Súly
Magasság
Fogak2010. június 30., szerda
2010. június 29., kedd
15 hónap, 15 fog és majdnem 12 kg
Míg a nyaralási élménybeszámolót írtam kicsit elmaradtam a napi eseményekkel. Közben Kristóf betöltötte a 15 hónapot is. Múlt héten voltunk a védőnéninél méricskélésen. Az eredmény pedig: súly 11,64 kg (1 kilót hízott 2 hónap alatt - ez szuper), magasság 82 cm (viszont nem nőtt).
Járni még mindig csak kézen fogva jár, de csak az egyik kezét kell fogni és már alig kapaszkodik. A nyaralás óta nem nagyon produkálta az egyedül lépegetést. Néha megáll 1-1 pillanatra egyedül, de inkább leül, ha érzi, hogy elengedik a kezét. A biztonságra játszik a gyerek. :D
Június 19-én pedig kibújt a 15. foga is és már nagyon jön a 16-dik is, úgyhogy reméljük lassan kibújik őkelme. Ja! És hogy teljes legyen az öröm, a kicsi fiam elkezdte egészen hátra tolni a szájába a kezét meg mindent, amit rágni lehet. Szóval úgy látszik nem lesz pihenő míg meg nem lesz a 20 tejfog. :D
Múlt héten pénteken voltunk az Aquaworldben itt Káposztásmegyeren. Tavaly itt történt az a rémes baleset a 10 éves kisfiúval (írtam is akkor róla az egyik bejegyzésemben), így voltak fenntartásaim, de végül nagyon jól éreztük magunkat. Krisz igazi vízi lény. Majdnem végig a vízben volt (2 órát voltunk ott). Csak egy kis ivás és játszóházazás erejéig jött ki a vízből. Hazamenetelkor volt is némi fennakadás, mivel ő még nem akart menni. :D
Ma pedig megkapta a 15 hónapos kötelező oltást (mumpsz-rubeola-kanyaró) és a bárányhimlő elleni oltás első körét. Mindkettőt a karjába kapta, egyiket az egyik, másikat a másik oldalra. Olyan erősen feszítette a karját, hogy bár én fogtam a lábát, a doktor néni és az asszisztens nő a kezét, mind a két oltásnál elgörbült a tű. A bárányhimlősből még mellé is ment egy kicsi, de a doktor néni megnyugtatott, hogy nem gond, úgyis lesz még egy kör. És megállapította, hogy erő az van a gyerekben rendesen. :D
Augusztusban lesz esedékes a 3. kör Prevenar (pneumococcus elleni) oltás, majd másfél évesen, szeptemberben kapja a 2. kör bárányhimlő ellenit a kötelező oltással együtt. Hej de jó lesz! De legalább őszre így minden oltást letudunk.
Tegnap pedig Krisz átesett élete második hajvágásán. Thomas a gőzmozdony (ez az új nagy kedvenc) segített a dolog megejtésében. Csak a mesével lehetett elterelni a figyelmét. De sikerült, és az eredmény naaaaagyon jó lett.
Járni még mindig csak kézen fogva jár, de csak az egyik kezét kell fogni és már alig kapaszkodik. A nyaralás óta nem nagyon produkálta az egyedül lépegetést. Néha megáll 1-1 pillanatra egyedül, de inkább leül, ha érzi, hogy elengedik a kezét. A biztonságra játszik a gyerek. :D
Június 19-én pedig kibújt a 15. foga is és már nagyon jön a 16-dik is, úgyhogy reméljük lassan kibújik őkelme. Ja! És hogy teljes legyen az öröm, a kicsi fiam elkezdte egészen hátra tolni a szájába a kezét meg mindent, amit rágni lehet. Szóval úgy látszik nem lesz pihenő míg meg nem lesz a 20 tejfog. :D
Múlt héten pénteken voltunk az Aquaworldben itt Káposztásmegyeren. Tavaly itt történt az a rémes baleset a 10 éves kisfiúval (írtam is akkor róla az egyik bejegyzésemben), így voltak fenntartásaim, de végül nagyon jól éreztük magunkat. Krisz igazi vízi lény. Majdnem végig a vízben volt (2 órát voltunk ott). Csak egy kis ivás és játszóházazás erejéig jött ki a vízből. Hazamenetelkor volt is némi fennakadás, mivel ő még nem akart menni. :D
Ma pedig megkapta a 15 hónapos kötelező oltást (mumpsz-rubeola-kanyaró) és a bárányhimlő elleni oltás első körét. Mindkettőt a karjába kapta, egyiket az egyik, másikat a másik oldalra. Olyan erősen feszítette a karját, hogy bár én fogtam a lábát, a doktor néni és az asszisztens nő a kezét, mind a két oltásnál elgörbült a tű. A bárányhimlősből még mellé is ment egy kicsi, de a doktor néni megnyugtatott, hogy nem gond, úgyis lesz még egy kör. És megállapította, hogy erő az van a gyerekben rendesen. :D
Augusztusban lesz esedékes a 3. kör Prevenar (pneumococcus elleni) oltás, majd másfél évesen, szeptemberben kapja a 2. kör bárányhimlő ellenit a kötelező oltással együtt. Hej de jó lesz! De legalább őszre így minden oltást letudunk.
Tegnap pedig Krisz átesett élete második hajvágásán. Thomas a gőzmozdony (ez az új nagy kedvenc) segített a dolog megejtésében. Csak a mesével lehetett elterelni a figyelmét. De sikerült, és az eredmény naaaaagyon jó lett.
Előtte
Utána
Így nyaralt Kristóf
Autó, autó, autó
Pancsolás Bettivel
Öcsipapával Esztergomban
Pancsi a polipos medencében
Spriccelő polip
Kati nagyival Esztergomban
2010. június 28., hétfő
Nyaralás képekben 4.
Sarti tengerpart
Döglés a napágyakon - a kép bal oldalán a szerb néni látható (szerencsére csak háttal)
Még mindig Sarti meg tengerpart
Anya és Apa tengerpartot palackoz Öcsipapának :)
Az apartmanhoz visszatérőben
Na, mit is együnk 1. - Nóra és Zoli
Na, mit is együnk 2. - Viki és Ati
A maradványok
Három a nagylány
Egy "szaranya" naplója avagy hogy nyaraltunk Kristóf nélkül 4.
2010. június 11. Péntek
Az utolsó nap
Az utolsó nap
Amit úgy döntöttünk, hogy nemes egyszerűséggel össznépien pihenéssel töltünk Sartin. Azaz irány a beach és feel the sunshine (érezd a napsütést). És még ezt sem kapkodjuk el. Kb. 1-ig beszélgetünk a teraszon. Nóráék a miénkre települnek, Zsoltiék meg a sajátjukon maradnak, és még így se kell kiabálnunk. :D 1 óra magasságában elhatározzuk, most már azért strandolni is kéne. Zsolti marad a sérüléseivel, a fiúk beizzítják neki a hordozható DVD lejátszót és ellátják filmekkel. Mi pedig leblattyogunk a tőlünk kb. 150 m-re lévő partra. Isteni feküdni a napágyon, kortyolni a frappét (Ati továbbra sem érti, hogy a fenét szeretünk ennyire rajta, szerinte szimplán tejeskávé, amit anya ott felejtett reggel az asztalon :D), nézni és hallgatni a tengert, nézni a tájat és az embereket. Köztük az a félmeztelen kb. 70 éves szerb nénit, aki még meg is fürdött tusfürdővel, amúgy rendesen a tengerben (!). Közben alig fél méterre tőle egy Kristóf korú gyerkőc játszott. Áááááá! Undi (ahogy Viki mondaná) látvány volt. És jó alaposan kente be magát tusfürdővel, egy apró porcika sem maradt ki (ha értitek mire gondolok).
Bár szuper minden, és nagyon jól érezzük magunkat, azért már várjuk apával a hazamenetelt. Úgy vagyunk vele, hogy imádunk itt lenni (We love Greece!), de valaki hozza ide a Macikát nagyon sürgősen. Szó szerint elvonási tüneteink lettek a hét végére. De már csak két nap és újra látjuk!
Este vacsorázni megyünk. Zsolti újfent úgy dönt, hogy inkább fekve marad az apartmanban, a sebek húzódnak, fájnak. Szegénynek mindenhogy rossz, a fekvés a legjobb. Így hát magára hagyjuk. Az Emanuel nevű éttermet választjuk, ezt az éttermet Zoli, az idegenvezető (nem) ajánlotta ;D (neki hivatalból a főnöke tulajdonát képező éttermet kellett ajánlania, de mikor rákérdeztünk, hogy és ha már ott jártunk, akkor méééééég mit ajánl, akkor mondta ezt, majd megjegyezte, hogy de ő ilyet sosem mondott :D). Kissé billegő asztalhoz ülünk a tengerpartra, tőlünk nem messze néhány kutya épp a gyereknemzést gyakorolja. Szerencsére a gyenge kezdést javítja az ételek minősége és mennyisége. Jól lakunk rendesen. Nóra rákot eszik, Ati és én haltálat (lepényhal filé, rák és a kedvencünk, a rántott tintahal képezi a tálat, köretként van mellette kagylós rizs és sültkrumpli, nyammm) és nem maradhat el a horiatiki saláta (ismertebb nevén görög saláta - megjegyzem szerintem én itthon jobbat csinálok, de lehet hogy azt meg egy görög körberöhögné, hogy ezt nevezem én horiatikinek, de mindegy azért finom, különösen a feta sajtjuk), Zoli és Viki a konszolidáltabb de mégis tradicionális görög ételeket választja, suvlakit (rablóhús) esznek. Magyar pincér szolgál ki minket (milyen meglepő :D) és végül a magyarul tudó görög tulajdonosnál fizetünk, aki mert magyarok vagyunk apró fagyis édességet ad ajándékba, és még kedvezményt is kapunk. Idegenvezetőnktől (tudjátok, Zoli, aki nem ajánlotta az éttermet :D) tudjuk, hogy a figura felesége magyar, és hogy kedvenc filmje (mármint a tulajé) az Üvegtigris, amit a fiúk kívülről fújnak, így távozóban még eleresztenek egy-két, a filmből jól ismert poént, de a görög vendéglős már nem hallja, újabb magyar vendégek terelik el a figyelmét.
Az apartmanba visszatérve még beszélgetünk, pakolászni kezdünk, aztán Nórák elmennek sétálni, később mi is egy kicsit még lemegyünk Atival a partra. Aztán 11 óra után nemsokkal álomra hajtjuk fejünket nyaralásunk utolsó éjszakáján.
És itthon: Hála istennek nem történt semmi említésre méltó. Kristóf rengeteget eszik, és továbbra is sétáltatja a családot. Szombaton mennek a keresztszülei (azaz a tesómék) az unokájukkal, Bettivel (júliusban lesz 2 éves, de méretben nem nagyon látszik kettejük között a különbség) ki Csabára, hogy a két gyerkőc játszhasson. Ja, és már otthon is irgalmatlan hőség van, 35-37 fok körül jár a hőmérő.
2010. június 12. Szombat
A föld is megmozdul - Úton hazafelé
Reggel fél 7-kor (görög idő szerint - természetesen :D) Viki hangjára ébredek. Az erkélyükön állva épp a felettük lakó utastársainktól kérdezi: " Tényleg földrengés volt?". Legnagyobb megdöbbenésemre a válasz: "Igen, éreztük". Ezerrel tekerem fel a redőnyt és mászok ki a teraszra: "Mi van?". Kiderül, hogy Viki nem sokkal korábban arra ébredt, hogy Zsolti, mint egy terminátor, amúgy szögletesen (mert csak így bír mozogni), de rajtra készen ül az ágy szélén, és a mit csinálsz kérdésre az a válasz, hogy minden eshetőségre és a menekülésre van felkészülve, mivel rengett a föld pár pillanattal azelőtt. Állítólag remegett az ágy meg minden és még hangja is volt. Hát nem mondom, hogy jaj, de nyugodt lettem. Ati is közli, hogy akkor jól érezte ő is, de nem volt biztos benne először. Hmm, hát én Vikihez hasonlóan átaludtam, akkor annyira nem lehetett hatalmas földrengés. Konstatáljuk, hogy rajtunk, magyarokon kívül a senkit nem izgatott az esemény, a görögök nyugodtan teszik tovább a dolgukat (már az a kb. 4, aki ilyen hajnalban fent van), tehát akkor ez lehet, hogy errefelé megszokott dolog. Így tovább lépünk mi is.
Még Nórával elszaladunk a pékhez friss ciabattáért az útra, aztán reggeli, további pakolás, szendvics gyártás, végül egy utolsó telefon haza (nehogy már azt a negyed órát rajta hagyjam a kártyán :D), minden rendben Krisz épp reggelizik.
Útban a főtér felé összefutok Zoli barátunkkal, aki elmondja, hogy a busz fél órán belül Sartira ér, menjünk le a ház elé lassan, aztán majd jönnek körbe, szedik a csomagot össze, és mehetünk. Hát mit ne mondjak, fél óra múlva, azaz 9-kor lent vagyunk a ház előtt és még vagy fél órát ott is dekkolunk a tikkasztó hőségben. Aztán végül megjön a terepjáró fedélzetén Peti barátunkkal, összeszedik a csomagokat, mi pedig elsétálunk az utca végére. Újabb várakozás, aztán végre jön a busz. Pakolás, helyfoglalás (némi izgalom, hogy szegény Zsolti, hogy fog elférni, de aztán minden megoldódik). A busz, bár ugyan olyan, mint amivel jöttünk, hááát némileg kihívásokkal küszködik pl. a lábtér nagyságának terén. Még én is alig férek el, pedig nem nőttem túl nagyra. Állítólag Józsi, az egyik sofőrünk az egyik legjobb a bandában, gyors mint a villám, hamar otthon leszünk. Ja, aztán útközben Józsi közli, hát elnézést, de bár a busz most volt szervizben, de valamit nem jól raktak össze a váltónál, így a 2-es és a 4-es fokozatot kidobja, ez viszont nehezíti a haladást a szerpentinen. Tehát döcögünk. Más úton megyünk, mint jöttünk. Először is Stavros felé vesszük az irányt, ott még felveszünk néhány, Thassos szigetéről érkező utast. Bár imádom azt a környéket, és vigyorogva fedezzük fel Atival, hogy itt is jártunk (2003-ban mikor Asprovaltán voltunk, Stavros Asprovalta szomszédságában van), meg itt is és emlékszel itt is, de azért már haladnánk. Valahogy nem vágyunk a dög melegben a másfél órás kényszerpihire. De hát ez van.
Sofőrjeink tankolnak, fürdenek, mi meg még költjük a megmaradt Euro-t, némi frappét iszunk. Végre minden egyben a helyén, mehetünk. Bulgária felé térünk haza. Úgy emlékeztünk Atival, hogy ez rövidebb, mint Macedónia felé, de aztán úgy látszik az idő megszépítette az emlékünket, mert Görögország csak nem akar véget érni. Aztán mégis. Valamikor délután 5 magasságában.
Még egy kis megálló (de minek) a duty free shop-ban (minden drágább, mint a tengerparti üdülő faluban), aztán végre átérünk a bolgárokhoz (jééé Bulgária EU tagállam?). Bár a táj gyönyörű, elképedünk az eszméletlen szegénységen, amit látunk. Szófiában is ez a látvány tárul elénk. Aki rosszul van a mi panel lakótelepeinktől, javaslom menjen egy kicsit oda ki és máris gyönyörűnek látja az itthoniakat. Itthon azért újítják őket, de még azok is százszor igényesebbek és szebbek, amik 40-50 éve épültek, mint a bolgár társaik. Aztán elhaladunk egy bádogkunyhós kis "telep" mellett, na itt se szívesen robbannánk le. Már idefele jövet is azt éreztük Szerbián és Macedónián áthaladva, hogy Magyarország igenis EURÓPA (egyébként a görögökhöz képest is), csupa nagybetűvel, de most aztán..... Gyors mellékzöngeként azt még elmondom - korábban elfelejtettem - hogy a görögöknél annyira régi a csatornahálózat, hogy még a nagyvárosokban és a legelegánsabb szállodában is a WC mellé rendszeresített szemetesbe kell dobni a használt WC papírt, mert ha a kagylóba dobod, annak dugulás lehet a vége.
8 óra körül érünk a bolgár-szerb határhoz. Megdöbbenésünkre, bár mi is uniós ország vagyunk, le kell szállnunk a buszról, egyesével elsétálni a határőrhöz, aki zordul ellenőrzi az útleveleket, majd áthaladni a senki földjére. Aztán várjuk a buszt és nem értjük az egészet. Valószínűleg lusta volt a bolgár kolléga, hogy a többi ország határőréhez hasonlóan, felszálljon a buszra és végigsétáljon rajta. Jön a szerb határ, ott felszáll a határőr, összeszedi az útlevelet, aztán eltűnik vele. Az egész nyomorult procedúra már megint 1 óra volt. Szörnyű!
2010. június 12. Vasárnap
Mindenhol jó, de...
Haladunk át Szerbián, filmet nézünk (az egész busz örült, hogy magunkkal vittük az És megint dühbe jövünk című Bud Spencer és Terence Hill örökzöldet, de az is jó volt, hogy sofőr Józsi hozta a Mamma Mia-t), alszunk. Hajnali fél 4 felé érünk a szerb határhoz. Újabb várakozás, újabb szerb sz@rakodás. De csak kiengednek minket Szerbiából. Ááá, hát innen már minden egyszerű, a magyarok már csak beengednek simán. Gondoljuk mi.
Egy fiatal határőr lány és srác versenyt fut azért, hogy melyiküké lesz a magyar busz. A lány nyer. Mondja, azért mert még reggel van, és velünk nem kell dolgozni. Ő végez is gyorsan. Csak a VPOP-s kollégák szórakoztatják még a sofőröket picit. Az egyikük fel is jön, jó reggelt kíván és a lépcsőn állva körülnéz, majd lemegy. Na ennek mi értelme volt? Szuperszimat, és csak beleszagol a levegőbe és megérez mindent? Vagy mi? Nem értjük. Inkább örülünk annak, hogy mehetünk.
Home, sweet home. Ahogy átlépjük a határt, nem csak Magyarországra, hanem Európába térünk vissza. Simák az utak (aki kételkedik, az menjen el Bulgáriába és Szerbiába és onnan hazajőve mindent szebbnek lát), kulturált pihenő helyek az autópálya mentén, szép házak... Na, most tudnám értékelni Oláh Ibolya Magyarország című számát, és nem az oda úton hajnali kettőkor (azt hallgatta tök hangosan az akkori sofőrünk). Atival már csak egy vágyunk van: látni Kristófot.
Fél 8-kor érünk a Planetáriumhoz. Apósom jön értünk. Aztán haza, fürdés, pakolás, és irány Piliscsaba.
Kristóf Kati nagyival áll a tetőtéri ablakban, mikor megjövünk. Mire felérünk a házba, már lent állnak az ajtóban. Kicsi fiam nagy szemekkel meglepődötten néz kb. 10 másodpercig, aztán gyorsan hozzám bújik, majd még gyorsabban az apjához. Rám még haragszik egy kicsit. Én meg elbőgöm magam.
Szerencsére a harag nem tart túl sokáig, 10 perc múlva már úgy játszunk az új Gumimacis labdával, mintha mi sem történt volna.
Hát ilyen volt Kristóf nélkül. Jó volt, szép volt, de egyenlőre úgy érzem, ennyi időt nem akarok többet nélküle eltölteni. Jövőre Horvátország (vagy Görögország - hát ez van, 2003 óta imádom) csakis Nyiri Kristóf Bencével együtt.
Bár szuper minden, és nagyon jól érezzük magunkat, azért már várjuk apával a hazamenetelt. Úgy vagyunk vele, hogy imádunk itt lenni (We love Greece!), de valaki hozza ide a Macikát nagyon sürgősen. Szó szerint elvonási tüneteink lettek a hét végére. De már csak két nap és újra látjuk!
Este vacsorázni megyünk. Zsolti újfent úgy dönt, hogy inkább fekve marad az apartmanban, a sebek húzódnak, fájnak. Szegénynek mindenhogy rossz, a fekvés a legjobb. Így hát magára hagyjuk. Az Emanuel nevű éttermet választjuk, ezt az éttermet Zoli, az idegenvezető (nem) ajánlotta ;D (neki hivatalból a főnöke tulajdonát képező éttermet kellett ajánlania, de mikor rákérdeztünk, hogy és ha már ott jártunk, akkor méééééég mit ajánl, akkor mondta ezt, majd megjegyezte, hogy de ő ilyet sosem mondott :D). Kissé billegő asztalhoz ülünk a tengerpartra, tőlünk nem messze néhány kutya épp a gyereknemzést gyakorolja. Szerencsére a gyenge kezdést javítja az ételek minősége és mennyisége. Jól lakunk rendesen. Nóra rákot eszik, Ati és én haltálat (lepényhal filé, rák és a kedvencünk, a rántott tintahal képezi a tálat, köretként van mellette kagylós rizs és sültkrumpli, nyammm) és nem maradhat el a horiatiki saláta (ismertebb nevén görög saláta - megjegyzem szerintem én itthon jobbat csinálok, de lehet hogy azt meg egy görög körberöhögné, hogy ezt nevezem én horiatikinek, de mindegy azért finom, különösen a feta sajtjuk), Zoli és Viki a konszolidáltabb de mégis tradicionális görög ételeket választja, suvlakit (rablóhús) esznek. Magyar pincér szolgál ki minket (milyen meglepő :D) és végül a magyarul tudó görög tulajdonosnál fizetünk, aki mert magyarok vagyunk apró fagyis édességet ad ajándékba, és még kedvezményt is kapunk. Idegenvezetőnktől (tudjátok, Zoli, aki nem ajánlotta az éttermet :D) tudjuk, hogy a figura felesége magyar, és hogy kedvenc filmje (mármint a tulajé) az Üvegtigris, amit a fiúk kívülről fújnak, így távozóban még eleresztenek egy-két, a filmből jól ismert poént, de a görög vendéglős már nem hallja, újabb magyar vendégek terelik el a figyelmét.
Az apartmanba visszatérve még beszélgetünk, pakolászni kezdünk, aztán Nórák elmennek sétálni, később mi is egy kicsit még lemegyünk Atival a partra. Aztán 11 óra után nemsokkal álomra hajtjuk fejünket nyaralásunk utolsó éjszakáján.
És itthon: Hála istennek nem történt semmi említésre méltó. Kristóf rengeteget eszik, és továbbra is sétáltatja a családot. Szombaton mennek a keresztszülei (azaz a tesómék) az unokájukkal, Bettivel (júliusban lesz 2 éves, de méretben nem nagyon látszik kettejük között a különbség) ki Csabára, hogy a két gyerkőc játszhasson. Ja, és már otthon is irgalmatlan hőség van, 35-37 fok körül jár a hőmérő.
2010. június 12. Szombat
A föld is megmozdul - Úton hazafelé
Reggel fél 7-kor (görög idő szerint - természetesen :D) Viki hangjára ébredek. Az erkélyükön állva épp a felettük lakó utastársainktól kérdezi: " Tényleg földrengés volt?". Legnagyobb megdöbbenésemre a válasz: "Igen, éreztük". Ezerrel tekerem fel a redőnyt és mászok ki a teraszra: "Mi van?". Kiderül, hogy Viki nem sokkal korábban arra ébredt, hogy Zsolti, mint egy terminátor, amúgy szögletesen (mert csak így bír mozogni), de rajtra készen ül az ágy szélén, és a mit csinálsz kérdésre az a válasz, hogy minden eshetőségre és a menekülésre van felkészülve, mivel rengett a föld pár pillanattal azelőtt. Állítólag remegett az ágy meg minden és még hangja is volt. Hát nem mondom, hogy jaj, de nyugodt lettem. Ati is közli, hogy akkor jól érezte ő is, de nem volt biztos benne először. Hmm, hát én Vikihez hasonlóan átaludtam, akkor annyira nem lehetett hatalmas földrengés. Konstatáljuk, hogy rajtunk, magyarokon kívül a senkit nem izgatott az esemény, a görögök nyugodtan teszik tovább a dolgukat (már az a kb. 4, aki ilyen hajnalban fent van), tehát akkor ez lehet, hogy errefelé megszokott dolog. Így tovább lépünk mi is.
Még Nórával elszaladunk a pékhez friss ciabattáért az útra, aztán reggeli, további pakolás, szendvics gyártás, végül egy utolsó telefon haza (nehogy már azt a negyed órát rajta hagyjam a kártyán :D), minden rendben Krisz épp reggelizik.
Útban a főtér felé összefutok Zoli barátunkkal, aki elmondja, hogy a busz fél órán belül Sartira ér, menjünk le a ház elé lassan, aztán majd jönnek körbe, szedik a csomagot össze, és mehetünk. Hát mit ne mondjak, fél óra múlva, azaz 9-kor lent vagyunk a ház előtt és még vagy fél órát ott is dekkolunk a tikkasztó hőségben. Aztán végül megjön a terepjáró fedélzetén Peti barátunkkal, összeszedik a csomagokat, mi pedig elsétálunk az utca végére. Újabb várakozás, aztán végre jön a busz. Pakolás, helyfoglalás (némi izgalom, hogy szegény Zsolti, hogy fog elférni, de aztán minden megoldódik). A busz, bár ugyan olyan, mint amivel jöttünk, hááát némileg kihívásokkal küszködik pl. a lábtér nagyságának terén. Még én is alig férek el, pedig nem nőttem túl nagyra. Állítólag Józsi, az egyik sofőrünk az egyik legjobb a bandában, gyors mint a villám, hamar otthon leszünk. Ja, aztán útközben Józsi közli, hát elnézést, de bár a busz most volt szervizben, de valamit nem jól raktak össze a váltónál, így a 2-es és a 4-es fokozatot kidobja, ez viszont nehezíti a haladást a szerpentinen. Tehát döcögünk. Más úton megyünk, mint jöttünk. Először is Stavros felé vesszük az irányt, ott még felveszünk néhány, Thassos szigetéről érkező utast. Bár imádom azt a környéket, és vigyorogva fedezzük fel Atival, hogy itt is jártunk (2003-ban mikor Asprovaltán voltunk, Stavros Asprovalta szomszédságában van), meg itt is és emlékszel itt is, de azért már haladnánk. Valahogy nem vágyunk a dög melegben a másfél órás kényszerpihire. De hát ez van.
Sofőrjeink tankolnak, fürdenek, mi meg még költjük a megmaradt Euro-t, némi frappét iszunk. Végre minden egyben a helyén, mehetünk. Bulgária felé térünk haza. Úgy emlékeztünk Atival, hogy ez rövidebb, mint Macedónia felé, de aztán úgy látszik az idő megszépítette az emlékünket, mert Görögország csak nem akar véget érni. Aztán mégis. Valamikor délután 5 magasságában.
Még egy kis megálló (de minek) a duty free shop-ban (minden drágább, mint a tengerparti üdülő faluban), aztán végre átérünk a bolgárokhoz (jééé Bulgária EU tagállam?). Bár a táj gyönyörű, elképedünk az eszméletlen szegénységen, amit látunk. Szófiában is ez a látvány tárul elénk. Aki rosszul van a mi panel lakótelepeinktől, javaslom menjen egy kicsit oda ki és máris gyönyörűnek látja az itthoniakat. Itthon azért újítják őket, de még azok is százszor igényesebbek és szebbek, amik 40-50 éve épültek, mint a bolgár társaik. Aztán elhaladunk egy bádogkunyhós kis "telep" mellett, na itt se szívesen robbannánk le. Már idefele jövet is azt éreztük Szerbián és Macedónián áthaladva, hogy Magyarország igenis EURÓPA (egyébként a görögökhöz képest is), csupa nagybetűvel, de most aztán..... Gyors mellékzöngeként azt még elmondom - korábban elfelejtettem - hogy a görögöknél annyira régi a csatornahálózat, hogy még a nagyvárosokban és a legelegánsabb szállodában is a WC mellé rendszeresített szemetesbe kell dobni a használt WC papírt, mert ha a kagylóba dobod, annak dugulás lehet a vége.
8 óra körül érünk a bolgár-szerb határhoz. Megdöbbenésünkre, bár mi is uniós ország vagyunk, le kell szállnunk a buszról, egyesével elsétálni a határőrhöz, aki zordul ellenőrzi az útleveleket, majd áthaladni a senki földjére. Aztán várjuk a buszt és nem értjük az egészet. Valószínűleg lusta volt a bolgár kolléga, hogy a többi ország határőréhez hasonlóan, felszálljon a buszra és végigsétáljon rajta. Jön a szerb határ, ott felszáll a határőr, összeszedi az útlevelet, aztán eltűnik vele. Az egész nyomorult procedúra már megint 1 óra volt. Szörnyű!
2010. június 12. Vasárnap
Mindenhol jó, de...
Haladunk át Szerbián, filmet nézünk (az egész busz örült, hogy magunkkal vittük az És megint dühbe jövünk című Bud Spencer és Terence Hill örökzöldet, de az is jó volt, hogy sofőr Józsi hozta a Mamma Mia-t), alszunk. Hajnali fél 4 felé érünk a szerb határhoz. Újabb várakozás, újabb szerb sz@rakodás. De csak kiengednek minket Szerbiából. Ááá, hát innen már minden egyszerű, a magyarok már csak beengednek simán. Gondoljuk mi.
Egy fiatal határőr lány és srác versenyt fut azért, hogy melyiküké lesz a magyar busz. A lány nyer. Mondja, azért mert még reggel van, és velünk nem kell dolgozni. Ő végez is gyorsan. Csak a VPOP-s kollégák szórakoztatják még a sofőröket picit. Az egyikük fel is jön, jó reggelt kíván és a lépcsőn állva körülnéz, majd lemegy. Na ennek mi értelme volt? Szuperszimat, és csak beleszagol a levegőbe és megérez mindent? Vagy mi? Nem értjük. Inkább örülünk annak, hogy mehetünk.
Home, sweet home. Ahogy átlépjük a határt, nem csak Magyarországra, hanem Európába térünk vissza. Simák az utak (aki kételkedik, az menjen el Bulgáriába és Szerbiába és onnan hazajőve mindent szebbnek lát), kulturált pihenő helyek az autópálya mentén, szép házak... Na, most tudnám értékelni Oláh Ibolya Magyarország című számát, és nem az oda úton hajnali kettőkor (azt hallgatta tök hangosan az akkori sofőrünk). Atival már csak egy vágyunk van: látni Kristófot.
Fél 8-kor érünk a Planetáriumhoz. Apósom jön értünk. Aztán haza, fürdés, pakolás, és irány Piliscsaba.
Kristóf Kati nagyival áll a tetőtéri ablakban, mikor megjövünk. Mire felérünk a házba, már lent állnak az ajtóban. Kicsi fiam nagy szemekkel meglepődötten néz kb. 10 másodpercig, aztán gyorsan hozzám bújik, majd még gyorsabban az apjához. Rám még haragszik egy kicsit. Én meg elbőgöm magam.
Szerencsére a harag nem tart túl sokáig, 10 perc múlva már úgy játszunk az új Gumimacis labdával, mintha mi sem történt volna.
Hát ilyen volt Kristóf nélkül. Jó volt, szép volt, de egyenlőre úgy érzem, ennyi időt nem akarok többet nélküle eltölteni. Jövőre Horvátország (vagy Görögország - hát ez van, 2003 óta imádom) csakis Nyiri Kristóf Bencével együtt.
2010. június 27., vasárnap
Nyaralás képekben 3.
Reggeli az erkélyen reggel 7-kor - görög idő szerint természetesen :D
Reggeli látkép az erkélyről
Vízi Nyuszi és Vízi Medve
Némi fennakadás, avagy ki a gyorsabb
Kalózok tanyája
A buszra várva
Patrik "undi" csápjai
Harci sérülések
Kalamitsi Beach
Egy "szaranya" naplója avagy hogy nyaraltunk Kristóf nélkül 3.
Kicsit elmaradtam a folytatással, de hát zajlik az élet. ;))
2010. június 9. Szerda
Waterland, Thessaloniki
2010. június 9. Szerda
Waterland, Thessaloniki
Mivel van egy vízi medvénk (Zoli, aki a Medve becenévre hallgat), és egy vízi nyulunk (Ati lenne, ő pedig a Nyuszi becenevet kapta anno, mindkettőjük beceneve természetesen a Micimackóból származik), így a csúszdapark kihagyhatatlan túra számunkra. Zsoltiék nem tartanak velünk, ők pihenéssel töltik a napot.
Reggel 8-kor - görög idő szerint természetesen (hogy idegenvezetőinket, Petit és Zolit idézzem természetesen :D -minden második szavuk a "természetesen" volt) - indulunk útnak. Az út során magyar, szlovák és szerb nyelven is meghallgathatjuk a tudnivalókat a félszigetről, Makedóniáról, Athosról és Salonikiről. Kissé fejfájdító. Végre megérkezünk Waterlandhez. A busz kitesz minket, akik balga módon nem akarnak művelődni, "csak" csúszdázni és napozni, egyeztetjük az idegenvezetővel, hogy mikor van találkozó délután, majd a busz folytatja útját Thessalonikibe, fedélzetén a városnézésre befizetőkkel.
Délelőtt 10 óra van, a csúszdapark még csak most nyitott ki, egyetlen csúszda sem üzemel még, kb. mi vagyunk 10-dik vendégek. De legalább nincs tülekedés a napágyakért. Mi Atival már jártunk itt 2003-ban, mikor Asprovaltán nyaraltunk, így ismerjük a terepet. Türelmesen kivárjuk, hogy beinduljon az üzem, majd nekikezdünk a csúszdázásnak, hullámfürdőzésnek. És továbbra is élvezzük az előszezon előnyeit, miszerint kevesebben vannak mindenhol. Nincs tülekedés, tömeg, sorban állás.
A kalózos gyerekmedencébe is bevetjük magunkat, mit ne mondjak nagyon király, csúszdázunk a nem is olyan kicsi csúszdákon és imádjuk, hogy a medence közepén álló építmény minden kis részéből ömlik a víz. Ha Krisz is itt lenne, fel lehetne tenni a kérdést, hogy ki élvezi jobban a gyerekmedencét, a gyerek vagy a szülők. :D
Végül délután fél 4-kor a megbeszéltek szerint teljes menetfelszerelésben várjuk a buszt a park előtt, mivel a lelkünkre csomózták, hogy nagyon pontosak legyünk. Mi azok voltunk, csak a busz késik vagy negyed órát. Mindegy, a lényeg, hogy megérkezik és indulunk vissza. A Sartiba tartó úton leginkább alszunk.
Hazaérve minden a szokásos: evés, bevásárlás, telefon, séta, fagyi.
És közben itthon: Krisz nagyon jól van, bár aznap kicsit nyűgös volt. Esztergomba vitték kirándulni a nagyiék. Újra tett pár lépést egyedül. És eljön a bőgés ideje is számomra. Kati nagyi elmeséli, hogy kedden mikor Magdi mamáék meglátogatták Kriszt, az érkező kék autó láttán, Krisz nagyon lelkes lett és mondogatta, hogy "papa, papa" (Apát és engem is papának hív), majd teljesen elszontyolodott, mikor Magdi mama és Miki papa szállt ki az autóból. Valószínűleg azt hitte, mi jöttünk. Hát mit nem mondjak, bőgtem mint a záporeső. Milyen csalódott lehetett a kis drágám. Azt hittem a szívem szakad meg.
2010. június 10. Csütörtök
Sassos 2. kör avagy mire jó az utasbiztosítás
Ha úgy gondoltuk, hogy az először bérelt robogóktól nincs lejjebb, hát tévedtünk. Ismét robogókat béreltünk Sassos barátunktól (hát mit tehetünk, ha csak ez az 1 bérlési lehetőség van), ezúttal csak 1 napra. Jáááááj, ezek a járgányok!!!!! Zsoltiékénak nem jó a kormánya, a miénknek nem csak a hátsó féke nem jó, az első se valami hejdehajde, na mindegy, a lényeg, hogy fog.
Így hát szedett-vedett járgányainkkal újra nekivágunk. Először a Narancspartra. Itt töltjük a délelőttöt. A fiúk újra búvárkodnak, mi fürdünk, napozunk. Majd 2 körül visszaindulunk Sartira. Mivel a motorunk nem egy erőgép, a fékje sem az igazi, valamint ketten azért nem vagyunk túl könnyűek, így hamarosan kicsit lemaradunk a többiek mögött. Nem látjuk, ők merre mentek, így mi Sartiba érve nem a szállásra megyünk, hanem a közértbe.
Míg mi vásárolunk, Zsolti visszaindul Narancspart irányába, hogy megnézze, nem történt-e velünk valami, mivel nem tudták merre vagyunk. Mi is megérkezünk a szállásra, de Zsolti csak nem jön, így Ati utána indul. Aztán várjuk őt is... na ilyen messze azért nincs Narancspart...Zoli is indul utánuk a Bermuda háromszögbe, de ő már telefont is visz, nehogy ő is eltűnjön. Épp csak a lépcsőn ér le, már fordul is vissza, mert megjöttek a fiúk. És kiderül a lassú visszaérés oka: Zsolti elesett. Történt ugyanis, hogy egészen a elment Narancspartig (hogy milyen megfontolásból, azt nem tudjuk, mert ott még biztos megvoltunk), és a partról felfelé jövet megcsúszott a homokos talajon egy vízmosásban, a robogó pedig kicsúszott alóla. Seb van a vállán, hasán, kézfején, tenyerén, térdén. Szépen lejött a bőr mindenhonnan. Irány az orvos, némi sebtisztításra. Még jó, hogy van utasbiztosítás.
Az ellátás után Zsolti úgy van vele, hogy ha ledobott a ló, rögtön vissza kell rá ülni, így újra útra kelünk. Porto Koufo a cél. A robogónk nem megy, még lejtőn lefelé sem, sőt ott is lassul, úgy látszik ellen áll a gravitációnak. Porto Koufo-ra érve a mutató már nagyon azt mutatja, hogy alig van benzin a csodajárgányban, pedig még bőven kéne benne lennie. Valami nem stimmel. A fiúk úgy döntenek, nem tankolunk, mert tuti meg van buherálva a mutató, nem adunk plusz benzint Sassos barátunknak. Ha esetleg mégis tévednének és leáll a motor útközben, akkor felhívjuk a "kedves" görögöt, úgyis azt mondta, hívjuk, ha baj van.
Porto Koufo-n újabb kincsekre lelünk: találkozunk Tengericsillag Patrikkal (Viki nevezte el így), akinek megkegyelmezünk, mert Viki szerint undi :D, és Ati amolyan szamurájos mozdulattal visszadobja a vízbe, mint egy dobócsillagot, Nóra elől eloroz egy tarisznyarák egy üres csigaházat, nekem pedig egy látszólag üres kagylóból kiköszön a bentlakó.
Visszaúton még meglátogatjuk Kalamitsi Beachet is, ami állítólag valami csoda-csodaszép. Nem mondom, hogy csúnya, de ilyen szép van Vourvourou vagy Narancspart is.
Szerencsésen visszaérkezünk végül Sartira, és még a benzin sem fogyott ki. Hmmm, csak igazuk lett a fiúknak. Enyje-ejnye vén görög barátunk, hát szabad ezt? Jó lett volna némi maradék benzint kiszívni a tankból, mi? Hát bocsi, de így jártál.
Motorok Sassosnak vissza, aki persze rögtön kiszúrja, hogy történt némi baleset, így Zsoltiék még plusz 10 Eurót fizetnek.
Ezalatt itthon: Minden a legnagyobb rendben. Kristóf terrorizálja a nagyiékat, akiknek kilométer hiányuk már nincs, naponta többször körbejárják a telket és az autót.:D
Folyt. köv.
Reggel 8-kor - görög idő szerint természetesen (hogy idegenvezetőinket, Petit és Zolit idézzem természetesen :D -minden második szavuk a "természetesen" volt) - indulunk útnak. Az út során magyar, szlovák és szerb nyelven is meghallgathatjuk a tudnivalókat a félszigetről, Makedóniáról, Athosról és Salonikiről. Kissé fejfájdító. Végre megérkezünk Waterlandhez. A busz kitesz minket, akik balga módon nem akarnak művelődni, "csak" csúszdázni és napozni, egyeztetjük az idegenvezetővel, hogy mikor van találkozó délután, majd a busz folytatja útját Thessalonikibe, fedélzetén a városnézésre befizetőkkel.
Délelőtt 10 óra van, a csúszdapark még csak most nyitott ki, egyetlen csúszda sem üzemel még, kb. mi vagyunk 10-dik vendégek. De legalább nincs tülekedés a napágyakért. Mi Atival már jártunk itt 2003-ban, mikor Asprovaltán nyaraltunk, így ismerjük a terepet. Türelmesen kivárjuk, hogy beinduljon az üzem, majd nekikezdünk a csúszdázásnak, hullámfürdőzésnek. És továbbra is élvezzük az előszezon előnyeit, miszerint kevesebben vannak mindenhol. Nincs tülekedés, tömeg, sorban állás.
A kalózos gyerekmedencébe is bevetjük magunkat, mit ne mondjak nagyon király, csúszdázunk a nem is olyan kicsi csúszdákon és imádjuk, hogy a medence közepén álló építmény minden kis részéből ömlik a víz. Ha Krisz is itt lenne, fel lehetne tenni a kérdést, hogy ki élvezi jobban a gyerekmedencét, a gyerek vagy a szülők. :D
Végül délután fél 4-kor a megbeszéltek szerint teljes menetfelszerelésben várjuk a buszt a park előtt, mivel a lelkünkre csomózták, hogy nagyon pontosak legyünk. Mi azok voltunk, csak a busz késik vagy negyed órát. Mindegy, a lényeg, hogy megérkezik és indulunk vissza. A Sartiba tartó úton leginkább alszunk.
Hazaérve minden a szokásos: evés, bevásárlás, telefon, séta, fagyi.
És közben itthon: Krisz nagyon jól van, bár aznap kicsit nyűgös volt. Esztergomba vitték kirándulni a nagyiék. Újra tett pár lépést egyedül. És eljön a bőgés ideje is számomra. Kati nagyi elmeséli, hogy kedden mikor Magdi mamáék meglátogatták Kriszt, az érkező kék autó láttán, Krisz nagyon lelkes lett és mondogatta, hogy "papa, papa" (Apát és engem is papának hív), majd teljesen elszontyolodott, mikor Magdi mama és Miki papa szállt ki az autóból. Valószínűleg azt hitte, mi jöttünk. Hát mit nem mondjak, bőgtem mint a záporeső. Milyen csalódott lehetett a kis drágám. Azt hittem a szívem szakad meg.
2010. június 10. Csütörtök
Sassos 2. kör avagy mire jó az utasbiztosítás
Ha úgy gondoltuk, hogy az először bérelt robogóktól nincs lejjebb, hát tévedtünk. Ismét robogókat béreltünk Sassos barátunktól (hát mit tehetünk, ha csak ez az 1 bérlési lehetőség van), ezúttal csak 1 napra. Jáááááj, ezek a járgányok!!!!! Zsoltiékénak nem jó a kormánya, a miénknek nem csak a hátsó féke nem jó, az első se valami hejdehajde, na mindegy, a lényeg, hogy fog.
Így hát szedett-vedett járgányainkkal újra nekivágunk. Először a Narancspartra. Itt töltjük a délelőttöt. A fiúk újra búvárkodnak, mi fürdünk, napozunk. Majd 2 körül visszaindulunk Sartira. Mivel a motorunk nem egy erőgép, a fékje sem az igazi, valamint ketten azért nem vagyunk túl könnyűek, így hamarosan kicsit lemaradunk a többiek mögött. Nem látjuk, ők merre mentek, így mi Sartiba érve nem a szállásra megyünk, hanem a közértbe.
Míg mi vásárolunk, Zsolti visszaindul Narancspart irányába, hogy megnézze, nem történt-e velünk valami, mivel nem tudták merre vagyunk. Mi is megérkezünk a szállásra, de Zsolti csak nem jön, így Ati utána indul. Aztán várjuk őt is... na ilyen messze azért nincs Narancspart...Zoli is indul utánuk a Bermuda háromszögbe, de ő már telefont is visz, nehogy ő is eltűnjön. Épp csak a lépcsőn ér le, már fordul is vissza, mert megjöttek a fiúk. És kiderül a lassú visszaérés oka: Zsolti elesett. Történt ugyanis, hogy egészen a elment Narancspartig (hogy milyen megfontolásból, azt nem tudjuk, mert ott még biztos megvoltunk), és a partról felfelé jövet megcsúszott a homokos talajon egy vízmosásban, a robogó pedig kicsúszott alóla. Seb van a vállán, hasán, kézfején, tenyerén, térdén. Szépen lejött a bőr mindenhonnan. Irány az orvos, némi sebtisztításra. Még jó, hogy van utasbiztosítás.
Az ellátás után Zsolti úgy van vele, hogy ha ledobott a ló, rögtön vissza kell rá ülni, így újra útra kelünk. Porto Koufo a cél. A robogónk nem megy, még lejtőn lefelé sem, sőt ott is lassul, úgy látszik ellen áll a gravitációnak. Porto Koufo-ra érve a mutató már nagyon azt mutatja, hogy alig van benzin a csodajárgányban, pedig még bőven kéne benne lennie. Valami nem stimmel. A fiúk úgy döntenek, nem tankolunk, mert tuti meg van buherálva a mutató, nem adunk plusz benzint Sassos barátunknak. Ha esetleg mégis tévednének és leáll a motor útközben, akkor felhívjuk a "kedves" görögöt, úgyis azt mondta, hívjuk, ha baj van.
Porto Koufo-n újabb kincsekre lelünk: találkozunk Tengericsillag Patrikkal (Viki nevezte el így), akinek megkegyelmezünk, mert Viki szerint undi :D, és Ati amolyan szamurájos mozdulattal visszadobja a vízbe, mint egy dobócsillagot, Nóra elől eloroz egy tarisznyarák egy üres csigaházat, nekem pedig egy látszólag üres kagylóból kiköszön a bentlakó.
Visszaúton még meglátogatjuk Kalamitsi Beachet is, ami állítólag valami csoda-csodaszép. Nem mondom, hogy csúnya, de ilyen szép van Vourvourou vagy Narancspart is.
Szerencsésen visszaérkezünk végül Sartira, és még a benzin sem fogyott ki. Hmmm, csak igazuk lett a fiúknak. Enyje-ejnye vén görög barátunk, hát szabad ezt? Jó lett volna némi maradék benzint kiszívni a tankból, mi? Hát bocsi, de így jártál.
Motorok Sassosnak vissza, aki persze rögtön kiszúrja, hogy történt némi baleset, így Zsoltiék még plusz 10 Eurót fizetnek.
Ezalatt itthon: Minden a legnagyobb rendben. Kristóf terrorizálja a nagyiékat, akiknek kilométer hiányuk már nincs, naponta többször körbejárják a telket és az autót.:D
Folyt. köv.
2010. június 18., péntek
Nyaralás képekben 2.
Viki és a Milka tehén :D
Porto Koufo - Viki, Nóra, Ati, vízbe merülve pedig Zsolti látható
Anya és Apa a Narancsparton
Józsi
Vourvourou
2010. június 17., csütörtök
Egy "szaranya" naplója avagy hogy nyaraltunk Kristóf nélkül 2.
Görögország északi részén található a Chalkidiki félsziget, melynek három nyúlványa (Athos, Sithonia, Cassandra) közül a középső nyúlvány, a Sithonia keleti oldalán helyezkedik el Sarti. A kis üdülőfalu méltán viseli a „Sithonia keleti gyöngyszeme” titulust. Partját az Égei tenger kristálytiszta vize mossa. Éppen ezért nyeri el több éve folyamatosan „Európa legtisztább partszakasza” címet. Egyedülálló fekvése és 2 km hosszú, homokos strandja miatt a természetkedvelők kedvenc célpontja. Thesszalonikitől 130 km-re fekszik. Ez a partszakasz szinte még teljesen beépítetlen, rengeteg eldugott kis öböl (érdemes felkeresni a csodálatos Narancspartot), sziklás fürdőhely található a környéken.
Sarti 1922-ben alapított halászfalu, jelenleg kb. 900 lakosa van, napjainkra nyüzsgő üdülőfaluvá fejlődött. Főképp a magyar, szlovák és szerb turisták kedvelt nyaralóhelye. Szebbnél szebb partok és tájak váltakoznak, a virágok szemkápráztatóak. A tenger türkizkék színekben ragyog, és bármerre is téved tekintetünk, újra és újra lélegzetelállító tájakban gyönyörködhetünk.
