Egy kicsi mozgás mindenkinek kell

Kristófnak pláne, így hát fel is állítottuk őkegyelmét a karosszékből ma is. Ami ugye azt jelenti, hogy megint Margitnál voltunk. Szegény kis drágám ma nagyon sírt, mert elég fájdalmas pontokat talált meg Margit, de hát a cél szentesíti az eszközt. Muszáj elviseli nekünk is (persze a szívem szakad meg közben), neki is, hogy hamar utolérhesse kortársait mozgásban. Állítólag a lába ma már jobb, volt mint tegnap, ami azért jó. Persze ez csak egy ici-pici lépés még csak előre, de hát a picinek is örülünk.
Margit szerencsére nagyon ért a gyerekek nyelvén, igyekszik minél jobban nyugtatni Kristófot, sőt néha némi megnyugtató anyához bújás is engedélyezve van.
Számomra megdöbbentő történetet mesélt ma Margit a torna közben. Arról beszélgettünk, hogy a házi gyermekorvosok nem nagyon foglalkoznak a babák mozgásfejlődésével, csak a nagyon kirívó esetekre kapják fel a fejüket. Erre mesélte Margit, hogy az Alapítvány nemrég szervezett egy előadást a módszerről, melyre Budapest összes gyermekorvosát meghívták (ez olyan 300-400 embert jelent. Mit gondoltok mennyien mentek el? ..... 5-en!!! Szerintem ez szánalmas. Hát nem a megelőzés lenne a cél?
Kristófnak közben újabb tudománya van, na nem mozgásban, hanem verbálisan. Mégpedig a bau-bau (időnként au-au). Magyarra fordítva ez - nyilván már rájöttetek - vau-vau akar lenni, azaz a kutyus. Édes, ahogy csinálja. Ja, és újra int pápát!