mert Petinek is olyan van -AnnaPetiGergő ugyebár), és úgy gondolta(m), hogy ezt nem fogja ott hagyni. Volt is nagy öröm. Kis korcsolyabajnokom órákig kolbászolt a szobában a koriban, még a WC-re is abban ment. Így aztán azon a vasárnapon délután elmentünk Óbudára, a Fő térre, ahol a karácsonyi vásárban volt egy ingyenes jégpálya. Hát ott már nem volt annyira hőscincér a drágám. De azért ügyi volt, csak meg kell még szokni, hogy a jég csúszik (na nézd máááár, azt a betyár, de meglepő :D). Hideg is volt, így az első korcsolyázás hamar véget ért, aztán másnap mondta, hogy ő többet nem korcsolyázik, de nem engedtük feladni neki a harcot, igenis megyünk még, mert menni fog ez. Itt az idő megtanulni, hogy nem adunk fel mindent rögtön, ha nem sikerül elsőre. Így is már a táncot 1 alkalom után feladtuk. Elmentünk ovis táncra, a tanárnő agyon dicsérte Kriszt, hogy milyen ügyesen vette az akadályokat, ügyesen csinált mindent, Krisz is lelkes volt, aztán a következő héten meg sírt, mikor odaértünk, hogy ő oda nem megy be, mert ő ügyetlen, mert lassan csinálta a kacsatáncot. Úgy sírt, hogy inkább eljöttünk. Egyelőre napoljuk a táncos karrier kezdetét. ;)

A korcsolyázás előtt azonban még délelőtt a Bábszínházban jártunk. Az ötletet a megszokott forrásból merítette kicsi fiam. Ki találjátok honnan? Úúúúúgy vaaaan: AnnaPetiGergő (köszönjük Bartos Erika :D). És mit kellett megnéznünk? Hát azt, amit Anna is megnézett. Hogy mi mit nem szenvedtünk, hogy találjunk egy Misi Mókus előadást hétvégén. De sikerült! Persze itt is a kis barátnőkkel voltunk. Erikával (Emi anyu) újfent megállapítottuk, hogy szerelem ez ám a javából a gyerekek között. Emi és Kristóf széken ültek a második felvonás alatt :) Cukik voltak nagyon!

Most pedig karácsonykor jöttünk-mentünk szokásunkhoz híven. 4x is jött a Jézuska Kristófnak, így idén sem maradt ajándék nélkül.

Vivivel nagyon jól elvannak. Imád vele játszani, sőt várja, hogy játszhasson vele. Ennek pedig nagyon-nagyon örülök.

Karácsony

Make a free digital greeting card

Bosszantó

Kifejezetten utálom azt, ha valaki a saját vagy a szülő hülyesége miatt egy gyereket szívat. Pláne, ha az a gyerek az én gyerekem. Kifejezetten idegesít, ha mindezt egy önmagát pedagógusnak nevező valaki csinálja. Sőt nem tartom pedagógusnak. Megkérdezném, milyen érdemjegyet kapott anno pedagógiából?

A történet onnan datálódik, hogy volt egy szülői értekezlet, mikor kedves óvónénink elmondta, hogy mikor milyen foglalkozások lesznek. Hétfőn a nagyok tornája, kedden népitánc, CSÜTÖRTÖKÖN 9:30-kor az egész csoportnak tornaóra. Ezt én fel is írtam. Aztán vittem be tornaruhát. Múlthét pénteken gondoltam, hazahoznám kimosni, mit ád az ég, úgy vettem elő a zsákból, ahogy én oda betettem, magyarul hozzá nem nyúltak, pedig volt tornaóra. Fasza. Na mindegy, ezen túljutottam, azért kimostam a ruhát, de ma reggel itthon felejtettem. Gondoltam, mindegy, ezért már nem szaladok vissza, hiszen úgy is csak holnap (csütörtökön) lesz tornaóra. Erre ma azzal fogad a fiam, hogy "anya, ma nem tornázhattam, mert nem volt tornaruhám". El is kapott a harctéri ideg, pláne mikor megtudtam, hogy ő volt az egyetlen, aki nem tornázhatott. Annyira szomorú volt. "Anya, ugye legközelebbre hozunk tornaruhát?" Azt hittem sírva fakadok, úgy sajnáltam. Emellé még ideges is voltam, ami nálam azzal jár, hogy sírógörcs kerülget (ne kérdezzétek miért, az idegesség ezt hozza ki belőlem). Így hát összeszorított foggal visszamentem V. nénihez, hogy ugyanmár mesélje el nekem, mikor is van torna óra? Mire V. néni lekezelően közölte, hogy "ezen a napon, mindig is ekkor volt".

 Mondtam neki, hogy felírtam szülőin, hogy csüt 9:30, valószínű nem a kisujjamból szoptam ki és nem akartam kicseszni a gyerekkel (a "kicseszni" résznél még rondábban nézett rám), de ő csak mondta a magáét. Én meg kulturáltan elköszöntem és bezártam az ajtót.

Erre kijön egy kicsit később és közli, hogy jaj, hát mégis igazam van, mert tényleg úgy volt, de aztán változás volt, és a nagyok tornája meg blablabla, de a szerda mindig is a csoport közös tornája volt. Szó nem volt szerdáról a szülőin, hétfőn a nagyok tornája, kedd néptánc, csütörtök közös torna. De nem tudom bebizonyítani, hogy ezt mondta, mert ő meg állítja, hogy amazt. Most már a nyálas mosolyt is lemosták az arcáról. Én meg nem tudok és nem is akarok türelmes lenni vele, mert elegem lett. Közölte, hogy azért nem engedte a gyereket tornázni, mert beleizzad a ruhájába. 

Hát ez érdekes. Több meglátásom is van!

1. Eddig nem izzadt? Vagy mi a búbánatért volt érintetlen a ruhája.

2. Nehogy már olyan kemény legyen egy ovis torna, hogy ily nagyon megizzadjon. Annyira az udvaron rohangászás közben is megizzad.

3. De ha mégis, a hülye is tudja, hogy minden gyereknek van váltás ruhája a ruhazsákban balesetek esetére, abba simán át tud öltözni.

4. Ez itt nem iskola, mi az hogy bünti van, hogy ha nincs tornaruha. Max. a szülőt lehet "büntetni", mert ez kérem egy ovi, itt még nem a 3 éves fog összepakolni magának, hogy húúú holnap torna van. De adott esetben inkább az óvónőt, aki minden áron meg akarja magyarázni egy elég jó memóriával és nem mellesleg kiváló notesszel és tollal megáldott anyukának, hogy de bizony hülye, nem kicsit.

5. Pedagógusnak tartja magát? Esetleg jó pedagógusnak? Igen? És az eszébe jutott, hogy a gyerek mit érzett? Konkrétan szinte megszégyenítették? Egyedül ücsörgött ott csórikám, és még hibás sem volt, mégis büntit kapott. Hát nooormáááliiiis!!!!! (Egy barátnőm kérdezte nagyon okosan: "És pont azok nem törődnek a gyerekek lelkivilágával, akiknek ez a legfőbb feladata?")

6. Mivel ahogy látom az óvónénik is végigcsinálják a tornát a gyerekekkel, csak egy kérdés: drága óvónéni is átöltözik? Vagy ő nem izzad?

Kedves óvónénink azzal zárta mondandóját, hogy "na nem baj, most már anya is tudja, mikor van tornaóra". Ezzel elérte, hogy konkrétan a lila köd miatt nem láttam hazafelé. Mázlija volt, hogy ott volt Kristóf, mert ha nem lett volna, hát bizony a "kicseszni"-nél durvább szavak hagyták volna el ajkaimat, azzal kezdve, hogy megvitattuk volna a kedves édesanyja foglalkozását. B... meg, ha változás van, lehetőleg jelezzétek a faliújságon, vagy füstjelekkel vagy valami! Ha meg hülyék vagytok és elfelejtitek, akkor ne már a szülő legyen a hülye és a gyereket szívassátok!!!!! De ha még én is voltam feledékeny, legyen, én voltam a hülye, teszek rá, DE AKKOR SE BÜNTESD ÉRTE A GYEREKET!!!

Az hiszem az a baj, hogy túl jó pedagógusokkal voltuk eddig körülvéve, és el voltunk kényeztetve, ezért "túl sokat" akarunk.  Mindig olyan urban legend nem gondoltam a sztorikat a nem egyszerű eset óvónénikről... hát tessék! Szép lesz az elkövetkezendő 3 év...

Ui: abban biztos vagyok, az egyik kislány anyukája is csütörtökről tud, csak ők most nincsenek (elég kevesen vannak a csoportban).

Kipp-kopp kopogok, óvodába indulok...

Ó, Donna Klára, mizzéria! - mondhatnám, Pampalinit idézve. Hát könnyebbre számítottam. Na, jó, legyünk őszinték annyira nem volt gáz a helyzet, mert sírás nem volt. Most így két hét után, talán, halkan kimerem mondani, hogy többé-kevésbé beszokott Kristóf az oviba.

Első nap 9-től ebédig együtt voltunk ott, de már az utolsó 3/4 órában úgy kellett rávenni, hogy játszon még, mert ő már menni akart. Másnap úgy döntöttem, hogy ebéd utánig marad, de nélkülem. Hát nem volt könnyű beterelni a szobába, de sikerült, és bár odafelé menet még azt mondta, hogy ő nem eszik az oviban, ehhez képest reggelizett és ebédelt is. A szerda sikeresen eltelt, aztán jött a csütörtök az igazi mélyvíz, meg az óvónénik foga fehérjének kimutatása. Előzményként el kell mondjam, hogy szerdán vittük Vivit magunkkal Kristófért az oviba (mivel apa is jött velünk és hát előbb-utóbb úgyis muszáj lett volna hoznom, úgysem tudom az elkövetkezendő 1 évben titkolni, hogy Krisznek van egy huga), valamint, hogy csütörtökön kellett mennem előjegyeztetni Vivit a bölcsibe és nem volt biztos, hogy visszaérek ebéd utánig, olyat pedig nem ígérek a gyereknek, amit nem tudok betartani. Így hát megbeszéltük Krisszel, hogy csütörtök lesz az első ott alvás napja. Nehezen ugyan, de elfogadta (ígértem fűt-fát, lehet, hogy nem ez a legjobb módszer de konkrétan teszek rá, mert működött). Bemegyünk, mondom E. néninek, hogy hát akkor alvás után jövök, erre a reakció felhúzott szemöldökkel: "már itt alszik?". Erre kérdésre még nyugodtan válaszoltam, elmagyaráztam a szitut, miszerint nem fogok visszaérni érte. Újabb kérdés: "és mi lesz ha sír?" Na, itt kicsit belilult a kép előttem. Első gondolatom az volt, hogy "te vagy az óvónő, valszeg láttál már síró gyereket, oldd már meg bazd meg! áldjon meg az ég!", a második az, hogy talán ismerem a gyerekemet, hogy tudjam, hogy itt hagyhatom alvásra is, illetve, hogy meg is beszéltem a gyerekkel (ahogy mindig az ilyen jellegű dolgokat). Ez utóbbi gondolatomat megosztottam E. nénivel is, meg azt is, hogy eddig sem sírt a gyerek, valószínűsíthető, hogy eztán sem fog. Majd kivonultam az ajtón és magamban puffogtam, aztán hangos koppanást hallottam az agyamban. Hát perszeee! Ezek előző nap látták Vivit. Na neee!!!! Eddig még csak hallottam olyan óvónénikről, akik előszeretettel próbálkoznak hazapaterolni ebéd után azokat a gyerekeket, akiknek az anyukájuk kistesóval van otthon, de arra nem számítottam, hogy én is ilyeneket fogok ki. Hát velem aztán próbálkozhatnak! 

Gyanúm igazolásra lelt délután, mikor is meghallgattam V. nénit, aki mosolyogva előadta a tutit, miszerint ők azt szokták javasolni azoknál a gyerekeknél, akiknek pici kistesója van, hogy minél többet legyenek otthon anyukával, hogy ne legyenek féltékenyek, mert amikor a pici alszik, akkor jól el lehet tölteni az időt a naggyal. Lehet, hogy a mosolyom nem volt túl őszinte és túlságosan is vicsorgósra sikerült, mert a témát itt be is rekesztettük.

Árulja már el valaki, hogy mi a búbánatos Isten haragjáért gondolják azt némelyek, hogy ha anyuka itthon van a kicsivel, akkor csak a lábát lóbálja???? Hát megsúgom: nem! Ha Vivi alszik, nagyon is el tudom magam foglalni (nem olvasok és TV-t nézek - az eszemet nem tudom mikor láttam végig egy filmet - vagy netezek), de ez az én dolgom, senkinek nem fogok magyarázkodni miatta. Valamint délután Vivi és Krisz egyszerre alszanak, az meg akkor édesmindegy, hogy a nagyobbikom itthon alszik vagy az oviban. Plusz: reggel 9-re viszem és délután 3-kor már ott toporgok az ajtóban, azaz későn viszem, korán hozom a fiamat, úgyhogy nem is passzolom rájuk a gyereket 7-kor és viszem el fél 6-kor, és egy olyan gyerekről beszélünk, aki a bölcsiből érkezett és nem anyuci szoknyája mellől (ha eddig itthon lett volna, akkor nem biztos, hogy oviba adom, bár vallom, hogy egy 3 éves gyereknél már érvényes a "gyereknek gyerek a társa" örökbecsű mondás). Szóval nem, nem és nem! Nem hagyom, hogy belém beszéljék, hogy szaranya vagyok (újfent, már igazán megszokhatnám :D)!!!! Kemény leszek, mint a járdára fagyott kutyaszar! Így aztán nem hagytam magam, és a második héten már végig ott aludt az én drága egyszem hímnemű gyermekem az oviban. Az óvónyanyusok is visszább vettek, bár ebben valószínű, hogy szerepe volt a sógorasszonynak is, akinek mikor dolga akadt Krisz ovijában, egyben egy rövid látogatást is ejtett a Gyöngyvirág csoportban az unokaöccsénél. 

Amúgy az egész gárda nagyon aranyos az oviban, de ezzel kihúzták a gyufát. Meg kicsit nehezményezem azt is, hogy nehezen nyitnak a kicsik felé (mármint a felnőttek), pedig szerintem az első 2-3 hétben ez lenne a lényeg, hogy gyerek könnyen alakítson ki kötődést feléjük, és ezáltal biztonságban érezze magát és szívesen menjen oviba. Én elhiszem, hogy több a gyerek, mint a bölcsiben (bár szerintem egy gondozónőnek több gondja, dolga van a rábízott 12 gyerekkel, mint az óvónőnek a dupla annyival, mivel a bölcsisek kevésbé önállóak, mint az ovisok, oviban már a legkisebb is minimum enni, WC-zni és bizonyos ruhadarabokat le-fel venni tud egyedül), de a beszokás heteiben erre meg kéne próbálni koncentrálni, és minden könnyebb lenne.

Mindegy, a lényeg az, hogy a második hét végére egész jól megszokta az ovit a drágám és egyre jobban csökken az alkudozások és reggeli huzavonák száma is. Előbb-utóbb eljutunk addig, hogy ugyanolyan bandavezér rosszcsont lesz itt is, mint a bölcsiben (szerintem nem hiszik per pillanat el nekem az óvónők, hogy Krisz micsoda betyár volt a böliben - Milánnal karöltve). Én úgy érzem, hogy a nehezebb beszokás oka, hogy 2 év hosszú idő, nagyon megszokta a bölcsődét, a gondozónőket, a gyerekeket, ott volt sok barátja.

Apropó barátok! Több ízben igazolódott, hogy egy 3 éves gyerek sem felejti el csak úgy ukk-mukk-fukk a régi barátait és talál másikakat (Milán és Emese gyakran van emlegetve ám, főleg Milánt hiányolja Kristóf). Úgyhogy ha mégegyszer valakitől meghallom, hogy "ááá, hát ilyen korban még minden nap más a barátja" és hasonlókat, az illetőt tutira megütöm és jobb ha ezt mindenki komolyan veszi, mert manapság átmentem agresszív kismalacba! Időnként a szívem szakad meg egy-egy mondatától Kristófnak. Pl. bent voltunk a bölcsiben az ebédpénz visszatérítésért, hazafelé Krisz a következőt mondta: "Jó, hogy meglátogattuk a Juditot és a Jutkát, de kár, hogy nem találkoztunk az én haverommal a Milánnal". Elmagyaráztam neki, hogy Milán is ovis lett, egy másik oviba jár, de látszott rajta, hogy szomorú. Aztán az oviban az egyik új kisfiú szintén a Milán névre hallgat, vele szokott néha Krisz játszani (az már csak plusz vicces, hogy ennek a Milánnak az anyukája is Ági :))), egyik délután pedig kicsi fiam ezzel állt elő: "Anya, majd ha a régi Milán és az új Milán találkoznak, akkor biztos ők is össze fognak barátkozni". Hát egyem meg! Most hogy magyarázzam meg neki, hogy a két Milán az életben nem fog találkozni? "Hát persze drágám, biztosan!"

Bölcsi búcsú

Hát meg volt ez is (két hete :D). Volt nagy szemtörölgetés az anyukák és a gondozónénik részéről, hatalmas nagy izgalom, evészet-ivászat és főleg játék a gyerekek részéről. Aztán kipakoltunk mindent a kishajós szekrényből és becsuktuk magunk után a bölcsi ajtaját. 

A gondozónénik csodaszép búcsúbejegyzését (is) tartalmazó üzenőfüzetet, a 2 év alatt összegyűlt alkotásokat, a kis tarisznyát a pogácsával és egyéb tartalmával (a játékokért nem merem hosszú távra tűzbe tenni a kezem), a kis névsort és a versikét, valamint a szép emlékeket megőrizzük. Apa készített egy videót, amin a Mackó csoport minden apró részletét megörökítette az utókornak és főleg Kristófnak, hogy felnőttként is emlékezzen rá.

Most amikor ezeket a sorokat írom, már bátran le merem írni, hogy "jövőre, (remélhetőleg) velük, ugyanitt", mert időközben Vivi 4. sorszámmal (Krisz anno a 29. volt) előjegyzésbe került a 2013/14-es nevelési évre a Pozsonyi bölcsődébe. :))) Amúgy Terminátorosan szólva: I'll be back! (vagyis inkább We) :D

 Rózsa néni csúcsszuper utolsó alkotásai közül az egyik - pancsolás után a bölcsiben

A "ballagók" 

Pityergős

Mozgalmas volt a nyár vége is. Kihasználva a kánikulát és azt, hogy Kristóf keresztszülei Balatonlellén nyaraltak, 3x is voltunk csobbanni a Balatonban, amit természetesen a fiatalember hihetetlen mód élvezett. Minden alkalommal kellett vízibiciklit bérelni, ő választotta ki, hogy melyiket, második és harmadik alkalommal már lefelé menet mondta, hogy melyiket szeretné. Mentünk a pókemberessel, a Jégkorszakossal (Motkányos - Krisz szerint) és delfinessel (azaz elnézést, bálnással). Voltunk Szilvásváradon kisvasutazni, ami szintén hatalmas élmény volt nagyobbikomnak. A sok-sok esemény közben észre sem vettük és véget ért a nyár. Holnap már augusztus utolsó napja lesz. És ezzel együtt egy másik utolsó nap is elérkezik: a bölcsődéé.

Holnap reggel Kristóf utoljára megy a Pozsonyi bölcsibe és délután búcsút int neki végleg. Szeptember 3-án reggel már az oviba megy. Igyekszünk vele megértetni, hogy ott már nem lesz vele Judit és Rózsa, Jutka és Anita, se az "én haverom a Milán". Úgy tűnik érti, elfogadja, de reméljük, majd élesben is így lesz.

Akit viszont tényleg megvisel a közelgő búcsú, azok mi vagyunk. Főleg én, a hülye érzékeny anyája. Hát evvan. Bőgök, ha kell, ha nem. Mert hát mi ez, ha nem egy korszak lezárása. Még csak most kezdtük a bölcsit, most izgultunk, hogy fogja venni az akadályt, hogy fog beszokni, hogy jön ki a gondozónőkkel és már búcsúzunk is tőlük. A kis "mazsolából", ahogy ma Judit néni fogalmazott, önálló kisgyerek lett ez alatt a két év alatt. Megtanult rendesen beszélni, egyedül enni és inni, szobatiszta lett, és sok-sok minden csuda dolgot látott-halott-tanult a bölcsiben. Judit néni, Rózsa néni, "vicces" Jutka néni, és Anita már-már családtagokká váltak. Így bizony-bizony az egyszeri anya szemébe könnyeket csalt ma a faliújság új dekorációja a felirattal, a kis tarisznya, a kishajós szekrénybe szépen összepakolt holmik - a fogkefe, a fogkrém, a bölcsi kezdéskor bevitt lázcsillapító a rárajzolt kishajóval, Judit néni nagy puszija, amit ma búcsúzóul Kristófka arcára nyomott. Utálok búcsúzkodni, mert minden búcsú valaminek a végét jelenti. Persze valaminek a kezdetét is, de előtte a másik dolgot le kell zárni. Most pedig búcsúzni kell, mert ez az élet rendje, a kis bölcsisekből egyszer ovisok lesznek. Kristóf még nem érti, mi igen, hogy az pici életében egy fordulópont jön. Lehet szentimentálisnak, hülyének gondolni, de ez azért elég megható. Még Apát is megérinti, pedig férfiként ő nem az a könnyen érezlgősködő valaki, de hát a fiáról van szó. Valószínűleg azért van ez, mert tudjuk Kristóf még nem érti a "soha többé" fogalmát, és félünk, ha néhány nap múlva ráébred, nem fog neki tetszeni. Sokan gondolják, hogy ááá, hát ugyan már ez nekik semmit nem jelent, még nincsenek barátok, meg majd lesznek újak. Ez így van, ilyen korban könnyen barátkoznak, de egy kisgyerek számára a stabilitás, a kötődés egy személyhez, egy megszokott helyhez nagyon fontos, ők nehezen viselik a környezet változást, és nagyon sok függ attól, hogy tud-e majd úgy kötődni az óvónénikhez, mint eddig a gondozónénikhez. És bár eddig minden arra mutat, hogy Krisznél nem lesz gond, azért mi a lelkünk mélyén aggódunk, mert nem szeretjük azt látni, hogy a gyerekünknek valami fáj, valamiért szomorú. Persze ezt neki nem mutatjuk, mert tudjuk, ha érzi rajtunk, hogy mi bizonytalanok vagyunk, ő is az lesz. 

De egyenlőre még csak a búcsúnál tartunk. És a köszönetnél. Köszönjük Judit néninek, Rózsa néninek, Jutka néninek (aki most már mindörökké csak a "vicces" marad számunkra :))) és Anitának, meg hát ne felejtkezzünk még el Anikó néniről sem, azt a sok-sok türelmet, szeretetet, törődést, amit Kristófka-Krisztofóró kapott tőlük!!! Lehetséges, hogy a búcsú csak 1 évre szól és jövő szeptemberben újra találkozunk, igaz, akkor már Vivi fogja az idegrendszerüket próbára tenni. :)

Back to the bölcsi

Véget ért a 6 hét nyári szünet, Kristófka visszatért a bölcsibe, amit nagyon élvez, pláne, hogy most nem is a saját bölcsijükbe járnak, hanem egy "kölcsönbölcsibe" :), ugyanis az övéket felújítják, és az 5 hét zárás nem volt elég arra, hogy befejezzék. Féltem tőle, hogy nem fog bejönni neki az új bölcsi, de ő tök lelkesen megy a  Leiningen bölcsibe. Egyébként mindenki ugyanaz, a gondozónők, a csoporttársak, mindenki egy az egyben átvonult oda, csak a hely más. Mivel ebben a bölcsiben most van nyári szünet, így ők birtokba vehették ideiglenesen.

De még kicsit maradjunk a nyári szünetnél. Igyekeztünk minden napra valami programot kieszelni, elmenni valahová Kristóffal. Marina part, Hajógyári sziget, játszóház, Aquaworld, de ha éppen nem mentünk sehová, akkor együtt sütöttünk valami fincsit, amit nagyon élvezett.

Annapetigergőnek nagy szerepe van már jó ideje az életünkben, mert Kristófnak sok minden tetszik, sok mindent megkedvel, amit a mesehőssé vált család gyerekei is. Így lett nagy kedvenc a Hajógyári-sziget nagy játszótere is, amihez most már ő is elég nagy. Pontosabban elég nagy ahhoz, hogy 1-nél több csúszdán lecsússzon. Ezért hát egyik nap, kis törpénk legnagyobb örömére, megcéloztunk a szigetet. Szavakkal nem lehetett elmondani, hogy mennyire élvezte.

Beszéljenek inkább a képek a különböző kalandokról.

 Kalózok a hajófenéken :)

Hinta-palinta 

 

Jó a kilátás

Biciklizés 

Anna, Peti és Gergő kedvenc játszótere - meg Kristófé is :) 

 "Apa óvatosan forgatta körbe az óriási tányérra hasonlító forgót Anna és Peti Kristóf kacagva kapaszkodtak kapaszkodott..."

Készül a túrógombóc 

Mindenki látja, hogy itt sínek vannak, ugye? :) (Bp-Esztergom vonal Pilisvörösvár és Esztergom között jelenleg) 

Kirándulunk 

A nagy kánikulát igyekszünk víz mellett átvészelni így, a változatosság kedvéért, sokat voltunk Piliscsabán, hogy Kristóf élvezhesse a "családi strandot", illetve kiruccantunk a Medencei tóhoz (segítek Velencei tó á lá Kristóf) is, ami igen csak nagy sikernek örvendett. Kristófot alig lehetett kiszedni a vízből, Vivi pedig egész nap kézről kézre járt a jelen lévő lányok között, főleg a keresztanyja dajkálta rengeteget. El is fáradt rendesen a csipet-csapat.

Esemééééény!!!!

Végre a kisebbikem visszaaludt, a nagyobbikom még mesét néz, én meg készülődhetnék, hogy egyszer elinduljunk a közértbe, de ezt muszáj előbb megosztanom veletek. 

Tegnap a lefekvés kicsit huza-vonásra sikeredett Kristófnál, mert az istenért nem akart ágyba menni. A nagy győzködésben viszont elfelejtkeztünk a pelenkáról (mint utólag kiderült). Reggel Kristóf mondja, hogy pisilnie kell, megyünk a WC-re (amit egyébként időnként egyedül is megold nagyfiúsan, sőt még kezet is most utána magától), húzom le a gatyóját és keresem pelenkát.... sehol.... de pisi sem!!!!! Életében először simán végigaludta egy szál pizsigatyóban az éjszakát baleset nélkül!!! Eddig is volt már, hogy a pelus száraz volt, de ha volt próbálkozás, hogy pelus nélkül aludjon, az mindig hajnali ágyhúzással végződött eddig. Most pedig egy véletlen folytán sikerült eddig eljutnunk. Sőt fokoznám: addig jutottunk, hogy ő maga mondta a WC ülve, hogy ma éjjel is úgy akar aludni, hogy nincs pelus és nem megy be a pisi a gatyába (idéztem :))). Yuppiiiiiiiiiii!!!!!!
Oké, tudom, lesz még itt éjjeli/hajnali ágyhúzás, meg főképp, hogy eljött az "anyaaaaaaaaaaa pisilniiiiii keeeeeeelllll!" felkiáltások időszaka az éjszaka közepén (tuti majd akkor, mikor végre a picicsaj hagyna aludni)..

Kollázs

Ugyanabban a hintában, ugyanazzal a vigyorral 2 év különbséggel.

Apa kapta

Még a bölcsi zárás előtti utolsó napon kapta Apa az üzenő füzetbe ezt a kis versikét apák napjára:

"Apák napján köszöntelek
téged Édesapám.
Virág nélkül állok én most,
de nagyon szeretlek ám.
Hoztam nagy ölelést, szép
szavakat, sok csínytevést,
Mert tudom, te értékeled,
nem csak azt, ha jó vagyok,
Hanem azt is, hogy ha
naphosszat csak rosszalkodok.
Így köszöntelek Édesapám,
az apukák napján."

Ízelítőül

Betegen a Madarászban

Pancsi

Hogyan ugorjunk fejest :)

Csúszdázás

Kreatív hobby

Fagyizás még május közepén

Össznépi autóverseny Zojival és Apával

Nagyfiúnak nagy ágy - szétszedtük a kiságyat nagyággyá (170 cm hosszú) és komóddá 

Amúgy sem alszom

Mivel nem hagy egy kis hercegnő, így gondoltam, míg a kisebbik méretű, de jelenleg első számú főnököm végre átadja magát a mély álomnak, addig mesélek a nagyobbik méretű főnökömről, aki szerencsére már édesdeden alszik, bár elég nehéz volt ágyba terelni, mert kicsit el van kanászodva így a nyári szünetben a nagy nagyizások közepette, de őt könnyebb volt rávenni az alvásra. Jó lenne, ha az álommanó most már a babakocsiban heverésző kishölgyhöz is elérne. :))

Na kérem szépen: 2,5 hét Piliscsaba után (képek vannak, csak a másik gépen, idővel feltöltöm őket) következett 1 hét Dunakeszi. Vasárnap jöttünk haza, úgy volt, hogy hétfőn visszük majd ki Kristófkát Magdi mamáékhoz. De végül történt, hogy az elviselhetetlen kánikula szinte lakhatatlanná varázsolta a lakásunkat, ezért a család hímnemű tagjai úgy döntöttek kimennek még vasárnap este Dunakeszire és hoznak be ventillátort, mivel Krisz szobájában van a mennyezeten, de a miénkben csak légkondi van, ami egy másfél hónapos babának nem nagyon nyerő. El is indultak, Kristófka "ne aggódj Anya, már veszem is a cipőmet, ne aggódj, mindjárt jövünk, hozzuk a ventillátort, ne aggódj!" felkiáltások kíséretében. A levegőt keverő szerkezetet azonban már csak Apa hozta haza, a kis szökevény ugyanis kint ragadt a mamánál. Viszont aznap este, Piliscsabáról hazaindulás előtt megkaptam tőle életem legszebb vallomását, amit csak pasitól hallottam: "jaj, de szép vagy Anyaaaa!!!". Hát mondhatnak nőnek ennél szebbet? Ugye hogy nem! ;)) Úgy kellett összesöpörni engem. Amúgy is hízelgősebb, bújósabb, simizősebb, mint eddig, valószínűleg így jön ki rajta a féltékenység. Napjában 100x jön hozzám, megy az apjához, vagy ha éppen ott vagyunk akkor a nagyikhoz, papákhoz, hogy "szeretlek" és közben bújik, ölel, puszil minket. Mi meg olvadunk, és puszilgatjuk, ölelgetjük őt össze-vissza. Délelőtt Vivi egy hordozóban rám volt kötve, mert nyűgös volt, és csak így nyugodott meg. Mikor Kristófkáék hazajöttek a vásárlásból és meglátta ezt, rögtön ő is jött és bújt oda hozzám egy kis szeretgetésre. Természetes, hogy nem maradhat ki. <3

1 hét alatt kitombolta magát a fiatalember a mamáéknál. Voltunk az Aquaworldben is, amit nagyon-nagyon élvezett. Annyira vagány, hogy iszonyatosan figyelni kell rá. Úszógumival úgy teper a vízben hatalmas lábtempókkal, hogy alig lehet követni, csúszdázik a nagyobb gyerekeknek kitalált csúszdákon, csak a végén el kell kapni, hogy ne merüljön le. Eszméletlen krapek. Egyébként is megfigyeltük, hogy megint nagyon-nagyon gyorsan kezdett fejlődni. Nőtt is az biztos. Olyan nagy gyerek, hogy többször megkérdezzük egymástól, mikor nőtt meg így. Bár lehet, hogy csak Vivi után érezzük ilyen nagynak. :)) Hízott is valószínű, bár elsődlegesen a betegség alatt ledobott bő 1-1,5 kilót szedte vissza. Na szerencsére most sem gurul, remélem nem is fog soha, hanem megmarad ilyen nyúlánk, izmos alkat. A beszélőkéje meg egyre fantasztikusabb. Egyszerűen csak ámulunk rajta, hogy milyen választékosan beszél. És minden érdekli, az agya meg, mint a szivacs, minden információt felszív, úgyhogy nagyon kell rá vigyázni, hogy mit mondunk előtte. Mert valljuk be, időnként akaratlanul is kicsúszik ez-az az ember száján. A "basszus"-t és a mama féle "basszusmacskát" illetve az általam igen gyakran használt "basszuskulcs"-ot már kitűnően használja, de örülök neki, hogy még csak ezeket. 

Szombat este jött haza a kis drágám, másnap pedig elmentünk a Marina Partra sétálni, játszózni, hajókat nézegetni. Nagyon szerencsénk volt, mert szuper idő volt, míg ott voltunk, csak utána borult be és kezdett esni az eső. A játszótéren újra megdöbbentünk Kristóf ügyességén, mert úgy mászik fel az olyan kötél mászókákra, mászóvárakra, amikre eddig még nem tudott, hogy csak lesünk. Csavargás után eljátszottuk a marha pocsék szülőt (fujj az ilyennek minek gyerek :D) és a Mekiben vettünk Kristófkának gyerekmenüt (csirkefalatok, sült krumpli, 100%-os gyümölcslé - atya ég, mérgezzük a gyereket! ;)))). Aztán alvás után kimentünk a mamáékhoz, és az időjárás újfent kegyes lett hozzánk. Így felkerekedtünk és egy hatalmasat sétáltunk még ott is, Kristófka mindezt biciklivel, hihetetlen tempóban tekerve.

Apával ma ők ketten voltak a bevásárlásért felelősek, nagyon élvezte. Ráadásként ki lett nevezve itthon paradicsom felelősnek, neki kell locsolnia az erkélyen lévő koktélparadicsomot és reggelente megnézzük, hogy van-e rajta piros, amit leszedhet. Nagyon büszke erre. Befizettük az első ovis ebédjét is, úgyhogy most már biztos, hogy szeptembertől a kis bandita óvodás lesz. Annyira gyorsan telt el ez a két év. Még csak most voltam az első bölcsis szülőin és már búcsúzuk lassan a Pozsonyi bölcsitől. Bár lehetséges, hogy 1 év múlva újra visszatérünk, akkor már Vivivel. Majd kiderül. Minden esetre a búcsút én biztos nem fogom kibírni bőgés nélkül. Egy korszak fog lezárulni ezzel. A pici babából hivatalosan is nagyfiú lesz. :)

Történt ez + az

Az elmúlt másfél hónapban nem unatkoztunk. Kristófnak van mit feldolgoznia a bölcsi szünetben.

Először is még előzményként áprilisban apát baleset érte, aztán valaki odafent úgy döntött, hogy a család minden tagjának jár némi kórházi túra: először Krisz nyelt be egy hasmenős-hányós vírust (mikor máskor, mikor az anyja már a 39. hetet tapossa), majd egy nappal később a kistesó döntött úgy, hogy világra jön. Mert ha már lúd .... ugye.

Vivi 4 napos volt, mikor végre Kristóf is hazajöhetett a mamáéktól, véget ért a "karantén". Persze közben a mama lett beteg, úgyhogy volt némi izgalom még, hogy más már ne kapja el a vírust, főképp, hogy Vivi megússza.

A nagyfiú nagyon szereti ám a kistesóját, aminek hihetetlenül örülünk. Puszilgatja, segít a fürdetésnél, ő a hintőpor felelős és ő választja ki a pelenkát, felhúzza a zenélő macis (vagy dzsungeles, mikor épp melyiket választja Krisz) forgót. Persze a negatív hatások is érződnek. Nyugtalanabbul alszik, sírósabb, akaratosabb lett. De érthető, hiszen annyi minden történt vele a elmúlt 2 hónap során, amit nehéz feldolgozni. Engem folyton ölelget, puszilgat, mondja, hogy "szeretlek". Mintha attól félne, hogy újra eltűnök. Én is igyekszem minél jobban éreztetni vele, hogy ugyanúgy szeretem, mint eddig. De nem is lehetne máshogy. Egyszerűen imádni való nagy lókötő. Fantasztikus fantáziával és dumával. Imádom figyelni, ahogy játszik, amikor történeteket talál ki, imádom, mikor mesél, magyaráz, hogy mi történt vele, milyen mesét látott. Van, hogy zöldséges, és ő szállítja a reggelihez a zöldségeket, van, hogy megment minket a sárból....és még sorolhatnám. Egyenlőre még mindig fél a zúgó, zajos dolgoktól, gépektől, de már javul, egyre inkább mer közeledni ezekhez a tárgyakhoz.

