A barátainkkal már korábban felvetettük egy görögországi nyaralás lehetőségét. Aztán egyszer csak május elején Viki és Zsolti feltette a kérdést, mi lenne ha június 4-től elutaznánk 10 napra Sartira, busszal. Az ár hihetetlenül jó volt, így a nagy morfondírozások eredménye az lett, hogy döntöttünk, megyünk. Kristóf pedig 10 napra Piliscsabára megy, Kati nagyihoz és Öcsipapához nyaralni. Ezzel azért megnyertem a következő pontomat az "szaranya" versenyben. Ugye bár gyűjtöttem (kéretlenül) pontokat, mert császárral szültem, mert EDA-t kértem a vajúdás alatt, mert nem tudtam szoptatni, mert nem vártam Krisz 6 hónapos koráig a hozzátáplálással és még sorolhatnám. Hát most is sikerült (számomra) ismeretlenektől megkapni a kérdést: hogy vagyunk képesek itthon hagyni Kristófot. Hát most itt én is megválaszolnám a kérdést (Apa már személyesen megtette): nehezen, de úgy éreztük, ennyi azért jár. Persze volt naaaagy magamba fordulás, főleg indulás előtt néhány nappal. Azt hittem belepusztulok, hogy itt kell hagyom a kicsi manómat 10 napra, de tudtam jó helyen lesz, úgy vigyáznak majd rá, mint a hímes tojásra. Végül csak jól sült el az egész és kiderült annyira nem volt ez rossz döntés. Bár azért jövőre mindenképp autóval indulunk útnak, hogy Kristóf is velünk tarthasson, mert hát úgy az igazi.
De hát lássuk csak, milyen is egy nyaralás nálunk, gyerek nélkül.
2010. június 3. csütörtök
Murphy törvénye: a gyerek mindig akkor lesz beteg...
Kristófnak két napja iszonyatosan folyik az orra, reggelre pedig már köhög is. Isteni!!!! És hogy minden kerek legyen, nekem is fáj a torkom és folyik az orrom. De hát ennél nagyobb bajunk ne legyen. A manó jókedvű, folyton pakol, főleg a már bepakolt ruhákat. :D
Délután irány Piliscsaba milliónyi cuccal, ami kellhet 10 nap alatt.
Kipakolás, még egy kis játék a Macival. Kati nagyi megjegyzi, szerinte Krisznek láza van. Öcsipapával lehurrogjuk. Én meg is jegyzem, miután megfogdostam jól a mindkettőnk homlokát, hogy ha a gyerek lázas, akkor nekem is lázam van.
Eljön a búcsú ideje. Millió puszi a Macinak meg ölelgetés. A bőgést elodázom addig, míg el nem indulunk a kocsival. Aztán bőgök, mint a záporeső. Mire hazaérünk megnyugszom, elém tárul a realitás, most már a mi bőröndjeinket is be kéne pakolni. Meg aztán az is, hogy ami itthon van bőrönd, az akkora, mint egy gyufásdoboz.
Közben anyu telefonál: Kristófnak 38,7 a láza. Én meg "örömömben" szétverem kishíjján az ajtófélfát és majdnem megfojtom apát. Aztán mindenki megmenekül, én meg lehiggadok, végülis ha itthon vagyok sem gyógyul meg hamarabb, anyunak meg volt már dolga párszor beteg gyerekkel az elmúlt 42 évben (annyi idős a nővérkém ugyanis - bár ezt ránézve senki nem mondaná meg).
Apa közben elvágtat Dunakeszire, hogy behozzon egy (végül aztán 2) nagyobb bőröndöt. Végre minden szükséges holmi a helyére kerül, az infó is megérkezik, miszerint Krisznek jóval lejjebb ment a láza, nyugodtan alszik. Yessss! Akkor mi is mehetünk aludni.