2010. június 6. vasárnap
Sassos - első felvonás
Sassos "barátunk" az egyetlen (!) Sartin, akitől motort lehet bérelni. Szlogenje: "The best in motorent" (A legjobb a motorbérlésben). Hmmm, no comment. Én azt javaslom mindenkinek, aki Sartira megy és motort szeretne bérelni: inkább ne tegye!!
Mivel megbeszéltük, hogy vasárnaptól keddig kibérelünk 3 motort, a fiúk lelkesen felkerekednek, bár kissé lelombozza őket a tudat, csak 1 helyről lehet bérelni, tehát túl sok alternatíva nincs. 3 motor beszerez (Zsoltiéké lila, hatalmas fehér betűkkel rajta egy bizonyos alpesi csoki neve, így rögtön kiérdemelte a tehén becenevet :D). Sassos barátunk kedves magyar alkalmazottja direkt felhívja Ati figyelmét, hogy a hátsó féket használja, Ati megnyugtatja, hogy ült már motoron.
Minden meg van, hát útra kelünk. Az első kanyar után kiderül, hátsó fékünk nincs. És úgy egyébként és összességében a motorok kotványak (hogy a fiúk szavait idézzem). Az egyiknek folyton ki-be kapcsol az indexe, egyiknek sem működik rendesen a műszerfalon semmi, kicsit túl hamar kezdik jelezni, hogy kifogy a benzin (hmm, de ééérdekes), pedig a tankban még van rendesen, van a melyikről a tükör hiányzik és még sorolhatnám.
De hát ez van. Így hát haladunk a szerpentinen és bámuljuk a tájat. Gyönyörű öblök, erdők, hegyek váltakoznak. A sziklában a hegyoldalon fantasztikus rózsaszín leanderbokrok. Igazi mediterrán táj, imádom.Első állomásunk Porto Koufo. Erről a gyönyörű partszakaszról tudni kell, hogy a II. világháború során tengeralattjáró kikötőnek használták a németek kitűnő földrajzi adottságai miatt. A iszonyat hirtelen mélyül. A parttól kb. 5 méterre már olyan mély, hogy feketének látszik, így érthető, hogy a németek miért találták alkalmasnak a tengeralattjárók számára. Az ég még felhős, kicsit fúj a szél is, így a víz is hidegnek tűnik, minden esetre Zoli az egyetlen, aki nem merészkedik be, hogy legalább egy pillanatra a feketeség fölé ne ússzon és lenézzen. Ijesztő és mégis csodálatos látvány. Haladunk tovább, át Toronin, egészen Neos Marmarasig. Marmarasba érve már nagyon éhesek és fáradtak vagyunk. Gyorsan szerzünk némi kaját a szupermarketből és rövid pihenő után indulunk vissza Sartiba. Közben - az odaúthoz hasonlóan - többször megállunk fotózni. Egyik megállónk során lehetőségünk volt a Teknős szigetet is megörökíteni, mely teknős formájáról kapta a nevét.
Hazaérve semmire sem vágyunk jobban csak enni, enni és enni. A fiúk a biztonság kedvéért elkocognak Sassoshoz, hogy szóljanak a rossz hátsó fékünk miatt. A vén kujon görög felállítja a robogót a középállványra, megpörgeti a kereket és behúzza a féket. Ennyi a fékellenőrzés, csak túlzásba ne vigye. És szerinte nagyon jó a hátsó fék, csak kicsit nehéz behúzni. Hehe, köszi! Ha ketten ráülünk Atival, akkor meg egyáltalán nem lehet behúzni. De szerinte ez jó.
Este még sétálni megyünk és jókat beszélgetünk. Persze a telefonálást se hagyjuk ki.
Ezalatt itthon: Kristóf szépen javul már csak délután volt pici hőemelkedése. Jó kedve van a kis zsiványnak (persze nem is hiányzunk neki :(( - gondoljuk mi).
2010. június 7. hétfő
Józsi a tengerisün és az alacsonyan szálló F4-es vadászgép
Reggeli után első utam a telefonfülkéhez vezetett a főtéren, hogy Kristófról informálódjak. Míg Öcsipapával beszélek, hallom, ahogy Krisz kiabál, hogy "haó, haó". Papa persze odaadja a neki a kagylót, ő a füléhez tartja és hallgat nagyokat, majd visszatolja a papának. Még jó, szerencsétlen gyerek tuti nem értette, hogy mit akar ez a repedt fazék hangú UFO a vonal túlvégén azzal, hogy "Szia Macika, Anya vagyok!", hát anyának nincs ilyen rémes hangja. Ugyanis a hangom továbbra is rémes, vagyis inkább nincs.
Mai úti célunk a Sartitól kb. 10 km-re lévő Narancspart. A homok (vagy apró kavics) itt fehér, a víz pedig türkizkék, kicsit mintha a Karib-tengeren járnánk. A búvárkodásra is alkalmas hely minden képzeletünket felülmúlja. Színes halak, polipok, medúzák, tengericsillagok és rákok közelébe kerülhetünk itt a víz alatt. A Narancspart érdekessége a színein kívül az a pár szobor, amelyet egy helyi szobrász kedvtelésből faragott a parti sziklákból. A sziklás részeken ajánlott a papucs használata, mert a tengerisünbe lépni veszélyes! A sün tüskéi szilánkra törnek a talpunkban, amit az orvos is csak nehezen tud kiszedni (Zsoltinak 2 évvel ezelőtt volt hozzájuk szerencséje, azóta is vérbosszút forral). Folyadékot, ételt, naptejet vigyünk magunkkal, mert bár a Narancsparton van büfé, sosem lehet tudni... Fontos tudni továbbá, hogy a Narancspart egy része naturista hely, de hely van bőven mindenkinek!
Az idő már szuper, hét ágra süt a nap és a tenger egyszerűen fantasztikus. Amennyire féltünk tőle, hogy a víz hideg lesz, hát annyira jó. Zsolti rögtön el is indul a sziklák felé, hogy otthon lévő , portörölgetés áldozatává vált tengerisünvázát pótolja, illetve újabbakat leljen. Némi ugrálás, merülgetés után kezében valami izével érkezik. Ahogy közelebb ér, látjuk, hogy zsákmánya egy már/még nem szúrós, de élő tengeri sün (vagy még bébi, vagy már öreg). Háháááá, Zsolti számára eljött a bosszú ideje. Állatvédők kíméljenek, ha kérhetném!!!
Hosszas csodálások után Józsi (ne kérdezzétek miért pont Józsi, mert Nóra azt mondta, hogy "Zsolti, Józsi menekülőre fogta", azért ;)) egy alapvetően hamutálnak odakészített alufólia dobozba kerül, kap magára némi tengervizet is. Menekülni többször is próbál, sikertelenül. Zsolti pedig már tervezi a bosszú édes perceit, azaz, hogy miként fog Józsi eljutni kis hazánkba, és még szaga se legyen. Arra a megoldásra jutunk össznépileg, hogy szegény Józsi bizony meg fog főni.
A fiúk visszavetik magukat a vízbe és újabb zsákmányok után kutatnak pipával, békatalppal és búvárszemüveggel felfegyverkezve. Mi lányok pedig vagy a vízben áztatjuk magunkat, vagy a napernyők alatt/mellett pihenünk és igyekszünk nem leégni. Kenegetjük magunkat és időnként előkerülő békaembereinket naptejjel (amiről tudni kell, hogy én hülye otthon hagytam, így kénytelen voltam iszonyat drágán venni egyet miután megérkeztünk).
Kellemes pihenésünket pár pillanatra egy kósza F4-es vadászgép zavarja meg, amely tök alacsonyan és iszonyat hanggal húz el a partszakasz felett. Kicsit riadtan nézünk egymásra: így elfajult a görög válság, már lövik Athént vagy mi a fene? De körbenézünk és látjuk, hogy csak a turistákat riasztotta meg egy pillanatra dolog, görög "barátaink" teljes nyugalommal napoznak és pancsolnak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a vadászgép röpködése. Így mi is megnyugszunk.
4 óra felé indulunk vissza Sartiba. Újfent nagyon éhesek vagyunk. De Zsoltiék szobájában először nem az ebéd fő, hanem Józsi. Aki szép csendesen lila levet kezd engedni, de még mindig büdös, egyetemben már csak vázként létező kis társaival. A végén Józsi és a vázak főzővizébe még narancsos mosogató szer is kerül. Így a szaguk már lassan elviselhető, ezért Zsolti megkönyörül rajtuk, végre kiköltözhetnek a vízfürdőből a napos erkélyre száradni.
Evés után még lemegyünk Sarti Beachre, ahol mi lányok a vízben állva beszélgetünk, a fiúk meg a kellemesen lengedező szélben sárkányoznak.
Este újabb séta, fagyi, és persze telefon haza.
Itthon: Kristóf teljesen láztalan volt egész nap. Meg sem áll egy pillanatra sem. Folyton menni akar. A teraszra nem lehet kivinni, mert onnan ő rögtön menne lefelé a kertbe és főképp az autóhoz, amit százszor körbe kell sétálni vele, sőt be is akar szállni. Ha beültetik a vezetőülésre, rögtön feláll és úgy tekergeti a kormányt. Igazi pasi!
2010. június 8. kedd
Vourvourou, avagy megtaláltuk a görög államkasszából hiányzó pénzt :D
Mivel a reggeli menetrend szerinti telefonáláskor is elhúzott 2 vadászgép Sarti felett, így gyorsan megkérdeztem Öcsipapát, hogy avasson már be az aktuális hírekbe. Már háború van Görögországban csak mi nem tudunk róla? :D Egyébként a görög válsággal kapcsolatban már első nap az idegenvezetőnk, Zoli is megnyugtatott. Zavargások nincsenek (Athénban voltak és néhány nagyvárosban, de már nincsenek), és hát nézzünk körül, és számoljuk meg hány épülő apartmanházat látunk. Megszámoltuk, sok volt. :D
Napi előirányzott cél: Vourourou. Vourvourou strandjának különlegessége, hogy a tengervíz itt olyan, mint egy tó, tükörsima és nem mozdul - emellett sekély, ami miatt kisgyerekes családoknak különösen ideális. Egyetlen hátránya, hogy itt nincs parti bár vagy kávézó, amihez napágyak tartoznak, így marad a homokba, a fenyők alá terített törülköző. Ebből következik, hogy az ember a vízből kijőve egy fél pillanat alatt nyakig homokos lesz, és elindul egy körforgás (be a vízbe, kijössz, ugyanolyan homokos vagy, be a vízbe...).
Vourvourou üdülőtelepén áthaladva csodálatosnál csodálatosabb apartmanházakat, üdülőket, mondhatnám kúriákat látunk. Hmm, azt hiszem mi megtaláltuk a görög államkasszából hiányzó pénz jó részét. :D
A part tele 1 és 2 év közötti picikkel. Ez kell nekem, akinek iszonyatosan hiányzik a kis 14 hónapos banditája. Egy idő után már sikítani tudnék, hogy kérem ide a Macikámat!!!! De Ati is hasonlóan érez. Nézzük a játszó babákat és eljátszunk a gondolattal, milyen lesz jövőre, mikor Kristóf is velünk jön (mert nélküle tuti nem indulunk útnak, max. egy hosszú hétvégére megyünk el kettesben, mert azért annyi kell). Hiányzik, na!!!
2 körül visszaindulunk Sartiba, kibővülve Zsolti újabb horgászzsákmányaival (ezek már csak vázak). Majd kaja, pihi, szokásos délutáni telefon. Aztán robogók vissza Sassos "barátunknak". Ati pofátlan módon meg meri megint jegyezni, hogy rossz a hátsófék, és láss csodát, még ő az okoskodó. Kisebb vita támad. A fiúk kissé feldúltan érkeznek a palacsintázóba. Az óriáspalacsinták elfogyasztása közben kidühöngik magukat és megbeszélik, hogy csütörtökön majd Nóra megy Ati helyett motort bérelni.
Ezalatt itthon: Kristóf kicsit nyűgösen aludt, picit sírdogált is éjjel. Délután kint voltak anyósomék, meglátogatni Kriszt, Magdi mamának sikerül is megállapítania, kicsi ördögünk 14 fogú lett, kibújt a bal felső szemfoga is. Ez okozta az éjszakai nyugtalanságot. Valamint megtudjuk, hogy még egy naaaagy esemény történt: Kristóf tett néhány lépést egyedül!!! Egyet Kati nagyinak, kettőt pedig Magdi mamának. Hát nagy a boldogság mit ne mondjak!!
Folyt. köv.
Sarti 1922-ben alapított halászfalu, jelenleg kb. 900 lakosa van, napjainkra nyüzsgő üdülőfaluvá fejlődött. Főképp a magyar, szlovák és szerb turisták kedvelt nyaralóhelye. Szebbnél szebb partok és tájak váltakoznak, a virágok szemkápráztatóak. A tenger türkizkék színekben ragyog, és bármerre is téved tekintetünk, újra és újra lélegzetelállító tájakban gyönyörködhetünk.
2010. június 6. vasárnap
Sassos - első felvonás
Sassos "barátunk" az egyetlen (!) Sartin, akitől motort lehet bérelni. Szlogenje: "The best in motorent" (A legjobb a motorbérlésben). Hmmm, no comment. Én azt javaslom mindenkinek, aki Sartira megy és motort szeretne bérelni: inkább ne tegye!!
Mivel megbeszéltük, hogy vasárnaptól keddig kibérelünk 3 motort, a fiúk lelkesen felkerekednek, bár kissé lelombozza őket a tudat, csak 1 helyről lehet bérelni, tehát túl sok alternatíva nincs. 3 motor beszerez (Zsoltiéké lila, hatalmas fehér betűkkel rajta egy bizonyos alpesi csoki neve, így rögtön kiérdemelte a tehén becenevet :D). Sassos barátunk kedves magyar alkalmazottja direkt felhívja Ati figyelmét, hogy a hátsó féket használja, Ati megnyugtatja, hogy ült már motoron.
Minden meg van, hát útra kelünk. Az első kanyar után kiderül, hátsó fékünk nincs. És úgy egyébként és összességében a motorok kotványak (hogy a fiúk szavait idézzem). Az egyiknek folyton ki-be kapcsol az indexe, egyiknek sem működik rendesen a műszerfalon semmi, kicsit túl hamar kezdik jelezni, hogy kifogy a benzin (hmm, de ééérdekes), pedig a tankban még van rendesen, van a melyikről a tükör hiányzik és még sorolhatnám.
De hát ez van. Így hát haladunk a szerpentinen és bámuljuk a tájat. Gyönyörű öblök, erdők, hegyek váltakoznak. A sziklában a hegyoldalon fantasztikus rózsaszín leanderbokrok. Igazi mediterrán táj, imádom.Első állomásunk Porto Koufo. Erről a gyönyörű partszakaszról tudni kell, hogy a II. világháború során tengeralattjáró kikötőnek használták a németek kitűnő földrajzi adottságai miatt. A iszonyat hirtelen mélyül. A parttól kb. 5 méterre már olyan mély, hogy feketének látszik, így érthető, hogy a németek miért találták alkalmasnak a tengeralattjárók számára. Az ég még felhős, kicsit fúj a szél is, így a víz is hidegnek tűnik, minden esetre Zoli az egyetlen, aki nem merészkedik be, hogy legalább egy pillanatra a feketeség fölé ne ússzon és lenézzen. Ijesztő és mégis csodálatos látvány. Haladunk tovább, át Toronin, egészen Neos Marmarasig. Marmarasba érve már nagyon éhesek és fáradtak vagyunk. Gyorsan szerzünk némi kaját a szupermarketből és rövid pihenő után indulunk vissza Sartiba. Közben - az odaúthoz hasonlóan - többször megállunk fotózni. Egyik megállónk során lehetőségünk volt a Teknős szigetet is megörökíteni, mely teknős formájáról kapta a nevét.
Hazaérve semmire sem vágyunk jobban csak enni, enni és enni. A fiúk a biztonság kedvéért elkocognak Sassoshoz, hogy szóljanak a rossz hátsó fékünk miatt. A vén kujon görög felállítja a robogót a középállványra, megpörgeti a kereket és behúzza a féket. Ennyi a fékellenőrzés, csak túlzásba ne vigye. És szerinte nagyon jó a hátsó fék, csak kicsit nehéz behúzni. Hehe, köszi! Ha ketten ráülünk Atival, akkor meg egyáltalán nem lehet behúzni. De szerinte ez jó.
Este még sétálni megyünk és jókat beszélgetünk. Persze a telefonálást se hagyjuk ki.
Ezalatt itthon: Kristóf szépen javul már csak délután volt pici hőemelkedése. Jó kedve van a kis zsiványnak (persze nem is hiányzunk neki :(( - gondoljuk mi).
2010. június 7. hétfő
Józsi a tengerisün és az alacsonyan szálló F4-es vadászgép
Reggeli után első utam a telefonfülkéhez vezetett a főtéren, hogy Kristófról informálódjak. Míg Öcsipapával beszélek, hallom, ahogy Krisz kiabál, hogy "haó, haó". Papa persze odaadja a neki a kagylót, ő a füléhez tartja és hallgat nagyokat, majd visszatolja a papának. Még jó, szerencsétlen gyerek tuti nem értette, hogy mit akar ez a repedt fazék hangú UFO a vonal túlvégén azzal, hogy "Szia Macika, Anya vagyok!", hát anyának nincs ilyen rémes hangja. Ugyanis a hangom továbbra is rémes, vagyis inkább nincs.
Mai úti célunk a Sartitól kb. 10 km-re lévő Narancspart. A homok (vagy apró kavics) itt fehér, a víz pedig türkizkék, kicsit mintha a Karib-tengeren járnánk. A búvárkodásra is alkalmas hely minden képzeletünket felülmúlja. Színes halak, polipok, medúzák, tengericsillagok és rákok közelébe kerülhetünk itt a víz alatt. A Narancspart érdekessége a színein kívül az a pár szobor, amelyet egy helyi szobrász kedvtelésből faragott a parti sziklákból. A sziklás részeken ajánlott a papucs használata, mert a tengerisünbe lépni veszélyes! A sün tüskéi szilánkra törnek a talpunkban, amit az orvos is csak nehezen tud kiszedni (Zsoltinak 2 évvel ezelőtt volt hozzájuk szerencséje, azóta is vérbosszút forral). Folyadékot, ételt, naptejet vigyünk magunkkal, mert bár a Narancsparton van büfé, sosem lehet tudni... Fontos tudni továbbá, hogy a Narancspart egy része naturista hely, de hely van bőven mindenkinek!
Az idő már szuper, hét ágra süt a nap és a tenger egyszerűen fantasztikus. Amennyire féltünk tőle, hogy a víz hideg lesz, hát annyira jó. Zsolti rögtön el is indul a sziklák felé, hogy otthon lévő , portörölgetés áldozatává vált tengerisünvázát pótolja, illetve újabbakat leljen. Némi ugrálás, merülgetés után kezében valami izével érkezik. Ahogy közelebb ér, látjuk, hogy zsákmánya egy már/még nem szúrós, de élő tengeri sün (vagy még bébi, vagy már öreg). Háháááá, Zsolti számára eljött a bosszú ideje. Állatvédők kíméljenek, ha kérhetném!!!
Hosszas csodálások után Józsi (ne kérdezzétek miért pont Józsi, mert Nóra azt mondta, hogy "Zsolti, Józsi menekülőre fogta", azért ;)) egy alapvetően hamutálnak odakészített alufólia dobozba kerül, kap magára némi tengervizet is. Menekülni többször is próbál, sikertelenül. Zsolti pedig már tervezi a bosszú édes perceit, azaz, hogy miként fog Józsi eljutni kis hazánkba, és még szaga se legyen. Arra a megoldásra jutunk össznépileg, hogy szegény Józsi bizony meg fog főni.
A fiúk visszavetik magukat a vízbe és újabb zsákmányok után kutatnak pipával, békatalppal és búvárszemüveggel felfegyverkezve. Mi lányok pedig vagy a vízben áztatjuk magunkat, vagy a napernyők alatt/mellett pihenünk és igyekszünk nem leégni. Kenegetjük magunkat és időnként előkerülő békaembereinket naptejjel (amiről tudni kell, hogy én hülye otthon hagytam, így kénytelen voltam iszonyat drágán venni egyet miután megérkeztünk).
Kellemes pihenésünket pár pillanatra egy kósza F4-es vadászgép zavarja meg, amely tök alacsonyan és iszonyat hanggal húz el a partszakasz felett. Kicsit riadtan nézünk egymásra: így elfajult a görög válság, már lövik Athént vagy mi a fene? De körbenézünk és látjuk, hogy csak a turistákat riasztotta meg egy pillanatra dolog, görög "barátaink" teljes nyugalommal napoznak és pancsolnak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a vadászgép röpködése. Így mi is megnyugszunk.
4 óra felé indulunk vissza Sartiba. Újfent nagyon éhesek vagyunk. De Zsoltiék szobájában először nem az ebéd fő, hanem Józsi. Aki szép csendesen lila levet kezd engedni, de még mindig büdös, egyetemben már csak vázként létező kis társaival. A végén Józsi és a vázak főzővizébe még narancsos mosogató szer is kerül. Így a szaguk már lassan elviselhető, ezért Zsolti megkönyörül rajtuk, végre kiköltözhetnek a vízfürdőből a napos erkélyre száradni.
Evés után még lemegyünk Sarti Beachre, ahol mi lányok a vízben állva beszélgetünk, a fiúk meg a kellemesen lengedező szélben sárkányoznak.
Este újabb séta, fagyi, és persze telefon haza.
Itthon: Kristóf teljesen láztalan volt egész nap. Meg sem áll egy pillanatra sem. Folyton menni akar. A teraszra nem lehet kivinni, mert onnan ő rögtön menne lefelé a kertbe és főképp az autóhoz, amit százszor körbe kell sétálni vele, sőt be is akar szállni. Ha beültetik a vezetőülésre, rögtön feláll és úgy tekergeti a kormányt. Igazi pasi!
2010. június 8. kedd
Vourvourou, avagy megtaláltuk a görög államkasszából hiányzó pénzt :D
Mivel a reggeli menetrend szerinti telefonáláskor is elhúzott 2 vadászgép Sarti felett, így gyorsan megkérdeztem Öcsipapát, hogy avasson már be az aktuális hírekbe. Már háború van Görögországban csak mi nem tudunk róla? :D Egyébként a görög válsággal kapcsolatban már első nap az idegenvezetőnk, Zoli is megnyugtatott. Zavargások nincsenek (Athénban voltak és néhány nagyvárosban, de már nincsenek), és hát nézzünk körül, és számoljuk meg hány épülő apartmanházat látunk. Megszámoltuk, sok volt. :D
Napi előirányzott cél: Vourourou. Vourvourou strandjának különlegessége, hogy a tengervíz itt olyan, mint egy tó, tükörsima és nem mozdul - emellett sekély, ami miatt kisgyerekes családoknak különösen ideális. Egyetlen hátránya, hogy itt nincs parti bár vagy kávézó, amihez napágyak tartoznak, így marad a homokba, a fenyők alá terített törülköző. Ebből következik, hogy az ember a vízből kijőve egy fél pillanat alatt nyakig homokos lesz, és elindul egy körforgás (be a vízbe, kijössz, ugyanolyan homokos vagy, be a vízbe...).
Vourvourou üdülőtelepén áthaladva csodálatosnál csodálatosabb apartmanházakat, üdülőket, mondhatnám kúriákat látunk. Hmm, azt hiszem mi megtaláltuk a görög államkasszából hiányzó pénz jó részét. :D
A part tele 1 és 2 év közötti picikkel. Ez kell nekem, akinek iszonyatosan hiányzik a kis 14 hónapos banditája. Egy idő után már sikítani tudnék, hogy kérem ide a Macikámat!!!! De Ati is hasonlóan érez. Nézzük a játszó babákat és eljátszunk a gondolattal, milyen lesz jövőre, mikor Kristóf is velünk jön (mert nélküle tuti nem indulunk útnak, max. egy hosszú hétvégére megyünk el kettesben, mert azért annyi kell). Hiányzik, na!!!
2 körül visszaindulunk Sartiba, kibővülve Zsolti újabb horgászzsákmányaival (ezek már csak vázak). Majd kaja, pihi, szokásos délutáni telefon. Aztán robogók vissza Sassos "barátunknak". Ati pofátlan módon meg meri megint jegyezni, hogy rossz a hátsófék, és láss csodát, még ő az okoskodó. Kisebb vita támad. A fiúk kissé feldúltan érkeznek a palacsintázóba. Az óriáspalacsinták elfogyasztása közben kidühöngik magukat és megbeszélik, hogy csütörtökön majd Nóra megy Ati helyett motort bérelni.
Ezalatt itthon: Kristóf kicsit nyűgösen aludt, picit sírdogált is éjjel. Délután kint voltak anyósomék, meglátogatni Kriszt, Magdi mamának sikerül is megállapítania, kicsi ördögünk 14 fogú lett, kibújt a bal felső szemfoga is. Ez okozta az éjszakai nyugtalanságot. Valamint megtudjuk, hogy még egy naaaagy esemény történt: Kristóf tett néhány lépést egyedül!!! Egyet Kati nagyinak, kettőt pedig Magdi mamának. Hát nagy a boldogság mit ne mondjak!!
Folyt. köv.
Nyaralás képekben 1.
Úgy látom a rendszer sajnos felcserélte a képeket, úgyhogy azok lentről felfelé haladva vannak időrendben.
Nóra a parton
Anya a vízben
Tengerpart és naplemente háttérben a szent Athos heggyel
Thessaloniki mellett az autópályán kissé megfáradva - Viki és Zsolti
Pihenő a magyar határ előtt
2010. június 14., hétfő
Egy "szaranya" naplója avagy hogy nyaraltunk Kristóf nélkül 1.
A barátainkkal már korábban felvetettük egy görögországi nyaralás lehetőségét. Aztán egyszer csak május elején Viki és Zsolti feltette a kérdést, mi lenne ha június 4-től elutaznánk 10 napra Sartira, busszal. Az ár hihetetlenül jó volt, így a nagy morfondírozások eredménye az lett, hogy döntöttünk, megyünk. Kristóf pedig 10 napra Piliscsabára megy, Kati nagyihoz és Öcsipapához nyaralni. Ezzel azért megnyertem a következő pontomat az "szaranya" versenyben. Ugye bár gyűjtöttem (kéretlenül) pontokat, mert császárral szültem, mert EDA-t kértem a vajúdás alatt, mert nem tudtam szoptatni, mert nem vártam Krisz 6 hónapos koráig a hozzátáplálással és még sorolhatnám. Hát most is sikerült (számomra) ismeretlenektől megkapni a kérdést: hogy vagyunk képesek itthon hagyni Kristófot. Hát most itt én is megválaszolnám a kérdést (Apa már személyesen megtette): nehezen, de úgy éreztük, ennyi azért jár. Persze volt naaaagy magamba fordulás, főleg indulás előtt néhány nappal. Azt hittem belepusztulok, hogy itt kell hagyom a kicsi manómat 10 napra, de tudtam jó helyen lesz, úgy vigyáznak majd rá, mint a hímes tojásra. Végül csak jól sült el az egész és kiderült annyira nem volt ez rossz döntés. Bár azért jövőre mindenképp autóval indulunk útnak, hogy Kristóf is velünk tarthasson, mert hát úgy az igazi.
De hát lássuk csak, milyen is egy nyaralás nálunk, gyerek nélkül.
2010. június 3. csütörtök
Murphy törvénye: a gyerek mindig akkor lesz beteg...
Kristófnak két napja iszonyatosan folyik az orra, reggelre pedig már köhög is. Isteni!!!! És hogy minden kerek legyen, nekem is fáj a torkom és folyik az orrom. De hát ennél nagyobb bajunk ne legyen. A manó jókedvű, folyton pakol, főleg a már bepakolt ruhákat. :D
Délután irány Piliscsaba milliónyi cuccal, ami kellhet 10 nap alatt.
Kipakolás, még egy kis játék a Macival. Kati nagyi megjegyzi, szerinte Krisznek láza van. Öcsipapával lehurrogjuk. Én meg is jegyzem, miután megfogdostam jól a mindkettőnk homlokát, hogy ha a gyerek lázas, akkor nekem is lázam van.
Eljön a búcsú ideje. Millió puszi a Macinak meg ölelgetés. A bőgést elodázom addig, míg el nem indulunk a kocsival. Aztán bőgök, mint a záporeső. Mire hazaérünk megnyugszom, elém tárul a realitás, most már a mi bőröndjeinket is be kéne pakolni. Meg aztán az is, hogy ami itthon van bőrönd, az akkora, mint egy gyufásdoboz.
Közben anyu telefonál: Kristófnak 38,7 a láza. Én meg "örömömben" szétverem kishíjján az ajtófélfát és majdnem megfojtom apát. Aztán mindenki megmenekül, én meg lehiggadok, végülis ha itthon vagyok sem gyógyul meg hamarabb, anyunak meg volt már dolga párszor beteg gyerekkel az elmúlt 42 évben (annyi idős a nővérkém ugyanis - bár ezt ránézve senki nem mondaná meg).
Apa közben elvágtat Dunakeszire, hogy behozzon egy (végül aztán 2) nagyobb bőröndöt. Végre minden szükséges holmi a helyére kerül, az infó is megérkezik, miszerint Krisznek jóval lejjebb ment a láza, nyugodtan alszik. Yessss! Akkor mi is mehetünk aludni.
2010. június 4. péntek
Küldetés indul
Ébredés fél 7-kor, rohanás a közértbe útravalóért, aztán vissza. Gyors lázmérés magamnak, az eredmény 37,3, így kora reggel, hehe, akkor tegnap tényleg nekem is lázam volt, pedig akkor csak vicceltem. Na, mindegy. Néhány adag "jóízű meleg gyógyital" és Mebucain majd helyrehoz mindent. Pakolás, rendrakás, kaja gyártása az útra, locsolás, porszívózás. Közben újabb infó: Krisznek hőemelkedése van és most már nagyon csúnyán köhög, viszik majd le az ottani gyerekorvoshoz.
Tűzhely kikapcsolva, víz elzárva, TV és egyéb elektromos cucc kikapcsolva, gyertya elfújva.... mehetünk. Cél a Planetárium parkolója. Fél 12-re legkésőbb ott kell lenni, a busz délben indul.
11:30 Planetárium parkoló: kis csapatunk létszámra pontosan jelen, 6 azaz hat fővel útra készen. Csak a busz nincs sehol. Van pár példány belőle, de egy se Sartira megy. Telik az idő, újra és újra valaki körbejárja a buszokat, hogy biztos nem oda megy-e valamelyik, de nem. Mi meg nem akarunk Tassos szigetére, Stavrosba, Asprovaltára (ott pl. Apa és én már jártunk) vagy Neo Porira menni. Dél előtt 5 perccel már kicsit idegesek vagyunk. Zsolti útnak indul, hogy felmérést tartson egy nagyobb csapat várakozó turistánál, vajon ők is ugyanoda tartanának-e, ugyanazzal az irodával, mint mi. A felmérés eredménye: 100%. X megkérdezettből X db válaszolt igennel. Ok, de hol a busz. Miközben Nóra telefonál az irodának, akik váltig állítják a busz a kolléganőjükkel már rég ott van, végülis előkerül a járgány. Na, megy ez.
Bepakolás, indulás. Csak fél óra a késés. Az még így magyar módra belefér.
Ezalatt Kristóf megjárta a doktor nénit, a diagnózis megfázás. Kapott gyógyszereket. Csak azt nem bírom felfogni, hogy miért kell a megfázásra antibiotikum. Na, mind 1. Csak gyógyuljon meg gyorsan a Mackócskám.
Én is egyre jobban köhögök. Nyomom befelé a gyógyszereket én is ezerrel. Ennek ellenére mire este fél 8-kor megállunk pihenni Szerbiában, a hangom erőteljesen hajaz Mormogi papáéra. Mindenki rajtam röhög. Haha, roppant vicces.
Aztán kapom az infót, hogy Kristófnak egész nap csak hőemelkedése volt, de estére megint felment 38,6-ra, ennek ellenére evett szépen és már alszik.
Éjfél előtt érjük el a Szerb - Macedón határt, addigra már mindenem fáj, tuti lázas vagyok, így kissé nehezen viselem az 1 óra 40 perces határátlépést. Ez a rekord, pedig a szerbek 1 órás sz@rakodásánál azt hittem nincs lejjebb. De van! Végül aztán csak beengednek a "drága" marcona macedón határőrök, és a láz és fájdalomcsillapítóm is kezd hatni.
2010. június 5. szombat
Ahol krokodil van, ott sosincs cápa
Néha alszom, néha fent vagyok, míg átjutunk a macedónokon. Ha véletlenül ébren lennék, inkább gyorsan visszaalszom, hogy ne lássam, hogy alig világító lámpájú buszunkkal a hegyi szerpentinen 90-el száguldó sofőrünk hogyan száguld be velünk együtt az alattunk lévő szakadékba, vagy keni fel a buszt a másik oldalon lévő sziklafalra. Szerencsére túléltük a kalandot és hajnali 04:30-kor átléptük a görög határt. Pontosabban 05:30-kor, görög idő szerint ugyanis annyit mutatott az óra. A felkelő nap fényében leanderek köszöntenek minket, mintegy biztosítva minket arról, hogy igen, ez itt már Görögország. Hitetlenkedve dörzsöljük a szemünket, mondván biztos káprázik, hogy végre olyan eget látunk, amin alig van felhő. Kicsit már uncsi volt a hetek óta tartó esőzés idehaza. Aggódtunk is, hogy milyen idő lesz a mediterrán tájakon, illetve, hogy milyen lesz a tenger, így az előszezon közepén.
Aggodalmunk sajnos újra előjön, mikor egyszer csak újra előkerülnek a felhők. A nap meg balra el. Kissé ingerülten próbálom meg idézni a Funny Girl című musical egyik dalát, miszerint napfényt akarok látni, de nem megy, mert hangom már egyáltalán nincsen.
Thessalonikihez közeledve rádöbbenünk, sofőrjeink valószínűleg nem nagyon jártak még erre, mert véletlenül sem találnának 1 db benzinkutat sem, ahol van használható WC. Harmadik próbálkozásra sikerül nekik. GPS segítségével azért csak eljutunk Sartiig. Görög idő szerint negyed 12-kor el is foglalhatjuk a szállást, legnagyobb örömünkre az általunk már korábban kiszemelt Villa Maria nevű apartmanházban (tudni kell, hogy az út úgy volt akciós, hogy nem tudtunk, hogy az utazási iroda több apartmanháza közül melyikben kapunk szállást, mindegyik jónak tűnt, de a Villa Maria tetszett a legjobban, és nem is csalódtunk).
Bár be van borulva, az idő kellemes. Némi felfrissülés és evés után a fiúk és Viki úgy döntenek irány a part, mi Nórával inkább a szunyálást választjuk.
A partról visszatérve a többiek közlik, hogy 1. kisütött a nap, 2. isteni a tenger, egyáltalán nem hideg és 3. mennünk kell az össznépi eligazításra (érkezéskor mindig tartanak egy kis eligazítást az idegenvezetők, hogy mi hol van, meg milyen fakultatív programok vannak stb.). Ati marad, maradék 5 ember megy. A traccsparti bő egy órásra nyúlt, ahol megismerkedtünk Zolival és Petivel, az idegenvezetőkkel, megtudtuk hol az irodájuk, hogy mikor van az a program (csúszdapark), ami minket érdekel és megtanultunk Zolitól egy örök érvényű szabályt, miszerint: "Nem kell félni, nincs cápa. Ahol krokodil van, ott sosincs cápa."
Mivel mi kissé untuk a falubejárást, így helyette inkább megettünk egy-egy bazi nagy görög gyros-t (az üzlet tulajdonosa nevezte így). Tudni kell, hogy Sartin nehéz olyan üzletet találni, ahol legalább 1 ember ne beszélne magyarul, ugyanis ide főleg magyar, szlovák és szerb turisták járnak. Kicsit nehéz volt ezt megszokni, így persze megszokásból lelkesen magyaráztunk egy ezüst ékszereket áruló srácnak angolul és hangosan röhögni kezdtünk mikor kerek magyar mondatokkal válaszolt. :D
Tulajdonképpen szinte eseménytelenül telt az első nap, másnapra pedig motorozást tervezünk. A fiúk teljesen rá vannak izgulva a dologra.
Este még befizetjük a szerdai Waterland túránkat, illetve idegenvezetőinktől (akik jót derültek azon, hogy Nóra a hangom, mivel nekem egyáltalán nincs olyanom) megtanuljuk, hogyan működik a Ya!Card nevű barangoló kártya. Kicsit vontatott a dolog, de az ember egy idő után rutint szerez benne és 3 Euróért 90 percet beszélhetünk magyar vonalas számokkal. Ipijjájééééé!! Ez kell nekem. Kártya beszerez (jobban mondva egy kis blokk), metódus betanul: 8075807 tárcsázása, majd néni előbb görögül aztán angolul bla-bla, ha befejezte, akkor 2#, ezzel választjuk az angol nyelvet, újra automata néni bla-bla, ha befejezte, akkor a megvásárolt blokkunk 12 jegyű száma (ez nálam: 9837 9407 3719) és #, újabb bla-bla után a hívószám és #, még közli a néni, hogy hány perc beszélgetési időnk van hátra és aztán végre kicsöng. A dolog működik. Aki a görögökhöz tart, mindenképp ajánlom, nem kell jóóóó drágán mobilozni. Király!
Ez alatt itthon: Krisznek csak hőemelkedése volt egész nap, jó kedvű, szépen eszik és a gyógyszereket is szépen beveszi. Azaz minden rendben.
Folyt.köv
De hát lássuk csak, milyen is egy nyaralás nálunk, gyerek nélkül.
2010. június 3. csütörtök
Murphy törvénye: a gyerek mindig akkor lesz beteg...
Kristófnak két napja iszonyatosan folyik az orra, reggelre pedig már köhög is. Isteni!!!! És hogy minden kerek legyen, nekem is fáj a torkom és folyik az orrom. De hát ennél nagyobb bajunk ne legyen. A manó jókedvű, folyton pakol, főleg a már bepakolt ruhákat. :D
Délután irány Piliscsaba milliónyi cuccal, ami kellhet 10 nap alatt.
Kipakolás, még egy kis játék a Macival. Kati nagyi megjegyzi, szerinte Krisznek láza van. Öcsipapával lehurrogjuk. Én meg is jegyzem, miután megfogdostam jól a mindkettőnk homlokát, hogy ha a gyerek lázas, akkor nekem is lázam van.
Eljön a búcsú ideje. Millió puszi a Macinak meg ölelgetés. A bőgést elodázom addig, míg el nem indulunk a kocsival. Aztán bőgök, mint a záporeső. Mire hazaérünk megnyugszom, elém tárul a realitás, most már a mi bőröndjeinket is be kéne pakolni. Meg aztán az is, hogy ami itthon van bőrönd, az akkora, mint egy gyufásdoboz.
Közben anyu telefonál: Kristófnak 38,7 a láza. Én meg "örömömben" szétverem kishíjján az ajtófélfát és majdnem megfojtom apát. Aztán mindenki megmenekül, én meg lehiggadok, végülis ha itthon vagyok sem gyógyul meg hamarabb, anyunak meg volt már dolga párszor beteg gyerekkel az elmúlt 42 évben (annyi idős a nővérkém ugyanis - bár ezt ránézve senki nem mondaná meg).
Apa közben elvágtat Dunakeszire, hogy behozzon egy (végül aztán 2) nagyobb bőröndöt. Végre minden szükséges holmi a helyére kerül, az infó is megérkezik, miszerint Krisznek jóval lejjebb ment a láza, nyugodtan alszik. Yessss! Akkor mi is mehetünk aludni.
2010. június 4. péntek
Küldetés indul
Ébredés fél 7-kor, rohanás a közértbe útravalóért, aztán vissza. Gyors lázmérés magamnak, az eredmény 37,3, így kora reggel, hehe, akkor tegnap tényleg nekem is lázam volt, pedig akkor csak vicceltem. Na, mindegy. Néhány adag "jóízű meleg gyógyital" és Mebucain majd helyrehoz mindent. Pakolás, rendrakás, kaja gyártása az útra, locsolás, porszívózás. Közben újabb infó: Krisznek hőemelkedése van és most már nagyon csúnyán köhög, viszik majd le az ottani gyerekorvoshoz.
Tűzhely kikapcsolva, víz elzárva, TV és egyéb elektromos cucc kikapcsolva, gyertya elfújva.... mehetünk. Cél a Planetárium parkolója. Fél 12-re legkésőbb ott kell lenni, a busz délben indul.
11:30 Planetárium parkoló: kis csapatunk létszámra pontosan jelen, 6 azaz hat fővel útra készen. Csak a busz nincs sehol. Van pár példány belőle, de egy se Sartira megy. Telik az idő, újra és újra valaki körbejárja a buszokat, hogy biztos nem oda megy-e valamelyik, de nem. Mi meg nem akarunk Tassos szigetére, Stavrosba, Asprovaltára (ott pl. Apa és én már jártunk) vagy Neo Porira menni. Dél előtt 5 perccel már kicsit idegesek vagyunk. Zsolti útnak indul, hogy felmérést tartson egy nagyobb csapat várakozó turistánál, vajon ők is ugyanoda tartanának-e, ugyanazzal az irodával, mint mi. A felmérés eredménye: 100%. X megkérdezettből X db válaszolt igennel. Ok, de hol a busz. Miközben Nóra telefonál az irodának, akik váltig állítják a busz a kolléganőjükkel már rég ott van, végülis előkerül a járgány. Na, megy ez.
Bepakolás, indulás. Csak fél óra a késés. Az még így magyar módra belefér.
Ezalatt Kristóf megjárta a doktor nénit, a diagnózis megfázás. Kapott gyógyszereket. Csak azt nem bírom felfogni, hogy miért kell a megfázásra antibiotikum. Na, mind 1. Csak gyógyuljon meg gyorsan a Mackócskám.
Én is egyre jobban köhögök. Nyomom befelé a gyógyszereket én is ezerrel. Ennek ellenére mire este fél 8-kor megállunk pihenni Szerbiában, a hangom erőteljesen hajaz Mormogi papáéra. Mindenki rajtam röhög. Haha, roppant vicces.
Aztán kapom az infót, hogy Kristófnak egész nap csak hőemelkedése volt, de estére megint felment 38,6-ra, ennek ellenére evett szépen és már alszik.
Éjfél előtt érjük el a Szerb - Macedón határt, addigra már mindenem fáj, tuti lázas vagyok, így kissé nehezen viselem az 1 óra 40 perces határátlépést. Ez a rekord, pedig a szerbek 1 órás sz@rakodásánál azt hittem nincs lejjebb. De van! Végül aztán csak beengednek a "drága" marcona macedón határőrök, és a láz és fájdalomcsillapítóm is kezd hatni.
2010. június 5. szombat
Ahol krokodil van, ott sosincs cápa
Néha alszom, néha fent vagyok, míg átjutunk a macedónokon. Ha véletlenül ébren lennék, inkább gyorsan visszaalszom, hogy ne lássam, hogy alig világító lámpájú buszunkkal a hegyi szerpentinen 90-el száguldó sofőrünk hogyan száguld be velünk együtt az alattunk lévő szakadékba, vagy keni fel a buszt a másik oldalon lévő sziklafalra. Szerencsére túléltük a kalandot és hajnali 04:30-kor átléptük a görög határt. Pontosabban 05:30-kor, görög idő szerint ugyanis annyit mutatott az óra. A felkelő nap fényében leanderek köszöntenek minket, mintegy biztosítva minket arról, hogy igen, ez itt már Görögország. Hitetlenkedve dörzsöljük a szemünket, mondván biztos káprázik, hogy végre olyan eget látunk, amin alig van felhő. Kicsit már uncsi volt a hetek óta tartó esőzés idehaza. Aggódtunk is, hogy milyen idő lesz a mediterrán tájakon, illetve, hogy milyen lesz a tenger, így az előszezon közepén.
Aggodalmunk sajnos újra előjön, mikor egyszer csak újra előkerülnek a felhők. A nap meg balra el. Kissé ingerülten próbálom meg idézni a Funny Girl című musical egyik dalát, miszerint napfényt akarok látni, de nem megy, mert hangom már egyáltalán nincsen.
Thessalonikihez közeledve rádöbbenünk, sofőrjeink valószínűleg nem nagyon jártak még erre, mert véletlenül sem találnának 1 db benzinkutat sem, ahol van használható WC. Harmadik próbálkozásra sikerül nekik. GPS segítségével azért csak eljutunk Sartiig. Görög idő szerint negyed 12-kor el is foglalhatjuk a szállást, legnagyobb örömünkre az általunk már korábban kiszemelt Villa Maria nevű apartmanházban (tudni kell, hogy az út úgy volt akciós, hogy nem tudtunk, hogy az utazási iroda több apartmanháza közül melyikben kapunk szállást, mindegyik jónak tűnt, de a Villa Maria tetszett a legjobban, és nem is csalódtunk).
Bár be van borulva, az idő kellemes. Némi felfrissülés és evés után a fiúk és Viki úgy döntenek irány a part, mi Nórával inkább a szunyálást választjuk.
A partról visszatérve a többiek közlik, hogy 1. kisütött a nap, 2. isteni a tenger, egyáltalán nem hideg és 3. mennünk kell az össznépi eligazításra (érkezéskor mindig tartanak egy kis eligazítást az idegenvezetők, hogy mi hol van, meg milyen fakultatív programok vannak stb.). Ati marad, maradék 5 ember megy. A traccsparti bő egy órásra nyúlt, ahol megismerkedtünk Zolival és Petivel, az idegenvezetőkkel, megtudtuk hol az irodájuk, hogy mikor van az a program (csúszdapark), ami minket érdekel és megtanultunk Zolitól egy örök érvényű szabályt, miszerint: "Nem kell félni, nincs cápa. Ahol krokodil van, ott sosincs cápa."
Mivel mi kissé untuk a falubejárást, így helyette inkább megettünk egy-egy bazi nagy görög gyros-t (az üzlet tulajdonosa nevezte így). Tudni kell, hogy Sartin nehéz olyan üzletet találni, ahol legalább 1 ember ne beszélne magyarul, ugyanis ide főleg magyar, szlovák és szerb turisták járnak. Kicsit nehéz volt ezt megszokni, így persze megszokásból lelkesen magyaráztunk egy ezüst ékszereket áruló srácnak angolul és hangosan röhögni kezdtünk mikor kerek magyar mondatokkal válaszolt. :D
Tulajdonképpen szinte eseménytelenül telt az első nap, másnapra pedig motorozást tervezünk. A fiúk teljesen rá vannak izgulva a dologra.
Este még befizetjük a szerdai Waterland túránkat, illetve idegenvezetőinktől (akik jót derültek azon, hogy Nóra a hangom, mivel nekem egyáltalán nincs olyanom) megtanuljuk, hogyan működik a Ya!Card nevű barangoló kártya. Kicsit vontatott a dolog, de az ember egy idő után rutint szerez benne és 3 Euróért 90 percet beszélhetünk magyar vonalas számokkal. Ipijjájééééé!! Ez kell nekem. Kártya beszerez (jobban mondva egy kis blokk), metódus betanul: 8075807 tárcsázása, majd néni előbb görögül aztán angolul bla-bla, ha befejezte, akkor 2#, ezzel választjuk az angol nyelvet, újra automata néni bla-bla, ha befejezte, akkor a megvásárolt blokkunk 12 jegyű száma (ez nálam: 9837 9407 3719) és #, újabb bla-bla után a hívószám és #, még közli a néni, hogy hány perc beszélgetési időnk van hátra és aztán végre kicsöng. A dolog működik. Aki a görögökhöz tart, mindenképp ajánlom, nem kell jóóóó drágán mobilozni. Király!
Ez alatt itthon: Krisznek csak hőemelkedése volt egész nap, jó kedvű, szépen eszik és a gyógyszereket is szépen beveszi. Azaz minden rendben.
Folyt.köv
2010. június 3., csütörtök
Blog író verseny
Gondoltam egy merészet és neveztem Kristóf történetét egy blog író versenyre. Próba cseresznye alapon, bár nem vagyok az a nyerő típus. :D De azért arra kérnék minden kedves erre járót, hogy szavazzon ránk. Egy e-mail címről naponta 1x tudtok szavazni.
Nívea Baby Blog Verseny - Kristóf története
Előre is nagyon köszönjük!
Nívea Baby Blog Verseny - Kristóf története
Előre is nagyon köszönjük!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)