Hosszú fejtörést, osztás-szorzás, egyeztetés után sikerült március végére fixálni idei nyaralásunkat. Az úti cél ismét Görögország, most az Olympos-i riviéra, konkrétan Nei Pori, és ami lényeg: autóval. Meg Kristóffal, természetesen. Hmmm, kemény dió, de akkor is megpróbáljuk. Van, aki azt mondja, nem vagyunk normálisak, minek vágunk neki egy gyerekkel, van, aki azt mondja, nem nagy ügy, vigyünk mesekönyvet, játékot, elegendő nasit és mesefilmet az útra és a gyerek nagyon jól el lesz.
Ahogy közeledett az út, úgy kezdtek bonyolódni a dolgok. Először is két héttel a nyaralás előtt Krisz beteg lett. No nem baj, inkább most legyünk rajta gyorsan túl. Pár nap alatt meg is oldódott a kérdés, 2 napot ment is bölcsibe, aztán jött a hétvége (1 héttel a nyaralás előtt járunk)…..
2011. június 5. – június 10.
Murphy: a gyerek mindig akkor lesz beteg….2011-ben is
…és Kristóf újra lázas. Nagyon boldog vagyok, mit ne mondjak. Még jó, hogy Piliscsabán vagyunk, így pici fiam kapásból marad is itt. Hétfőn megy orvoshoz Kati nagyiékkal. Nekem muszáj dolgozni mennem, mert persze kampány is pont most van…csak hogy szép legyen az élet. Nem baj, megoldjuk valahogy…. Doki néni antibiotikumot ad, persze torok és fülgyulladása van Krisznek. Mindegy, a lényeg, hogy szépen javulgat. Közben Öcsipapáéknál igazi retek és eper rajongóvá válik, ugrálva örül mindkettőnek és eszi-eszi ezerrel. Öööö, lehetne egész évben eper szezon? :D És kenterbe vágja az anyját növényügyben. Annyit tud a kertben lévő növényekről, hogy csak lesek. A berkenyénél még mosolygok, de édes, mikor a loncot mutatja, már kezdem cikinek érezni, hogy eddig sejtelmem sem volt róla, hogy azt eszik-e vagy isszák, amikor pedig a borbolyára kerül a sor, csendben behúzom fülem-farkam, és elnézést kérve, szégyenkezve angolosan távozok a színről… :D Még tippelni sem tudtam volna, hogy az melyik bokor.
Péntek délelőtt végre hazavisszük Kriszt és készülődünk. Egy közös délutáni alvás, aztán csomagolás, egy gyors látogatás Magdi mamáéknál míg Anya tovább pakol-készül. Aztán este 10-kor bezárjuk a lakás ajtót és indulunk. Az M5-ös inárcsi pihenőjénél találkozunk Zolival és Csucsuval (polgári nevén Gábor), innentől együtt folytatjuk az utat Nei Poriig. Sajnos a tavalyi társaság „technikai okok miatt” nem tudott együtt utazni. Zsolti és Viki busszal utazik (épp ma) ismét Sartira, Nóra pedig új munkahelye miatt otthon kellett maradjon (brühühhühühühühüühühüüüüüüüüüüüüüüüüüü :((((( nem ééééééér), így 4 azaz négy darab hímneművel vetem bele magam a görög előszezonba. Igzi lesz. :D
Hát elindulunk. Krisz egy ideig nézelődik, majd egyszer csak betakarózva beájul. Még jó, hogy le lehet dönteni ezt az ülést. Nagyon örülök, hogy még nem nőtte ki, így talán kényelmesebb neki. Picivel a szerb határ előtt, olyan éjfél magasságában felébred, aludt vagy 1 órát. Persze a szerbek hozzák a formájukat. Több mint 1 órát várunk arra, hogy átmehessünk azon a nyamvadt határon. Krisz persze nyűgös, gondolom álmos ezerrel, de nem tud aludni. Így előkerül kedvenc és kitartó útitársunk, Kisvakond.
2011. június 11. szombat
Úton – végtelen országokon át
Végre átjutunk mind a magyar, mind a szerb ellenőrzésen. Sínen vagyunk, mint József Attila! Éljen! Keresünk egy benzinkutat, tankolunk, Krisz közli: „Kjistófka is kiszáll”. Hát persze. Végülis teljesen természetes, hogy hajnali kettőkor te a benzikút játszóterén csúszdázol, fiam! :D
Aztán persze sikerül beterelni a gyereket az autóba, és újra útra kelünk. Hajnali 3 magasságában, Kristófka közli, hogy ő alszik, döntsük le az ülést és takarjuk be. Megtörténik, Nyuszi megölelésre kerül, ő meg még magyaráz, és Anya fogja meg a kezét meg minden. Végül persze győz a fáradtság. Mi pedig haladunk keresztül Szerbián. Én nem merek elaludni, hogy szóval tudjam tartani Atit, de néha mégis el-elbóbiskolok. Egy huzamban megteszünk 400 km, mire Kristófka is felébred. Aludt olyan 3,5 órát. Hutyutyu! Ez összesen 4,5 óra egy egész éjszaka alatt. Húú, hát hol van ez az ő 10-12 órájához képest? Biiiztoooos fog még aludni….gondoljuk.
Fél 7 van, újabb tankolás, kiszállás, Krisz olyan kómás, hogy folyton elesik a saját lábában. Engesztelésül kap egy kis tűzoltóautót, amit a benzinkút shopjában láttam meg. Szegény annyira fáradt, hogy attól is sírva fakad, hogy nem bírjuk elég gyorsan használatra készre csomagolni az új játékot. A pelenkacserét sem fogadja kitörő örömmel. Aztán jön Kisvakond és újra minden rendben. Eperlekváros croissant a reggelije. Tömi ezerrel, mert éhes, ugyanis vacsorázni este nem akart, gondolom ő is vágta, hogy valami igzi dolog van készülőben. Fogy a ropi is, az autópálya is alattunk, meg Apa energiája is. Így történelmi dolog történik, valahol Szerbia közepén, a hegyi szerpentinen ÉN veszem át a volánt. Neeeem, nem vagyok betojva. Egyik oldalt sziklák, a másikon meg szakadék. Jaj, de jól érzem magam. Aztán lassan belejövök, mint kiskutya az ugatásba. Így abszolválom a következő számomra hatalmas kihívásokat: életem első előzését és első autópályán vezetésemet. Lassan 8 éve van jogsim, de annyira nem szívem csücske a vezetés, de örülök, hogy végre ezeknél a dolgoknál is átestem a tűzkeresztségen. Igazából lehet, nem lenne már rég semmi bajom, ha 2007-ben, mikor saját autóm lett, nem töri derékba sofőri karrieremet az a rohadt baleset. Nem, nem én vezettem, de a másik kocsinkat TK-ra törték, és én húztam a legrövidebbet: eszméletvesztés, szirénázó mentővel baleseti sebészet, agyrázkódás, váll és nyak rándulás, 1 nap kórház, 3 hónap aktív szédülés és fejfájás, ami időnként azóta is vissza-visszatér időjárás változásra, vagy csak úgy, ha beállnak a nyaki izmaim. Plusz a két autónkból egy maradt, az enyém, így Ati csak azt tudta használni, én meg újra elvesztettem addig megszerzett önbizalmamat.
Na, de térjünk vissza napjainkba. Szóval én vezettem a Szerb-Macedón határig. Már azt hittük a büdös életben nem ér véget ez a nyamvadt ország, ami egyébként a cementgyárak és az útépítések és táblák országa. De végreeee…
Újabb kb. 1 órás szívás, de ez így összeadva a Macedónokat és a Szerbeket, egész jó idő. Apa visszaveszi a volánt. Ó, hát Macedónia az semmi, az egy rövid szakasz. Ja, persze, ha busszal utazik ember, egész Macedóniát átalussza. Így…… az örök hegyi szerpentinek hazája, aminek határát egy óriás folyton távolítja tőlünk…..hogy csessze meg. De legalább a masszív felhőréteg eltűnt a fejünk fölül, végre süt a nap, sőt a kocsiban ülve kifejezetten éget, bár odakint a szél erősen fúj. Krisz egy percet nem aludt azóta, hogy fél 7 környékén felébredt, pedig 11 óra van (magyar idő szerint) mikor végre elérjük a Macedón-Görög határt és végre pát intünk egy rövid pisi-tankolás szünet után Former Yugoslavian Republic of Macedonia-nak. Hihetetlen örömmel látjuk a táblát: WELCOME TO HELLAS!!!! Végreeeee, Görögorszááááág! A hátralévő kb. 150 kilométert már félfenékkel is….
Haladunk tehát kedvenc országomban az autópályán, mindig megcsodálom az elválasztó sávban a leandereket, annyira szépek, meg ez biztosít arról, hogy igen, tényleg itt vagyunk. :))
Aztán a GPS egyszer csak egy elágazásnál közli, mikor mi rá nem figyelve elmegyünk Katerini felé (ez egy Nei Poritól 50 km-re lévő nagyváros, tehát logikus, hogy arra kell menni), hogy: „menj tovább 84 km-t és fordulj vissza”. He? Hogy mi bajod van?? Nem baj, mi rendületlenül megyünk tovább, mondván, tuti erre kell menni. És tényleg. Krisz közben bealszik, a GPS is csöndben marad, kivéve, mikor már az Olympos hegy lábánál autózva Nei Pori felé kanyarodnánk. Akkor újra megszólal. Beszél mindenféle marhaságot. Mi a táblákat követjük, ő meg magyaráz kellemes gépi-női hangon. Hogy forduljunk vissza ahol lehet, meg menjünk erre meg arra. Na, mindegy a táblák már csak jól vannak kint. Lássatok csodát, ahogy átmegyünk a GPS által nagy semminek jelölt (magyarul szerinte arra nincs is út) felüljárón a vasút felett, a géphölgy befogja piciny száját és közli, hogy „menj tovább 2 km-t majd érkezés a célhoz”. Hihi, akkor is okosabbak vagyunk, bibiiiii!
Hát megérkeztünk! Könnyen megtaláljuk az utazási irodát is, és némi fennforgás után (a mi idegenvezetőnk még egy másik házban van új vendégekkel, más mutatja meg a szállást, aztán nincs kulcs, de végül kerül) görög idő szerint (innentől egyéb jelzésig ezt fogom használni :D) 15:00 magasságában végre elfoglalhatjuk a szállást. Kedves, egyszerű kis apartmant kaptunk, a célnak pontosan megfelelőt. Kipakolunk egy törtrésznyit és irány az ágy. Beájulunk mind a 3-an, Zoli és Csucsu közben felfedezik a környéket, legfőképp a strandot.
Mi 5-ig alszunk, pontosabban a fiúk, én már olyan fél 5 felé fent vagyok, és 5-kor ébresztem Kriszt, mert tudom, hogy akár hajnalig aludna most. Kicsit zokon is veszi, de aztán rávesszük, hogy menjünk le a strandra. Így hát elindulunk. Lesétálunk kb. 2 utcányit a homokos tengerpartig. Nei Pori egy viszonylag új üdülőfalu, ez meg is látszik a házakon. Szép széles utcái vannak, és homokos tengerpartja. Tetszik. Más mint Sarti, de ez is bejön. Kicsit Asprovaltára emlékeztet minket, annyi különbséggel, hogy ott kavicsos a part. És gyönyörű a táj felett magasodó, örökké felhőbe takarózó Olympos. Ahogy a fény áthatol a felhőkön, tényleg elhiszed, hogy ott laknak az Istenek. Teljesen érthető, hogy az ókori görögök így gondolták.
Krisz nagyon lelkes, mondogatja, hogy megyünk a tengerpartra, és ámul-bámul, mikor meglátja a nagy vizet, de csak a széléig mer jönni. Így hát leülünk és nézzük a vizet, homokozunk. Aztán lassan beljebb és beljebb merészkedik a nagyfiú. A víz, csak elsőre hideg, aztán szépen hozzá lehet szokni és kellemes lesz. Persze nekünk felnőtteknek. Krisz vacog, de kezd belejönni…a végén már annyira, hogy ki sem lehet szedni a vízből, csak azzal a szöveggel, hogy nézze meg az ujjait már kilukadtak (kiáztak, Krisz mondta egyszer, mikor sokat ült a fürdőkádban és ránézett a kiázott ujjaira, hogy „Apa, jaj, kilukadt az ujjam”). Törölközés, melegedés után, némi homokozás következik, közben Zoli és Csucsu is csatlakozik hozzánk. Elmegyünk megnézzük közelebbről a játszóteret is, aztán persze újra vissza kell menni a vízhez és be is kell menni. Megint alig lehet kihozni a fiatalurat. De végül sikerül és indulunk felfelé. Gyors fürdés (még van melegvíz!) és vacsora, aztán 9 körül Krisz ágyba kerül, de még magyaráz egy ideig. Végülis ki kell magából beszélni a sok élményt. Hosszú nap volt, így mi sem maradunk fent sokáig. Zoliék még lemennek a partra, de a mi kis családunk inkább az alvást választja.
Így a nap bezárásaként gyors útdíj költség felsorolás annak, aki esetleg kedvet kapna az ideutazáshoz:
Szerbia – 4 autópálya szakasz:
| Szerbia út díj | 882 Ft |
| Szerbia út díj | 642 Ft |
| Szerbia út díj | 1 951 Ft |
| Szerbia út díj | 540 Ft |
Macedónia – 3 szakasz:
| Macedónia útdíj | 540 Ft |
| Macedónia útdíj | 540 Ft |
| Macedónia útdíj | 270 Ft |
Görögország – 2 szakasz:
| Görög út díj | 756 Ft |
| Görög út díj | 837 Ft |
A szerbeknél lehet kártyával fizetni a kapuknál, és valamint náluk és a Macedónoknál a helyi valuta mellett Euro-t is elfogadnak. Ami szerencse, mert mi pl. nem tudtunk dínárt váltani. A macedón konkrétan sehol nem volt, ahol néztük, szerbet is rendelni lehetett volna.
2011. június 12. Vasárnap
Anyád, a szúnyogok!!!!!
Pont előző nap mondtam nagy arccal Csucsu kérdésére, hogy én bizony egy büdös darab szúnyoggal nem találkoztam még a görögöknél, pedig ez már az 5-dik alkalom, hogy Hellaszt választom nyaralási helyszínül. Igaz kicsit később Ati és Zoli lemossák a nagy vigyort azzal, hogy hehe, ha még nem találkoztam a görögöknél szúnyoggal, akkor tavaly mik ették sebesre a lábamat a Nórák erkélyén Sartiban? Öööö….oké…ugorjunk. :) Itt biztos nincsenek szúnyogok, ott tavaly volt egy kis édesvízi pocsolya is Sarti és Sarti Beach között, onnan jöttek a dögök.
Szerintem eme kijelentésemet egy nyamvadt példány tuti hallotta, riadóztatta a többieket, akik úgy döntötték bosszút állnak rajtam. Teszik mindezt közvetve, mert úgy jobban fáj…látszik, hogy nőstények a kis vérszívók. Ugyanis reggelre az én kicsi fiam arca, keze és lába úgy néz ki mintha bombatámadást intéztek volna ellene a rohadékok, szanaszéjjel van csípve. Hogy az a…. Csucsu beteszi a mi szobánkba is az ő szúnyogirtóját, én pedig eldöntöm, tuti mi is veszünk egyet. Krisz pöttyeit ellátjuk. Az éjszakánk egyébként nem telt túl fényesen, mert a szomszéd apartman lakói éjjel fél 12 felé érkeztek meg és vették át a szállást, majd ennek örömére a család hölgy tagja éjféltől fél 2-ig nagymosogatást tartott. Mindezt úgy, hogy a falak papírvékonyak és az ő konyhájuk a mi hálószobánkkal van egy falon. Azt hittem laposgutát kapok. Csattogott, csörgött, zörgött, és kiabált. De végül csend lett, akkor viszont Kriszre jött rá a ficereghetnék, egy olyan másfél órácskára, és nem bírt nyugton feküdni, valamint folyton le akart tolni az ágyról, bár nem hiszem, hogy ne tudnák elférni egy 130 cm széles ágyon ketten. Ja, mert azt nem írtam, hogy mivel a francia ágy itt két kínai emberre van méretezve, így azon én osztozom Krisszel, apa pedig alszik az egy személyes ágyon (ez egy 4+2 fős apartman, 2 hálóval, ahol 3-3 személy fér el – elvileg).
Kicsit morcosak vagyunk, mert eleinte úgy tűnik, hogy délelőtt nem fogunk tudni fürdeni, de aztán elvonulnak a felhők és szép lassan kisüt a nap. Nincs tökéletesen frenetikus idő, de azért lehet fürdeni. Krisz is élvezi, már alig várta, hogy menjünk. Folyton azt szajkózta, hogy „megyünk a tengerpartra, megyünk a pacsavízhez”. Akkorákat kacag, hogy a parton mindenki rajta mosolyog. Aztán homokozik, homokozunk. Először egyedül játszik, aztán velem, végül Zoli is betársul. Ő építi a homokvárat, mi megyünk a vízhez szedni a kagylókat és hordani a vizet a vizesárokhoz. Persze, akár napestig hordhatnánk, mert a homok folyton beszívja, de Kristóf iszonyatosan élvezi.
Mivel fél 9-kor ébredt, így később lesz álmos is, de azért 1 órakor felfelé indulunk a partról, így is bő 2 órát voltunk lent vele. Persze mire felérünk, az utolsó felhő is eltűnik az égről. Murphy, de sebaj, majd délután visszamegyünk… gondoljuk mi. Gyors ebédkészítés (instant tészta). Krisz egy egész felnőtt adagot benyom. Aztán újra össznépi családi alvás 3-tól fél 5-ig. Mire felkelünk Zoliék is visszajönnek a partról. Naná, hogy újra felhős lett az ég, most már nagyon, és esőre áll az idő. Sebaj, akkor délután autóval felfedezzük a környéket.
Elindulunk hát Platamonas irányába, kimegyünk az autópályára és úgy döntünk, hogy mégis inkább dél felé megyünk tovább. A fiúk nem hiszik el, hogy nincs egy parti út, így nekiállunk keresni. Letérve a főútról, végül valami tónál kötünk ki. Nagyon szép hely, a háttérben ott magasodik a hegy, ami egyszerűen felfoghatatlanul gyönyörű látvány, nem tudunk betelni vele. A háttérben egy görög bárból szól a zene (a HVCS-k talákahelye, csak görögök járnak oda, egyébként az egész egy tök elhagyatott kis falu végén van). Kicsit leidőzünk ott, fotózunk, aztán indulunk vissza. Nei Poriban első utunk az utazási irodába vezet, hogy Ferinek, az időközben megismert idegenvezetőnknek feltegyünk néhány kérdést. Feriről csak annyit, hogy szombaton végül előkerült akkor, mikor a fiúk hordták fel a csomagokat, én nem találkoztam vele, csak messziről láttam és én már akkor mondtam, hogy valahonnan ismerem, szerintem tuti, hogy tavaly ő is Sartiban volt. És lássatok csodát igazam volt, mikor reggel jött, hogy minden rendben van-e, rákérdeztem. Kiderült, hogy neki is ismerősök voltunk, csak nem merte mondani, mert nem volt biztos benne, hiszen annyi emberrel találkozik egy-egy nyár alatt.
Szóval megkérdeztük Feritől, amit akartunk, aztán irány a Super Market, be kell vásárolni néhány dolgot, pl. szúnyogriasztót. Aztán vacsi, meg lemegyünk telefonálni. Ismét beszereztünk egy tavalyról már ismert Ya! Card-ot, ami tulajdonképpen egy barangoló kártya, és 3 Euro-ért 90 perc áll rendelkezésünkre telefonálásra, vonalas számok hívására. Hibátlan. Végül Krisz este 10-kor kerül ágyba, fürdeni nem tud, mert nincs meleg víz, csak áttöröljük egy kis nedves ruhával. És van vagy 11 óra, mikor már nem magyaráz. Mi még üldögélünk idekint, és már a szúnyogok sem zavarnak annyira minket, mert beszereztünk néhány szúnyogriasztó füstölő spirált. Heheheheeee!!!!
2011. június 13. hétfő
Kalózok szigete
Bár az éjszakánk megint nem volt túl jó, mert Krisz többször is ki akart túrni az ágyból, ficergett össze-vissza, de az ég tiszta, sehol egy felhő, és végülis 9-ig azért szunyókáltunk megint. Kicsi fiam tegnapi felhőűzése, miszerint: „csúnya felhők menjetek innen”, sikeres volt. Arra döntésre jutunk hirtelen felindulásból, hogy a tengerpart helyett Thessalonikibe megyünk a Waterland-be, mert hogy Krisznek mennyire tetszene a kalózos medence, meg hát milyen szuper a hullámmedence, meg a csúszdák, és hát Csucsu még úgy sem volt. Igen ám, de hogy jutunk oda?
Reggeli, pakolás, irány az utazási iroda, ahol kapunk egy kis kezdetleges térképet a parkhoz vezető útra, majd nyakunkba vesszük az autópályát. 109 km Nei Poritól Saloniki. Út közben konstatáljuk, az első fizető kapu után, hogy nééééé’ máááá’, Lidl. Oké, ide majd jövünk bevásárolni. :D
Elérjük Salonikit, már nagyon meleg van, és szeretnénk odaérni. Megtaláljuk a kapott brossúra térképén jelölt utat (Ring Road – magyarra fordítva elkerülő körgyűrű – mint nálunk az M0 lenne, ha már teljesen kész lenne). Ja! Térképre azért volt szükségünk, mert GPS Borinak lövése sem volt arról, hogy merre van a Waterland.
Szóval Ring Road. A térképecske szerint ezt kell követnünk. A makedón főváros külső részén haladunk végig, megállapítjuk Atival, hogy milyen szépen fejlesztették a várost 2003 óta (akkor jártunk erre). Egyébként egy elképesztő nagyváros. Nekünk nagyon tetszik.
Megyünk, megyünk, megyünk, csak az a hülye csúszdapark nem akar előkerülni. Eltévedünk. Megállunk. Adrika forgatja a park brossúráját és rájön….hehehe, fiúk, itt a park „címénél” van még egy szó a Thessaloniki előtt, na azt írjátok be a GPS-be. Éééééés igen! Meg is van a jó útvonal, Bori életre kel és magyaráz. Annyira nem is tévedtünk el. Végre irányba állunk, pár perc elteltével, pedig már ismerős kis bekötő úton találjuk magunkat. Dél magasságában meg is érkeztünk a Waterlandhez.
29 Euro a belépő 2 felnőttnek egy napra. Nem kevés, no de nem baj. Krisznek ingyenes (4 éves korig az). Átöltözés, krémezés és megyünk is a Kalózok szigete névre keresztelt medencébe, amit Krisz már nagyon várt, mert már kintről is nagyon tetszett neki, ahogy időről időre a megtelő kalózfej vödörből kiborul a víz. Persze közelről már nem tetszett neki a hatalmas lezúduló víztömeg, de sebaj. Azt valahogy viszont nem értettük, hogy egy gyerekeknek szánt medencében miért olyan hideg a víz, hogy még mi felnőttek is belefagyunk. Krisz vacog, így valahogy rávesszük, hogy menjünk át a hullámmedencébe, ahol ehhez képest kész gyógyfürdő a víz hőmérséklete. Pont kezdődik a hullámzás. Kicsi vizimackóm nagyon élvezi, kacag, sikít, kiabál, megint mindenki rajta mosolyog. Tulajdonképpen az egész napja a vízben telik el, alig ül a napozó ágyon, pedig időnként vacognak a fogai, de még enni is alig lehet elhozni, sír, hisztizik, aztán persze a sültkrumpli csak elcsábítja, ha csak egy rövid időre is. Utána viszont muszáj visszamenni vele a kalózbácsihoz, aki kiborítja a vizet. Csúszdázik is az egyik vízi csúszdán a kalózos medencében, 2x egyedül, 1x az apjával. A legjobban viszont egy nagy cápa figura tetszik neki a medencében.
¾ 5 körül indulunk visszafelé, addig Kristóf egy másodpercet nem aludt, de én inkább azt mondanám, hogy meg sem állt. Ez volt életében az első nap, amikor kimaradt a délutáni alvása, de szerintem nem sok ilyen lesz még az elkövetkezőkben. Krisz rám hasonlít alvásigény tekintetében. Ő nem az a típusú gyerek, aki kétévesen már leszokik a délutáni szunyáról. :D A kocsiban pillanatok alatt elalszik. Szinte még el sem indulunk és már lecsukódik a szeme. Visszafelé, bár nem szándékosan, de Thessaloniki belvárosán keresztül jövünk. Elámulunk, mennyire szép a város. Nem is emlékeztünk, hogy ilyen jól néz ki. Vagy azóta itt is volt egy-két szépítés, fejlesztés. Hangulatában engem Barcelonára emlékeztet. Nagyon-nagyon tetszik. Igazi mediterrán nagyváros. El is határozzunk Atival, hogy ide egyik délután-este még visszajövünk sétálni, körül nézni. Kristófkának is biztos nagyon tetszenének a nagy hajók a kikötőben. Kristóf egész úton alszik, egyszer-egyszer felriad, de vissza is ájul rögtön, csak Nei Porihoz közeledve kezd magához térni.
Hazaérve örülünk, mert van egy kis langyos víz, így többé- kevésbé meg tudjuk fürdetni a kis kalózt. Közben kitaláljuk, hogy ha másnap sem lesz meleg víz Krisz fürdéséhez, akkor hogy oldjuk meg, hogy meg tudjon fürdeni.
A menetrend a tegnapihoz hasonló. Hiányzó dolgok beszerzése, vacsora, telefonálás, aztán alvás. Azért most egy kicsit hamarabb került ágyba a kiskrapek, már 9-kor feküdt, fél 10-re pedig csend is lett a szobában. Nekem tegnap Atiék felfújták a vendégmatracot, amit otthonról hoztunk, de nem biztos, hogy azon alszom, mert nagyon kényelmetlen nekem. Max. akkor fogom használni, ha a kisfiam teljesen kitúr a helyemről.
Folyt. köv.