2010. június 4. péntek
Küldetés indul
Ébredés fél 7-kor, rohanás a közértbe útravalóért, aztán vissza. Gyors lázmérés magamnak, az eredmény 37,3, így kora reggel, hehe, akkor tegnap tényleg nekem is lázam volt, pedig akkor csak vicceltem. Na, mindegy. Néhány adag "jóízű meleg gyógyital" és Mebucain majd helyrehoz mindent. Pakolás, rendrakás, kaja gyártása az útra, locsolás, porszívózás. Közben újabb infó: Krisznek hőemelkedése van és most már nagyon csúnyán köhög, viszik majd le az ottani gyerekorvoshoz.
Tűzhely kikapcsolva, víz elzárva, TV és egyéb elektromos cucc kikapcsolva, gyertya elfújva.... mehetünk. Cél a Planetárium parkolója. Fél 12-re legkésőbb ott kell lenni, a busz délben indul.
11:30 Planetárium parkoló: kis csapatunk létszámra pontosan jelen, 6 azaz hat fővel útra készen. Csak a busz nincs sehol. Van pár példány belőle, de egy se Sartira megy. Telik az idő, újra és újra valaki körbejárja a buszokat, hogy biztos nem oda megy-e valamelyik, de nem. Mi meg nem akarunk Tassos szigetére, Stavrosba, Asprovaltára (ott pl. Apa és én már jártunk) vagy Neo Porira menni. Dél előtt 5 perccel már kicsit idegesek vagyunk. Zsolti útnak indul, hogy felmérést tartson egy nagyobb csapat várakozó turistánál, vajon ők is ugyanoda tartanának-e, ugyanazzal az irodával, mint mi. A felmérés eredménye: 100%. X megkérdezettből X db válaszolt igennel. Ok, de hol a busz. Miközben Nóra telefonál az irodának, akik váltig állítják a busz a kolléganőjükkel már rég ott van, végülis előkerül a járgány. Na, megy ez.
Bepakolás, indulás. Csak fél óra a késés. Az még így magyar módra belefér.
Ezalatt Kristóf megjárta a doktor nénit, a diagnózis megfázás. Kapott gyógyszereket. Csak azt nem bírom felfogni, hogy miért kell a megfázásra antibiotikum. Na, mind 1. Csak gyógyuljon meg gyorsan a Mackócskám.
Én is egyre jobban köhögök. Nyomom befelé a gyógyszereket én is ezerrel. Ennek ellenére mire este fél 8-kor megállunk pihenni Szerbiában, a hangom erőteljesen hajaz Mormogi papáéra. Mindenki rajtam röhög. Haha, roppant vicces.
Aztán kapom az infót, hogy Kristófnak egész nap csak hőemelkedése volt, de estére megint felment 38,6-ra, ennek ellenére evett szépen és már alszik.
Éjfél előtt érjük el a Szerb - Macedón határt, addigra már mindenem fáj, tuti lázas vagyok, így kissé nehezen viselem az 1 óra 40 perces határátlépést. Ez a rekord, pedig a szerbek 1 órás sz@rakodásánál azt hittem nincs lejjebb. De van! Végül aztán csak beengednek a "drága" marcona macedón határőrök, és a láz és fájdalomcsillapítóm is kezd hatni.
2010. június 5. szombat
Ahol krokodil van, ott sosincs cápa
Néha alszom, néha fent vagyok, míg átjutunk a macedónokon. Ha véletlenül ébren lennék, inkább gyorsan visszaalszom, hogy ne lássam, hogy alig világító lámpájú buszunkkal a hegyi szerpentinen 90-el száguldó sofőrünk hogyan száguld be velünk együtt az alattunk lévő szakadékba, vagy keni fel a buszt a másik oldalon lévő sziklafalra. Szerencsére túléltük a kalandot és hajnali 04:30-kor átléptük a görög határt. Pontosabban 05:30-kor, görög idő szerint ugyanis annyit mutatott az óra. A felkelő nap fényében leanderek köszöntenek minket, mintegy biztosítva minket arról, hogy igen, ez itt már Görögország. Hitetlenkedve dörzsöljük a szemünket, mondván biztos káprázik, hogy végre olyan eget látunk, amin alig van felhő. Kicsit már uncsi volt a hetek óta tartó esőzés idehaza. Aggódtunk is, hogy milyen idő lesz a mediterrán tájakon, illetve, hogy milyen lesz a tenger, így az előszezon közepén.
Aggodalmunk sajnos újra előjön, mikor egyszer csak újra előkerülnek a felhők. A nap meg balra el. Kissé ingerülten próbálom meg idézni a Funny Girl című musical egyik dalát, miszerint napfényt akarok látni, de nem megy, mert hangom már egyáltalán nincsen.
Thessalonikihez közeledve rádöbbenünk, sofőrjeink valószínűleg nem nagyon jártak még erre, mert véletlenül sem találnának 1 db benzinkutat sem, ahol van használható WC. Harmadik próbálkozásra sikerül nekik. GPS segítségével azért csak eljutunk Sartiig. Görög idő szerint negyed 12-kor el is foglalhatjuk a szállást, legnagyobb örömünkre az általunk már korábban kiszemelt Villa Maria nevű apartmanházban (tudni kell, hogy az út úgy volt akciós, hogy nem tudtunk, hogy az utazási iroda több apartmanháza közül melyikben kapunk szállást, mindegyik jónak tűnt, de a Villa Maria tetszett a legjobban, és nem is csalódtunk).
Bár be van borulva, az idő kellemes. Némi felfrissülés és evés után a fiúk és Viki úgy döntenek irány a part, mi Nórával inkább a szunyálást választjuk.
A partról visszatérve a többiek közlik, hogy 1. kisütött a nap, 2. isteni a tenger, egyáltalán nem hideg és 3. mennünk kell az össznépi eligazításra (érkezéskor mindig tartanak egy kis eligazítást az idegenvezetők, hogy mi hol van, meg milyen fakultatív programok vannak stb.). Ati marad, maradék 5 ember megy. A traccsparti bő egy órásra nyúlt, ahol megismerkedtünk Zolival és Petivel, az idegenvezetőkkel, megtudtuk hol az irodájuk, hogy mikor van az a program (csúszdapark), ami minket érdekel és megtanultunk Zolitól egy örök érvényű szabályt, miszerint: "Nem kell félni, nincs cápa. Ahol krokodil van, ott sosincs cápa."
Mivel mi kissé untuk a falubejárást, így helyette inkább megettünk egy-egy bazi nagy görög gyros-t (az üzlet tulajdonosa nevezte így). Tudni kell, hogy Sartin nehéz olyan üzletet találni, ahol legalább 1 ember ne beszélne magyarul, ugyanis ide főleg magyar, szlovák és szerb turisták járnak. Kicsit nehéz volt ezt megszokni, így persze megszokásból lelkesen magyaráztunk egy ezüst ékszereket áruló srácnak angolul és hangosan röhögni kezdtünk mikor kerek magyar mondatokkal válaszolt. :D
Tulajdonképpen szinte eseménytelenül telt az első nap, másnapra pedig motorozást tervezünk. A fiúk teljesen rá vannak izgulva a dologra.
