Nem nagyon volt mostanság időm folytatni, amit elkezdtem, pedig szerettem volna. Viszont a lányok a fórumon (puszi csajok! :D) hiányolták a folytatást. Most van egy pici időm, úgyhogy hajrá...
Tehát túl voltunk egy nagyon hosszú és fárasztó napon, ami végül csodálatosan végződött, hiszen megszületett a KISFIUNK. Most már csak a szép dolgokra emlékszem. Azt hiszem örökké hálás leszek az orvosomnak, dr. Győry Attilának, aki a 9 hónap és a szülés alatt mindent megtett azért, hogy Kristóf időben és egészségesen érkezzen a világra. Egyébként bő 31 évvel ezelőtt ő volt az, aki engem is a világra segített. És szintén örök hálám fogja üldözni (szegény, csak utol ne érje :D) Molnárné Sajóvölgyi Beát is, akit már párszor emlegettem, ő a világ legfantasztikusabb szülésznője. Úgyhogy mindkettőjüknek mégegyszer: KÖSZÖNÖM!
Apa rögtön szerelmes lett Kristófba. Amíg a műtétet befejezték, ő volt vele. Miután mindent megcsináltak (mérés, öltözés stb.), ő vitte ki a szurkolótábornak megmutatni a nagyfiát. Hozzám egy pillanatra hozták csak be a műtőbe. Mivel Nóra volt beöltözve, így ő hozta be a kis csomagot megmutatni.
A műtőből rögtön a szobába kerültem, oda hozta be hozzám Bea még Kristófot, hogy azért egy picit megpróbáljon szopizni, de úgy remegtem az EDA miatt, hogy Beának kellett őt tartania.
A kórházi napjaimat inkább hagyjuk. Alig vártam, hogy hazajöjjünk. Nem igazán a kórházzal, vagy a nővérekkel, orvosokkal volt gondom. Ők mind nagyon kedvesek voltak. Mondjuk sok nővérrel már elég jól ismertük egymást köszönhetően a többszöri kórházi látogatásaimnak a terhesség alatt. Igazából a csecsemősökkel volt némi problémám (nem csak nekem, a szobatársamnak is, eléggé egy cipőben jártunk), és én nem vagyok az a panaszttevős típus, de erősen elgondolkoztam, hogy egyikre-másikra panaszt teszek. Végül nem tettem, mert csak egy vágyam volt: HAZA AKAROK MENNI!!!!
Végre itthon!!! (2009.03.25.)
5 nap után jöhettünk haza, március 25-én (mivel Kristóf besárgult - na ehhez is lenne egy-két keresetlen szavam a csecsemősök felé, mind1 rég volt, túl vagyunk rajta és mint már mondtam, csak a szépre emlékszem). Már a kórházban is küzdöttem a szoptatással (béna mellbimbó, a Péterfy "segítőkész" csecsemősei, stb), de úgy tűnt, hogy talán beindul a dolog, bimbóvédővel egész jól ment. Gondoltam én. Csakhogy Kristóf folyton éhes maradt. A gyerekorvostól kaptunk tápszert, hogy pótoljuk, amíg nem lesz elég tejem. Nem írom le a teljes tortúránkat, lényeg az, hogy mindent megpróbáltam. Szopizott Kristóf, fejtem, ittam literszámra az erre kitalált teákat, mindenfelé csodabogyókat szedtem, malátasört ittam (egész finom), meg alkoholmentes sört (na, ez továbbra is rémes, bár rátaláltam egy ízesített fajtára, na az bejött), tulajdonképpen csak kézen nem jártam és szenteltvizet meg ráolvasást nem alkalmaztam, azon kívül mindent. Elvileg egyre több tejcsinek kellett volna lennie. Na, én fordítva vagyok összerakva, mert egyre kevesebb volt. Úgyhogy maradt a tápi.
Na, attól meg nem kakiltunk minden nap. Aztán írt ki a doktornéni tejcsit, kapunk az anyatejellátóból. Attól meg néha fáj a hasa Kristófnak, mert több anyukától kapjuk, a babák nem egyidősek Kristóffal, tehát már más a tejcsi, meg hát ki tudja, hogy az a mama mit is evett. Mondhatni csöbörből vödörbe. De legalább anyatej. Végül aztán venni is tudunk anyatejet egy ismerős lánytól, na az azért jobb. Így végülis félig tápszeres félig anyatejes baba lett a törpömből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése