2011. június 14. kedd
Napsütés, meleg, tengerpart
Ébredés fél 9-kor, mikor Krisz már nagyon nem bírta, hogy kb. fél órája fekszik nyitott szemmel mellettem és tudomást sem veszek róla, és lábával dobolni kezdett az ágyon. Egyébként 5 és 7 között azt hittem, kidobom az ablakon, mert ebben a két órában többszörösen előadta a Jégkorszak első részéből a „Sid a kövön” jelenetet, mikor Sid egy nagy kövön próbál aludni, és ide-oda dobálja magát és forgolódik, helyezkedik. Csinálhattam vele akármit. Szerintem viszkettek a csípései.
Mivel hétfő reggelre szerzett 1-2 újabb csípést, plusz a korábbi csípései rondábbak lettek, így taktikát váltottam. Napi 2-3x kap Fenistil cseppet, mellette kap Calciumot is és még kenjük is Fenistil géllel. Na, de így is vakarja őket. Úgyhogy a plusz egy megoldás: rövid ujjas body helyett hosszú ujjas kezeslábas pizsiben aludt a drágám. Azt hiszem, elmondhatom, hogy szúnyogok – én 2:1, úgyhogy jövök fel, mint a talajvíz. Ugyanis a csípések halványodtak, új pedig nincs. Úgyis legyőzöm a rohadt dögöket. Bár bosszúból most engem kezdtek csipkedni. Nem baj, engem csíphetnek, én bírom.
Szerencsére nyoma sincs felhőnek az égen, így aznap délelőtt ismét irány a tengerpart. Pancsolás, homokozás ezerrel. Közben pedig idegbajt kapunk a sok fekete árustól. Szó szerint feketék. Mármint a bőrük. És rém idegesítőek. Egy magyar kínai piac kutyafütyi hozzájuk képest. Árulnak mindent, szerintem még nukleáris egérszart (anyukám után szabadon) is. CD, ruha, kalap, festmény Jézusról, 3D-s Utolsó vacsora, cipő, tűbefűző szerkentyű, bizsuk, napszemüveg…. Kihagytam valamit? Biztos. Felsorolni is lehetetlenség. Így a 4. napon már baromira unjuk, hogy folyton szajkóznunk kell, „no thanks”. Lassan ott vagyunk, hogy írunk egy nagy táblát, ezzel a felirattal. Percenként jelenik meg egy, ezek sosem fogynak el. A tíz kicsi néger végtelenített formában. És akkor még nem beszéltünk a fánkot harsány vernyogással áruló muksókról. Ők görögök voltak, és fennhangon vernyákolták, hogy „minnyááá-nyáminnnyáááá” – valószínűleg valami „nyamm-nyamm” vagy hasonló volt a jelentése. Ja, meg a masszást kínáló kis vágottszeműek… na róluk se feledkezzünk meg.
Fél kettő körül újra felmegyünk a szállásra, ebéd, és szunya, majd délutáni röhögcsélés, Krisz közben játszik, szaladgál. Végül kitaláljuk, hogy na akkor keressük meg azt a Lidl-t, amit láttunk. De hát a fene sem akar a fizetős úton menni, így keresni kezdjük ismét a parti utat. Meg is találjuk, bár a GPS megint nincs a helyzet magaslatán, így egy idő után a saját fejünk után megyünk, ééééés….meg is leljük. Így tehát bevásárolunk.
Felpakolva visszatérünk a szállásra, aztán vacsi, séta, telefon. Krisz 10 körül alszik el, mi pedig még filmet nézünk. Szomszédunk közben fél 11 magasságában újra mosogatási maratont rendez, hihetetlen milyen csinnadrattát rendez, megdöbbenve hallgatjuk a bébiőrön keresztül. De szerencsére Krisz alszik. Mire bemegyek már az én helyemet is elfoglalta, keresztben fekszik a nagy ágyon. Így döntök, megpróbálok az ágyon a matracon aludni…
2011. június 15. szerda
Egy esős nap
A hajnal újra Krisz mellett talál. Elképesztő, hogy mennyire nem alvásra találták ki ezt a felfújható vendégágy néven gúnyolt izét. Billeg jobbra-balra minden egyes fordulásnál, mozdulatnál, attól félek, hogy előbb-utóbb a járólapon fogok aludni. Így inkább visszamászom az ágyra, miután Kristófot visszatessékeltem a helyére. Aztán az éjszaka további része azzal telik, hogy időről-időre visszapakolom a fiamat az ő térfelére. Azért kicsit aludni is tudtam.
Sűrű szürke felhőréteg borítja az eget, mikor kimegyünk a teraszra reggelizni. Na, ez sem éppen strandidő. Kristóf jól elvan, reggeli után fogja a seprűt és ide-oda rohangál fele, mondván, ő most söpör. Ha valahol egy pillanatra elhagyja, akkor egy fél pillanat múlva már kiabálva keresi: „hol van az én rózsaszín söprűm?”. Ez és az erkélyajtók nyitogatása-csukogatása tökéletesen leköti. Mi, felnőttek közben eldöntjük, a mai nap lesz a napja, hogy felmegyünk az Olympos-ra. Feritől már megtudtuk, hogy 1050 méterig lehet felmenni, ott találjuk a Stavros kilátót. A fiúknak elmondta, hogy melyik falvakból tudjuk megközelíteni. Elkezdünk készülődni, erre egyszer csak dörögni és villámlani kezd, majd elered az eső, és csak esik, esik…és esik. Bevonulunk a szobákba. Zoli és Csucsu filmet néznek, mi olvasunk, Krisz Kisvakondot néz és közben a szerszámos ládájával játszik. Majd egyszer csak elálmosodik. Végülis majdnem 1 óra, tehát akár jöhet is délutáni alvás. Be is alszunk mindannyian.
3 óra után ébredünk. Kis családunk kitalálja, hogy mivel elállt az eső, menjünk be Thessalonikibe. A 2 fiú nem tart velünk, így csak hármasban megyünk.
Mire beérünk a városba a nap is kisüt. Háháá, már csak parkolót kéne találnunk. A Central Theatre (Központi Színház) közelében találunk egy udvarban lévő parkolót. A parkolóőr felírja a rendszámot, majd valamit magyarázni kezd. Csak az a baj, hogy kissé görögös az akcentusa. Végül mintha a kulcs szót venném ki a szövegből. Mi? Hogy a kocsikulcsot kéri? A görög bólogat. Nézünk nagyot, de végül odaadjuk. Mit ne mondjak én annyira nem vagyok nyugodt. Mi a francnak ennek a mi kocsikulcsunk? Mindegy, azért elindulunk a színház és a vele szemben a tengerparton álló Fehér Torony felé. A torony környékén sátrak, transzparensek és sok-sok ember. Mintha békésen, üldögélve tüntetnének valamiért, de a görög feliratokból nem sokat értünk. Mintha valami demokrácia lenne, meg ilyesmi… Ati szerint valami droggal kapcsolatos… szerintem nem, de nem is érdekel. Sétálunk, nézelődünk, de engem baromira zavar, hogy a parkolós figuránál van a kocsikulcs. Szeretném, ha visszaútra is lenne még autónk. Tudom, beszari vagyok, meg negatív, de ez van. Végül fél óra után visszamegyünk az autóhoz. Szerencsére meg van még. Kis görög barátunk nem szégyell 4 Eurót kérni a parkolásért. Asszem megkövetem a budapesti parkolási társaságokat, nálunk nem is drága a parkolás ehhez képest. Még autózgatunk a városban kicsit, úgy nézelődünk, aztán elindulunk vissza Nei Poriba.
Esti menetrend a szokásos. Vacsi, telefon, Krisz 10 körül fekszik. Most én is lefekszem vele együtt és zenét hallgatok. De most már alapból mellé fekszem le. Nem is próbálkozom a matraccal. Inkább a küzdelem. :) Szomszédunk újra nekikezd a szokott időben. Ezt én nem hiszem el....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése