2010. június 9. Szerda
Waterland, Thessaloniki
Mivel van egy vízi medvénk (Zoli, aki a Medve becenévre hallgat), és egy vízi nyulunk (Ati lenne, ő pedig a Nyuszi becenevet kapta anno, mindkettőjük beceneve természetesen a Micimackóból származik), így a csúszdapark kihagyhatatlan túra számunkra. Zsoltiék nem tartanak velünk, ők pihenéssel töltik a napot.
Reggel 8-kor - görög idő szerint természetesen (hogy idegenvezetőinket, Petit és Zolit idézzem természetesen :D -minden második szavuk a "természetesen" volt) - indulunk útnak. Az út során magyar, szlovák és szerb nyelven is meghallgathatjuk a tudnivalókat a félszigetről, Makedóniáról, Athosról és Salonikiről. Kissé fejfájdító. Végre megérkezünk Waterlandhez. A busz kitesz minket, akik balga módon nem akarnak művelődni, "csak" csúszdázni és napozni, egyeztetjük az idegenvezetővel, hogy mikor van találkozó délután, majd a busz folytatja útját Thessalonikibe, fedélzetén a városnézésre befizetőkkel.
Délelőtt 10 óra van, a csúszdapark még csak most nyitott ki, egyetlen csúszda sem üzemel még, kb. mi vagyunk 10-dik vendégek. De legalább nincs tülekedés a napágyakért. Mi Atival már jártunk itt 2003-ban, mikor Asprovaltán nyaraltunk, így ismerjük a terepet. Türelmesen kivárjuk, hogy beinduljon az üzem, majd nekikezdünk a csúszdázásnak, hullámfürdőzésnek. És továbbra is élvezzük az előszezon előnyeit, miszerint kevesebben vannak mindenhol. Nincs tülekedés, tömeg, sorban állás.
A kalózos gyerekmedencébe is bevetjük magunkat, mit ne mondjak nagyon király, csúszdázunk a nem is olyan kicsi csúszdákon és imádjuk, hogy a medence közepén álló építmény minden kis részéből ömlik a víz. Ha Krisz is itt lenne, fel lehetne tenni a kérdést, hogy ki élvezi jobban a gyerekmedencét, a gyerek vagy a szülők. :D
Végül délután fél 4-kor a megbeszéltek szerint teljes menetfelszerelésben várjuk a buszt a park előtt, mivel a lelkünkre csomózták, hogy nagyon pontosak legyünk. Mi azok voltunk, csak a busz késik vagy negyed órát. Mindegy, a lényeg, hogy megérkezik és indulunk vissza. A Sartiba tartó úton leginkább alszunk.
Hazaérve minden a szokásos: evés, bevásárlás, telefon, séta, fagyi.
És közben itthon: Krisz nagyon jól van, bár aznap kicsit nyűgös volt. Esztergomba vitték kirándulni a nagyiék. Újra tett pár lépést egyedül. És eljön a bőgés ideje is számomra. Kati nagyi elmeséli, hogy kedden mikor Magdi mamáék meglátogatták Kriszt, az érkező kék autó láttán, Krisz nagyon lelkes lett és mondogatta, hogy "papa, papa" (Apát és engem is papának hív), majd teljesen elszontyolodott, mikor Magdi mama és Miki papa szállt ki az autóból. Valószínűleg azt hitte, mi jöttünk. Hát mit nem mondjak, bőgtem mint a záporeső. Milyen csalódott lehetett a kis drágám. Azt hittem a szívem szakad meg.
2010. június 10. Csütörtök
Sassos 2. kör avagy mire jó az utasbiztosítás
Ha úgy gondoltuk, hogy az először bérelt robogóktól nincs lejjebb, hát tévedtünk. Ismét robogókat béreltünk Sassos barátunktól (hát mit tehetünk, ha csak ez az 1 bérlési lehetőség van), ezúttal csak 1 napra. Jáááááj, ezek a járgányok!!!!! Zsoltiékénak nem jó a kormánya, a miénknek nem csak a hátsó féke nem jó, az első se valami hejdehajde, na mindegy, a lényeg, hogy fog.
Így hát szedett-vedett járgányainkkal újra nekivágunk. Először a Narancspartra. Itt töltjük a délelőttöt. A fiúk újra búvárkodnak, mi fürdünk, napozunk. Majd 2 körül visszaindulunk Sartira. Mivel a motorunk nem egy erőgép, a fékje sem az igazi, valamint ketten azért nem vagyunk túl könnyűek, így hamarosan kicsit lemaradunk a többiek mögött. Nem látjuk, ők merre mentek, így mi Sartiba érve nem a szállásra megyünk, hanem a közértbe.
Míg mi vásárolunk, Zsolti visszaindul Narancspart irányába, hogy megnézze, nem történt-e velünk valami, mivel nem tudták merre vagyunk. Mi is megérkezünk a szállásra, de Zsolti csak nem jön, így Ati utána indul. Aztán várjuk őt is... na ilyen messze azért nincs Narancspart...Zoli is indul utánuk a Bermuda háromszögbe, de ő már telefont is visz, nehogy ő is eltűnjön. Épp csak a lépcsőn ér le, már fordul is vissza, mert megjöttek a fiúk. És kiderül a lassú visszaérés oka: Zsolti elesett. Történt ugyanis, hogy egészen a elment Narancspartig (hogy milyen megfontolásból, azt nem tudjuk, mert ott még biztos megvoltunk), és a partról felfelé jövet megcsúszott a homokos talajon egy vízmosásban, a robogó pedig kicsúszott alóla. Seb van a vállán, hasán, kézfején, tenyerén, térdén. Szépen lejött a bőr mindenhonnan. Irány az orvos, némi sebtisztításra. Még jó, hogy van utasbiztosítás.
Az ellátás után Zsolti úgy van vele, hogy ha ledobott a ló, rögtön vissza kell rá ülni, így újra útra kelünk. Porto Koufo a cél. A robogónk nem megy, még lejtőn lefelé sem, sőt ott is lassul, úgy látszik ellen áll a gravitációnak. Porto Koufo-ra érve a mutató már nagyon azt mutatja, hogy alig van benzin a csodajárgányban, pedig még bőven kéne benne lennie. Valami nem stimmel. A fiúk úgy döntenek, nem tankolunk, mert tuti meg van buherálva a mutató, nem adunk plusz benzint Sassos barátunknak. Ha esetleg mégis tévednének és leáll a motor útközben, akkor felhívjuk a "kedves" görögöt, úgyis azt mondta, hívjuk, ha baj van.
Porto Koufo-n újabb kincsekre lelünk: találkozunk Tengericsillag Patrikkal (Viki nevezte el így), akinek megkegyelmezünk, mert Viki szerint undi :D, és Ati amolyan szamurájos mozdulattal visszadobja a vízbe, mint egy dobócsillagot, Nóra elől eloroz egy tarisznyarák egy üres csigaházat, nekem pedig egy látszólag üres kagylóból kiköszön a bentlakó.
Visszaúton még meglátogatjuk Kalamitsi Beachet is, ami állítólag valami csoda-csodaszép. Nem mondom, hogy csúnya, de ilyen szép van Vourvourou vagy Narancspart is.
Szerencsésen visszaérkezünk végül Sartira, és még a benzin sem fogyott ki. Hmmm, csak igazuk lett a fiúknak. Enyje-ejnye vén görög barátunk, hát szabad ezt? Jó lett volna némi maradék benzint kiszívni a tankból, mi? Hát bocsi, de így jártál.
Motorok Sassosnak vissza, aki persze rögtön kiszúrja, hogy történt némi baleset, így Zsoltiék még plusz 10 Eurót fizetnek.