Aztán megtudtuk, hogy Kristóf ősztől a Park Oviba fog járni, tőlünk 2 percre. Nagyon örültünk neki. Az ovi szuper és még közel is van. Hibátlan! 

Június 18-án pedig megkezdődött a nyári szünet a bölcsiben. 6 hét, aminek első napjára a kánikula is megérkezett. Meg a házban a csatorna felújítás is iszonyatos csinnadrattával. Így Krisz az első 3 napot a mamánál töltötte, csak estére jött haza. Így legalább pancsolhatott a melegben.
20-án volt az ovis szülői. Kristóf a Gyöngyvirág csoportba fog járni Virág és Edit nénihez, a jele pedig lombos fa lesz. Bár azzal a feltett szándékkal indultam útnak, hogy ha lehet a hajót szerzem meg neki, de az sajnos nem volt. Mikor hazaérve mutattam neki a lombos fát, hát olyan felemás volt a fogadtatás. Másnap reggel viszont már be kellett pakolnunk azt is a táskába, hogy meg tudja mutatni a nagyiéknak. Igaz még a Piliscsabára vezető úton picit nyafizott, hogy ő hajósat szeretett volna, aztán belenyugodott abba a ténybe, hogy az nem volt. Odakint már büszkén mutogatta, az ő ovis jelét, sőt még fel is kellett akasztani az ágya háttámlájára.

A szülői jó 2 órát tartott. A felében a vezető nő beszélt mindenféle fontos dologról, a másik felében a csoportban Edit nénivel beszélgettünk. Kristóf csoportjában összesen 4 új gyerek lesz. Ebben az oviban csak vegyes korosztályos csoportok vannak, azaz egy csoportba járnak nagy és kis gyerekek egyaránt. Edit néni elmondása szerint a nagyon mindig nagyon várják a kicsiket és istápolják őket. Majd meglátjuk. Minden esetre nekem tetszik az ovi, és szerintem Krisznek is bejövős lesz. Fognak népitáncot tanulni, lesz torna órájuk, járnak majd kirándulni, sétálni, lesz színház. Egyszóval mozgalmas élete lesz.

21-én reggel 3-an (Vivi, Kristóf és én) nekivágtunk az útnak a Anya zöld Suzukijával, irány Piliscsaba. Az út némileg viszontagságosra sikerült. Mert bár én aludtam éjjel, mivel szerencsére Vivi hagyott, de már reggel meleg volt, Vivi a budakalászi HÉV átjáróig üvöltött (még dugó is volt), az ürömi téglagyárnál Kristóf kikapcsolta a biztonsági övét. Amúgy eseménytelen utunk volt. :D

Azóta itt vagyunk kint, és próbáljuk túlélni a kánikulát. Krisz csúszdázik, pancsol, locsol a papával, eteti a szomszéd Zoli bácsi nyusziját és cicáit, szóval nem unatkozik. Bár időnként érezhető rajta, hogy kellene neki a gyerektársaság. Szerencsére Kerimamáék Bettivel kint voltak múlt hét csütörtökön is, ma is itt vannak és jönnek holnap is, így ezt a gondot is kicsit orvosolni tudjuk.

Fotók

Ovi mizéria

Az ovis korba lépő gyerekek nagy részének szüleit ezen a héten az óvodai beiratkozás foglalkoztatja, ami kis hazánkban - hasonlóan a bölcsődei beiratkozáshoz - felér egy felsőoktatási felvételivel. Igazi kihívás, mivel sok az eszkimó (azaz az óvodáskorú gyerek) és kevés a fóka (mármint a férőhelyek). Nagy az izgalom majd 1 hónapig (június elején lesz eredmény), hogy felveszik-e a gyerkőcöt és ha igen, akkor melyik oviba. 

A mi kerületünkben 3 helyet lehet megadni, amit mi ki is használtunk, - annak ellenére, hogy van némi segítségünk az egyik oviban - igyekeztünk bebiztosítani magunkat. Kristóf már az első helyen (az én régi ovimban, ahová pár bölcsis társa is menni szeretne) ott akart maradni, játszani szeretett volna a gyerekekkel. Mivel sajnos nem lehetett, ebből naaaagy sírás kerekedett, alig lehetett megnyugtatni. A másik helyen (ott szerencsére egyszer 2 oviba lehetett beíratni a gyereket) egy kicsit bemehetett játszani abba a csoportba, ahová jó lenne, ha kerülne. Pillanatok alatt összebarátkozott Virág nénivel, a Gyöngyvirág csoport óvónénijével mondta is neki, hogy ez az ő ovija. :))) Azóta a fiatalember rengeteget beszél az oviról és Virág néniről, és többször kérdezi, hogy mikor mehet óvodába. Kíváncsi vagyok, szeptember elején is ilyen lelkes lesz-e, mikor véglegesen búcsút intünk a bölcsinek, Rózsának, Juditnak, Jutkának és Anitának (a gondozó néniknek a Pozsonyi bölcsiben) és ha tényleg Virág nénihez fog járni, akkor az összes régi barátjának is. 

És ha végre Kristófot sikeresen óvodába vittük, utána kezdődik a bölcsődei jelentkezési őrület a kistesóval. Jaj, de jó lesz! ;)))

Anyák Napja

Free greeting customized with Smilebox