Este még befizetjük a szerdai Waterland túránkat, illetve idegenvezetőinktől (akik jót derültek azon, hogy Nóra a hangom, mivel nekem egyáltalán nincs olyanom) megtanuljuk, hogyan működik a Ya!Card nevű barangoló kártya. Kicsit vontatott a dolog, de az ember egy idő után rutint szerez benne és 3 Euróért 90 percet beszélhetünk magyar vonalas számokkal. Ipijjájééééé!! Ez kell nekem. Kártya beszerez (jobban mondva egy kis blokk), metódus betanul: 8075807 tárcsázása, majd néni előbb görögül aztán angolul bla-bla, ha befejezte, akkor 2#, ezzel választjuk az angol nyelvet, újra automata néni bla-bla, ha befejezte, akkor a megvásárolt blokkunk 12 jegyű száma (ez nálam: 9837 9407 3719) és #, újabb bla-bla után a hívószám és #, még közli a néni, hogy hány perc beszélgetési időnk van hátra és aztán végre kicsöng. A dolog működik. Aki a görögökhöz tart, mindenképp ajánlom, nem kell jóóóó drágán mobilozni. Király!
Ez alatt itthon: Krisznek csak hőemelkedése volt egész nap, jó kedvű, szépen eszik és a gyógyszereket is szépen beveszi. Azaz minden rendben.
Folyt.köv
De hát lássuk csak, milyen is egy nyaralás nálunk, gyerek nélkül.
2010. június 3. csütörtök
Murphy törvénye: a gyerek mindig akkor lesz beteg...
Kristófnak két napja iszonyatosan folyik az orra, reggelre pedig már köhög is. Isteni!!!! És hogy minden kerek legyen, nekem is fáj a torkom és folyik az orrom. De hát ennél nagyobb bajunk ne legyen. A manó jókedvű, folyton pakol, főleg a már bepakolt ruhákat. :D
Délután irány Piliscsaba milliónyi cuccal, ami kellhet 10 nap alatt.
Kipakolás, még egy kis játék a Macival. Kati nagyi megjegyzi, szerinte Krisznek láza van. Öcsipapával lehurrogjuk. Én meg is jegyzem, miután megfogdostam jól a mindkettőnk homlokát, hogy ha a gyerek lázas, akkor nekem is lázam van.
Eljön a búcsú ideje. Millió puszi a Macinak meg ölelgetés. A bőgést elodázom addig, míg el nem indulunk a kocsival. Aztán bőgök, mint a záporeső. Mire hazaérünk megnyugszom, elém tárul a realitás, most már a mi bőröndjeinket is be kéne pakolni. Meg aztán az is, hogy ami itthon van bőrönd, az akkora, mint egy gyufásdoboz.
Közben anyu telefonál: Kristófnak 38,7 a láza. Én meg "örömömben" szétverem kishíjján az ajtófélfát és majdnem megfojtom apát. Aztán mindenki megmenekül, én meg lehiggadok, végülis ha itthon vagyok sem gyógyul meg hamarabb, anyunak meg volt már dolga párszor beteg gyerekkel az elmúlt 42 évben (annyi idős a nővérkém ugyanis - bár ezt ránézve senki nem mondaná meg).
Apa közben elvágtat Dunakeszire, hogy behozzon egy (végül aztán 2) nagyobb bőröndöt. Végre minden szükséges holmi a helyére kerül, az infó is megérkezik, miszerint Krisznek jóval lejjebb ment a láza, nyugodtan alszik. Yessss! Akkor mi is mehetünk aludni.
2010. június 4. péntek
Küldetés indul
Ébredés fél 7-kor, rohanás a közértbe útravalóért, aztán vissza. Gyors lázmérés magamnak, az eredmény 37,3, így kora reggel, hehe, akkor tegnap tényleg nekem is lázam volt, pedig akkor csak vicceltem. Na, mindegy. Néhány adag "jóízű meleg gyógyital" és Mebucain majd helyrehoz mindent. Pakolás, rendrakás, kaja gyártása az útra, locsolás, porszívózás. Közben újabb infó: Krisznek hőemelkedése van és most már nagyon csúnyán köhög, viszik majd le az ottani gyerekorvoshoz.
Tűzhely kikapcsolva, víz elzárva, TV és egyéb elektromos cucc kikapcsolva, gyertya elfújva.... mehetünk. Cél a Planetárium parkolója. Fél 12-re legkésőbb ott kell lenni, a busz délben indul.
11:30 Planetárium parkoló: kis csapatunk létszámra pontosan jelen, 6 azaz hat fővel útra készen. Csak a busz nincs sehol. Van pár példány belőle, de egy se Sartira megy. Telik az idő, újra és újra valaki körbejárja a buszokat, hogy biztos nem oda megy-e valamelyik, de nem. Mi meg nem akarunk Tassos szigetére, Stavrosba, Asprovaltára (ott pl. Apa és én már jártunk) vagy Neo Porira menni. Dél előtt 5 perccel már kicsit idegesek vagyunk. Zsolti útnak indul, hogy felmérést tartson egy nagyobb csapat várakozó turistánál, vajon ők is ugyanoda tartanának-e, ugyanazzal az irodával, mint mi. A felmérés eredménye: 100%. X megkérdezettből X db válaszolt igennel. Ok, de hol a busz. Miközben Nóra telefonál az irodának, akik váltig állítják a busz a kolléganőjükkel már rég ott van, végülis előkerül a járgány. Na, megy ez.
Bepakolás, indulás. Csak fél óra a késés. Az még így magyar módra belefér.
Ezalatt Kristóf megjárta a doktor nénit, a diagnózis megfázás. Kapott gyógyszereket. Csak azt nem bírom felfogni, hogy miért kell a megfázásra antibiotikum. Na, mind 1. Csak gyógyuljon meg gyorsan a Mackócskám.
Én is egyre jobban köhögök. Nyomom befelé a gyógyszereket én is ezerrel. Ennek ellenére mire este fél 8-kor megállunk pihenni Szerbiában, a hangom erőteljesen hajaz Mormogi papáéra. Mindenki rajtam röhög. Haha, roppant vicces.
Aztán kapom az infót, hogy Kristófnak egész nap csak hőemelkedése volt, de estére megint felment 38,6-ra, ennek ellenére evett szépen és már alszik.
Éjfél előtt érjük el a Szerb - Macedón határt, addigra már mindenem fáj, tuti lázas vagyok, így kissé nehezen viselem az 1 óra 40 perces határátlépést. Ez a rekord, pedig a szerbek 1 órás sz@rakodásánál azt hittem nincs lejjebb. De van! Végül aztán csak beengednek a "drága" marcona macedón határőrök, és a láz és fájdalomcsillapítóm is kezd hatni.
2010. június 5. szombat
Ahol krokodil van, ott sosincs cápa
Néha alszom, néha fent vagyok, míg átjutunk a macedónokon. Ha véletlenül ébren lennék, inkább gyorsan visszaalszom, hogy ne lássam, hogy alig világító lámpájú buszunkkal a hegyi szerpentinen 90-el száguldó sofőrünk hogyan száguld be velünk együtt az alattunk lévő szakadékba, vagy keni fel a buszt a másik oldalon lévő sziklafalra. Szerencsére túléltük a kalandot és hajnali 04:30-kor átléptük a görög határt. Pontosabban 05:30-kor, görög idő szerint ugyanis annyit mutatott az óra. A felkelő nap fényében leanderek köszöntenek minket, mintegy biztosítva minket arról, hogy igen, ez itt már Görögország. Hitetlenkedve dörzsöljük a szemünket, mondván biztos káprázik, hogy végre olyan eget látunk, amin alig van felhő. Kicsit már uncsi volt a hetek óta tartó esőzés idehaza. Aggódtunk is, hogy milyen idő lesz a mediterrán tájakon, illetve, hogy milyen lesz a tenger, így az előszezon közepén.
Aggodalmunk sajnos újra előjön, mikor egyszer csak újra előkerülnek a felhők. A nap meg balra el. Kissé ingerülten próbálom meg idézni a Funny Girl című musical egyik dalát, miszerint napfényt akarok látni, de nem megy, mert hangom már egyáltalán nincsen.
Thessalonikihez közeledve rádöbbenünk, sofőrjeink valószínűleg nem nagyon jártak még erre, mert véletlenül sem találnának 1 db benzinkutat sem, ahol van használható WC. Harmadik próbálkozásra sikerül nekik. GPS segítségével azért csak eljutunk Sartiig. Görög idő szerint negyed 12-kor el is foglalhatjuk a szállást, legnagyobb örömünkre az általunk már korábban kiszemelt Villa Maria nevű apartmanházban (tudni kell, hogy az út úgy volt akciós, hogy nem tudtunk, hogy az utazási iroda több apartmanháza közül melyikben kapunk szállást, mindegyik jónak tűnt, de a Villa Maria tetszett a legjobban, és nem is csalódtunk).
Bár be van borulva, az idő kellemes. Némi felfrissülés és evés után a fiúk és Viki úgy döntenek irány a part, mi Nórával inkább a szunyálást választjuk.
A partról visszatérve a többiek közlik, hogy 1. kisütött a nap, 2. isteni a tenger, egyáltalán nem hideg és 3. mennünk kell az össznépi eligazításra (érkezéskor mindig tartanak egy kis eligazítást az idegenvezetők, hogy mi hol van, meg milyen fakultatív programok vannak stb.). Ati marad, maradék 5 ember megy. A traccsparti bő egy órásra nyúlt, ahol megismerkedtünk Zolival és Petivel, az idegenvezetőkkel, megtudtuk hol az irodájuk, hogy mikor van az a program (csúszdapark), ami minket érdekel és megtanultunk Zolitól egy örök érvényű szabályt, miszerint: "Nem kell félni, nincs cápa. Ahol krokodil van, ott sosincs cápa."
Mivel mi kissé untuk a falubejárást, így helyette inkább megettünk egy-egy bazi nagy görög gyros-t (az üzlet tulajdonosa nevezte így). Tudni kell, hogy Sartin nehéz olyan üzletet találni, ahol legalább 1 ember ne beszélne magyarul, ugyanis ide főleg magyar, szlovák és szerb turisták járnak. Kicsit nehéz volt ezt megszokni, így persze megszokásból lelkesen magyaráztunk egy ezüst ékszereket áruló srácnak angolul és hangosan röhögni kezdtünk mikor kerek magyar mondatokkal válaszolt. :D
Tulajdonképpen szinte eseménytelenül telt az első nap, másnapra pedig motorozást tervezünk. A fiúk teljesen rá vannak izgulva a dologra.
Este még befizetjük a szerdai Waterland túránkat, illetve idegenvezetőinktől (akik jót derültek azon, hogy Nóra a hangom, mivel nekem egyáltalán nincs olyanom) megtanuljuk, hogyan működik a Ya!Card nevű barangoló kártya. Kicsit vontatott a dolog, de az ember egy idő után rutint szerez benne és 3 Euróért 90 percet beszélhetünk magyar vonalas számokkal. Ipijjájééééé!! Ez kell nekem. Kártya beszerez (jobban mondva egy kis blokk), metódus betanul: 8075807 tárcsázása, majd néni előbb görögül aztán angolul bla-bla, ha befejezte, akkor 2#, ezzel választjuk az angol nyelvet, újra automata néni bla-bla, ha befejezte, akkor a megvásárolt blokkunk 12 jegyű száma (ez nálam: 9837 9407 3719) és #, újabb bla-bla után a hívószám és #, még közli a néni, hogy hány perc beszélgetési időnk van hátra és aztán végre kicsöng. A dolog működik. Aki a görögökhöz tart, mindenképp ajánlom, nem kell jóóóó drágán mobilozni. Király!
Ez alatt itthon: Krisznek csak hőemelkedése volt egész nap, jó kedvű, szépen eszik és a gyógyszereket is szépen beveszi. Azaz minden rendben.
Folyt.köv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése