Mozgalmas volt a nyár vége is. Kihasználva a kánikulát és azt, hogy Kristóf keresztszülei Balatonlellén nyaraltak, 3x is voltunk csobbanni a Balatonban, amit természetesen a fiatalember hihetetlen mód élvezett. Minden alkalommal kellett vízibiciklit bérelni, ő választotta ki, hogy melyiket, második és harmadik alkalommal már lefelé menet mondta, hogy melyiket szeretné. Mentünk a pókemberessel, a Jégkorszakossal (Motkányos - Krisz szerint) és delfinessel (azaz elnézést, bálnással). Voltunk Szilvásváradon kisvasutazni, ami szintén hatalmas élmény volt nagyobbikomnak. A sok-sok esemény közben észre sem vettük és véget ért a nyár. Holnap már augusztus utolsó napja lesz. És ezzel együtt egy másik utolsó nap is elérkezik: a bölcsődéé.
Holnap reggel Kristóf utoljára megy a Pozsonyi bölcsibe és délután búcsút int neki végleg. Szeptember 3-án reggel már az oviba megy. Igyekszünk vele megértetni, hogy ott már nem lesz vele Judit és Rózsa, Jutka és Anita, se az "én haverom a Milán". Úgy tűnik érti, elfogadja, de reméljük, majd élesben is így lesz.
Akit viszont tényleg megvisel a közelgő búcsú, azok mi vagyunk. Főleg én, a hülye érzékeny anyája. Hát evvan. Bőgök, ha kell, ha nem. Mert hát mi ez, ha nem egy korszak lezárása. Még csak most kezdtük a bölcsit, most izgultunk, hogy fogja venni az akadályt, hogy fog beszokni, hogy jön ki a gondozónőkkel és már búcsúzunk is tőlük. A kis "mazsolából", ahogy ma Judit néni fogalmazott, önálló kisgyerek lett ez alatt a két év alatt. Megtanult rendesen beszélni, egyedül enni és inni, szobatiszta lett, és sok-sok minden csuda dolgot látott-halott-tanult a bölcsiben. Judit néni, Rózsa néni, "vicces" Jutka néni, és Anita már-már családtagokká váltak. Így bizony-bizony az egyszeri anya szemébe könnyeket csalt ma a faliújság új dekorációja a felirattal, a kis tarisznya, a kishajós szekrénybe szépen összepakolt holmik - a fogkefe, a fogkrém, a bölcsi kezdéskor bevitt lázcsillapító a rárajzolt kishajóval, Judit néni nagy puszija, amit ma búcsúzóul Kristófka arcára nyomott. Utálok búcsúzkodni, mert minden búcsú valaminek a végét jelenti. Persze valaminek a kezdetét is, de előtte a másik dolgot le kell zárni. Most pedig búcsúzni kell, mert ez az élet rendje, a kis bölcsisekből egyszer ovisok lesznek. Kristóf még nem érti, mi igen, hogy az pici életében egy fordulópont jön. Lehet szentimentálisnak, hülyének gondolni, de ez azért elég megható. Még Apát is megérinti, pedig férfiként ő nem az a könnyen érezlgősködő valaki, de hát a fiáról van szó. Valószínűleg azért van ez, mert tudjuk Kristóf még nem érti a "soha többé" fogalmát, és félünk, ha néhány nap múlva ráébred, nem fog neki tetszeni. Sokan gondolják, hogy ááá, hát ugyan már ez nekik semmit nem jelent, még nincsenek barátok, meg majd lesznek újak. Ez így van, ilyen korban könnyen barátkoznak, de egy kisgyerek számára a stabilitás, a kötődés egy személyhez, egy megszokott helyhez nagyon fontos, ők nehezen viselik a környezet változást, és nagyon sok függ attól, hogy tud-e majd úgy kötődni az óvónénikhez, mint eddig a gondozónénikhez. És bár eddig minden arra mutat, hogy Krisznél nem lesz gond, azért mi a lelkünk mélyén aggódunk, mert nem szeretjük azt látni, hogy a gyerekünknek valami fáj, valamiért szomorú. Persze ezt neki nem mutatjuk, mert tudjuk, ha érzi rajtunk, hogy mi bizonytalanok vagyunk, ő is az lesz.
De egyenlőre még csak a búcsúnál tartunk. És a köszönetnél. Köszönjük Judit néninek, Rózsa néninek, Jutka néninek (aki most már mindörökké csak a "vicces" marad számunkra :))) és Anitának, meg hát ne felejtkezzünk még el Anikó néniről sem, azt a sok-sok türelmet, szeretetet, törődést, amit Kristófka-Krisztofóró kapott tőlük!!! Lehetséges, hogy a búcsú csak 1 évre szól és jövő szeptemberben újra találkozunk, igaz, akkor már Vivi fogja az idegrendszerüket próbára tenni. :)