Ezalatt itthon: Minden a legnagyobb rendben. Kristóf terrorizálja a nagyiékat, akiknek kilométer hiányuk már nincs, naponta többször körbejárják a telket és az autót.:D
Folyt. köv.
Reggel 8-kor - görög idő szerint természetesen (hogy idegenvezetőinket, Petit és Zolit idézzem természetesen :D -minden második szavuk a "természetesen" volt) - indulunk útnak. Az út során magyar, szlovák és szerb nyelven is meghallgathatjuk a tudnivalókat a félszigetről, Makedóniáról, Athosról és Salonikiről. Kissé fejfájdító. Végre megérkezünk Waterlandhez. A busz kitesz minket, akik balga módon nem akarnak művelődni, "csak" csúszdázni és napozni, egyeztetjük az idegenvezetővel, hogy mikor van találkozó délután, majd a busz folytatja útját Thessalonikibe, fedélzetén a városnézésre befizetőkkel.
Délelőtt 10 óra van, a csúszdapark még csak most nyitott ki, egyetlen csúszda sem üzemel még, kb. mi vagyunk 10-dik vendégek. De legalább nincs tülekedés a napágyakért. Mi Atival már jártunk itt 2003-ban, mikor Asprovaltán nyaraltunk, így ismerjük a terepet. Türelmesen kivárjuk, hogy beinduljon az üzem, majd nekikezdünk a csúszdázásnak, hullámfürdőzésnek. És továbbra is élvezzük az előszezon előnyeit, miszerint kevesebben vannak mindenhol. Nincs tülekedés, tömeg, sorban állás.
A kalózos gyerekmedencébe is bevetjük magunkat, mit ne mondjak nagyon király, csúszdázunk a nem is olyan kicsi csúszdákon és imádjuk, hogy a medence közepén álló építmény minden kis részéből ömlik a víz. Ha Krisz is itt lenne, fel lehetne tenni a kérdést, hogy ki élvezi jobban a gyerekmedencét, a gyerek vagy a szülők. :D
Végül délután fél 4-kor a megbeszéltek szerint teljes menetfelszerelésben várjuk a buszt a park előtt, mivel a lelkünkre csomózták, hogy nagyon pontosak legyünk. Mi azok voltunk, csak a busz késik vagy negyed órát. Mindegy, a lényeg, hogy megérkezik és indulunk vissza. A Sartiba tartó úton leginkább alszunk.
Hazaérve minden a szokásos: evés, bevásárlás, telefon, séta, fagyi.
És közben itthon: Krisz nagyon jól van, bár aznap kicsit nyűgös volt. Esztergomba vitték kirándulni a nagyiék. Újra tett pár lépést egyedül. És eljön a bőgés ideje is számomra. Kati nagyi elmeséli, hogy kedden mikor Magdi mamáék meglátogatták Kriszt, az érkező kék autó láttán, Krisz nagyon lelkes lett és mondogatta, hogy "papa, papa" (Apát és engem is papának hív), majd teljesen elszontyolodott, mikor Magdi mama és Miki papa szállt ki az autóból. Valószínűleg azt hitte, mi jöttünk. Hát mit nem mondjak, bőgtem mint a záporeső. Milyen csalódott lehetett a kis drágám. Azt hittem a szívem szakad meg.
2010. június 10. Csütörtök
Sassos 2. kör avagy mire jó az utasbiztosítás
Ha úgy gondoltuk, hogy az először bérelt robogóktól nincs lejjebb, hát tévedtünk. Ismét robogókat béreltünk Sassos barátunktól (hát mit tehetünk, ha csak ez az 1 bérlési lehetőség van), ezúttal csak 1 napra. Jáááááj, ezek a járgányok!!!!! Zsoltiékénak nem jó a kormánya, a miénknek nem csak a hátsó féke nem jó, az első se valami hejdehajde, na mindegy, a lényeg, hogy fog.
Így hát szedett-vedett járgányainkkal újra nekivágunk. Először a Narancspartra. Itt töltjük a délelőttöt. A fiúk újra búvárkodnak, mi fürdünk, napozunk. Majd 2 körül visszaindulunk Sartira. Mivel a motorunk nem egy erőgép, a fékje sem az igazi, valamint ketten azért nem vagyunk túl könnyűek, így hamarosan kicsit lemaradunk a többiek mögött. Nem látjuk, ők merre mentek, így mi Sartiba érve nem a szállásra megyünk, hanem a közértbe.
Míg mi vásárolunk, Zsolti visszaindul Narancspart irányába, hogy megnézze, nem történt-e velünk valami, mivel nem tudták merre vagyunk. Mi is megérkezünk a szállásra, de Zsolti csak nem jön, így Ati utána indul. Aztán várjuk őt is... na ilyen messze azért nincs Narancspart...Zoli is indul utánuk a Bermuda háromszögbe, de ő már telefont is visz, nehogy ő is eltűnjön. Épp csak a lépcsőn ér le, már fordul is vissza, mert megjöttek a fiúk. És kiderül a lassú visszaérés oka: Zsolti elesett. Történt ugyanis, hogy egészen a elment Narancspartig (hogy milyen megfontolásból, azt nem tudjuk, mert ott még biztos megvoltunk), és a partról felfelé jövet megcsúszott a homokos talajon egy vízmosásban, a robogó pedig kicsúszott alóla. Seb van a vállán, hasán, kézfején, tenyerén, térdén. Szépen lejött a bőr mindenhonnan. Irány az orvos, némi sebtisztításra. Még jó, hogy van utasbiztosítás.
Az ellátás után Zsolti úgy van vele, hogy ha ledobott a ló, rögtön vissza kell rá ülni, így újra útra kelünk. Porto Koufo a cél. A robogónk nem megy, még lejtőn lefelé sem, sőt ott is lassul, úgy látszik ellen áll a gravitációnak. Porto Koufo-ra érve a mutató már nagyon azt mutatja, hogy alig van benzin a csodajárgányban, pedig még bőven kéne benne lennie. Valami nem stimmel. A fiúk úgy döntenek, nem tankolunk, mert tuti meg van buherálva a mutató, nem adunk plusz benzint Sassos barátunknak. Ha esetleg mégis tévednének és leáll a motor útközben, akkor felhívjuk a "kedves" görögöt, úgyis azt mondta, hívjuk, ha baj van.
Porto Koufo-n újabb kincsekre lelünk: találkozunk Tengericsillag Patrikkal (Viki nevezte el így), akinek megkegyelmezünk, mert Viki szerint undi :D, és Ati amolyan szamurájos mozdulattal visszadobja a vízbe, mint egy dobócsillagot, Nóra elől eloroz egy tarisznyarák egy üres csigaházat, nekem pedig egy látszólag üres kagylóból kiköszön a bentlakó.
Visszaúton még meglátogatjuk Kalamitsi Beachet is, ami állítólag valami csoda-csodaszép. Nem mondom, hogy csúnya, de ilyen szép van Vourvourou vagy Narancspart is.
Szerencsésen visszaérkezünk végül Sartira, és még a benzin sem fogyott ki. Hmmm, csak igazuk lett a fiúknak. Enyje-ejnye vén görög barátunk, hát szabad ezt? Jó lett volna némi maradék benzint kiszívni a tankból, mi? Hát bocsi, de így jártál.
Motorok Sassosnak vissza, aki persze rögtön kiszúrja, hogy történt némi baleset, így Zsoltiék még plusz 10 Eurót fizetnek.
Ezalatt itthon: Minden a legnagyobb rendben. Kristóf terrorizálja a nagyiékat, akiknek kilométer hiányuk már nincs, naponta többször körbejárják a telket és az autót.:D
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése