Hurrá nyaralunk! - Úti napló 2 gyerekkel 2014-ből

Természetesen az "úgy folytatom, mint régen" című rész, hát az nem jött össze. Ha az ember lánya napjainak jó részében a számítógéphez van kötve, este már nem biztos, hogy van ereje püfölni a billentyűzetet, de igazából már gondolkozni se nagyon. 

De hát ez van, próbálom behozni az egyébként szerintem behozhatatlan lemaradásom. Megteszem, ami tőlem telik. :)

Tehát a tavalyi nyaralásnál hagytam abba. Annál a nyaralásnál, ami úgy indult, hogy igazából nem megyünk sehová, vagy ha mégis hát 3-4 napra. Találtam is egy ausztriai pár napos utat... hogy ebből hogy lett Görögország... arra már nem emlékszem. Annyi rémlik, hogy kíváncsiságból nézegettük, hogy milyen áron vannak a szállások. A következő emlékem, hogy lefoglalom augusztus közepére a szállást Sartiban. 

Irány tehát Sarti, 2 gyerekkel, autóval. A 2010-es haverok-buli-Fanta-busz-motor-Patrikatengericsillag-Józsiatengerisün túra után most ismét visszatérünk oda. :)

Nyilván nem maradhat el, hogy egyszeri anya természetesen azután ébred rá, hogy a gyerekeknek semmilyen, hangsúlyozom SEMMILYEN a gyermek azonosítására alkalmas fényképes útiokmánya (értsd: útlevél vagy szig) nincsen, mikor már eldöntötték, hogy utaznak. Július közepén.... ugye hogy egy hónap múlva meg utazás .... minden ilyen irat olyan 30 nap, míg elkészül. Kapkod fűhöz-fához-fejhez... elrohan személyit csináltatni, ami szerencsére 2 héttel az utazás előtt megérkezik.

2014. augusztus 14. Szombat

Hát akkor vágjunk bele

Nyilván gyönyörűen elterveztük, hogy 3-kor kelünk 4-kor elindulunk... 4-kor keltünk és majdnem negyed 6 volt, mikor elindultunk. Nem baj, még így is jók vagyunk, este 7 körül lent vagyunk Sartiban. 

Minden szuper, haladunk a magyar-szerb határ felé, folyamatosan online lessük, hogy melyik átkelőnél érdemes átmenni, végül Tompa felé vesszük az irányt. Közben ráébredünk, hogy egy fia olvasni valót nem hoztunk magunkkal a mesekönyveken kívül. Nekiállunk olyan benzinkutat keresni, ahol van újság is. Természetesen a határig, már nem találtunk e kritériumnak megfelelő objektumot. Fantasztikus, de hát aki hülye... ugye...

Tompánál örömmel látjuk, hogy rövid a sor... a magyar oldalon... :( Mert ahogy a kedves magyar határőr átenged abban a pillanatban megtorpanunk és rostoklunk vagy 3/4 órát, hogy a drága szerb kolléga beengedjen minket kedves hazájába. Így némi csúszásba kerültünk, de sebaj, még mindig jók vagyunk.

A gyerekek közül csak Vivi aludt egy keveset, Krisz úgy pörög, mintha valami jó cuccot tolt volna. Egy idő után előkerül a tablet és elindul a mese nézés. Igen, a mese nézés. Tudom szaranya vagyok, hogy nem bábozok, énekelek, hajtogatok, mondok mesét, rajzolok és fejenforgok az 1200 km alatt. Most mikor ezeket a sorokat írom, már egy 5000 km-es utazással egybekötött nyaralás is a hátam mögött van, 3x autózgattam marha messzire gyerekkel, és ezen tapasztalatom alapján azt mondom, hogy aki azt állítja, hogy mesenézés nélkül le tudja kötni ezeregynéhányszáz kilométeren keresztül 1-2 (sok) gyerek figyelmét folyamatosan, az - hogy anyukám szavajárását használjam - hazudik, vagy festi magát.

Szóval megy a mese nézés, meg beszélgetés meg az "anya pisilnikeeeel" és ilyenek, mi meg haladunk. Illetve haladnánk, ha nem ütköznénk minden bokornál építkezésbe, vagy fizetőkapuba, ami minimum fél óra tötyörgést jelent, vagy dugóba, vagy nem tévedénk el a millió útépítés miatti, bénán kitáblázott kerülőutak miatt. 

Istenkirály, mire Macedóniát elérjük olyan 2 órás csúszást mondhatunk magunkénak. És még előttünk a szerb-macedón határ.... +1 óra. 

Ahhoz képest el kell mondjam, hogy a gyerekek sokkal jobban bírták az utazást, mint gondoltuk. Persze hangosak és mindig van valami nyűgjük, de viszonylag tűrhetőek. Egy picit alszanak is aztán mindketten miközben szeljük az utat a macedónokon keresztül. Most azért, úgy érzem, hogy ez az ország sem akar elfogyni, 3 éve rövidebbnek tűnt.

Végül elérjük a határt. A görögökhöz már viszonylag könnyen átjutunk. Viszont már látjuk, hogy éjjel 11 lesz, mire odaérünk. Így Szalonikit elérve felhívom a megadott számon idegenvezetőnket Renátót, hogy na hát már a kanyarban vagyunk, még olyan 90 km, tartson ki, jövünk.

A gyerekek közben beájulnak, legalább csönd van. Már a Sarti felé vezető szerpentinen járunk, látjuk a holdfényben fürdő tengert, halljuk a kabócákat, érezzük a mandulafenyők illatát.... Végre meglátjuk Sartit, szinte rutinból találjuk meg a Főteret, abban maradtunk Renátóval, hogy ott találkozunk. Hívom, hogy itt vagyunk, közben én odasétálok az utazási irodához, a többiek a kocsiban maradnak. Éjjel fél 12 van, hiheteten nyüzsgés mindenhol. Várok, várok, várok...Atiéknak már lövésük sincs mi van, végül odajönnek hozzám. Aztán előkerül Renátó is. Kiderült, hogy a falu túlvégéről sétált vissza. Megmutatja a szállást, cuki kis utcában a templom közelében, ahogy a katalógusban is volt. Öööö.... ja hogy a templom a szembe szomszéd... ahhaaaa. Atiban gyorsan felmerül a kérdés: "te, nem fog ez harangozni?". Hmmm, nem tudom, de nem rémlik, hogy harangozást hallottam volna 2010-ben pedig akkor sem voltunk olyan messze tőle.

Bepakolunk, felfújjuk a pótágynak hozott matracot, amin végül természetesen én kötök ki. A gyerekek elterülnek a francia ágyon, apa az egyszemélyesen. Az én kis alvóhelyem pont az ablak alatt van. Az ablak alatt, ami a templomra néz...

2014. augusztus 15. Vasárnap

Szűz Mária templom

Reggel hatkor konkrétan kiugrom az ágyból ijedtemben, majdnem bevágom a fejem a nyitott ablakba. Ati lerohan az "emeletről", a gyerek sírva ugranak fel az ágyban. Hogy miért? Hát ezért:

Ezt úgy a szembe szomszédból. Ja, hozzátenném, ez az utca minden, csak nem széles. 

Ablakot szélsebesen becsuk, gyerekeket megnyugtat, templom végre bekussol, visszaalvás. Majd a fenti folyamatot ismételd el reggel 7-kor is. Priceless! Most sírjak vagy röhögjek? 

Aztán végül alszunk vagy 9-ig. Utána reggeli, pakolászás, vásárlás (találkoztunk kedves Sassos barátunkkal is, talán még emlékeztek, a görög motorkölcsönző és gyrosos), pakolászás, délutáni pihi (harangszó nélkül), aztán menjük a tengerhez. Természetesen addigra beborul az ég és villámlani meg esni kezd. Anyukád! Azért elindulunk, a gyerekek az esőben is bemennek legalább a szélére kicsit pacsálni, majd eláll az eső és verőfényes napsütés lesz, úgyhogy irgalmatlan nagy pancsolás lesz a vége. Hatalmasak a hullámok, ami Vivi számára hol vicces, hol ilyesztő. Tesztelgetjük, hogy melyik biztonsági eszköz a jó ebben a hullámzásban neki. Egyelőre egyik sem az igazi (mellény, úszógumi, karúszó). A mellény igazából Kristófra jó (bár 2 éves kortól írják), élvezi is, hogy abban biztonságosan úszkálhat a mély vízben is az apjával.

Nagy nehezen lehet aztán rávenni őket a visszaindulásra az apartmanba, de szerencsére ők is éhesek. Visszatérve megszabadulunk a tonnányi homoktól az apartman kertjében erre a célra rendszeresített lábmosó slagnál, aztán bent lezuhanyzik mindenki és vacsi. Közben előkerül Renátó, hogy megnézze, hogy minden OK-e. Épp akkor érkezik, mikor a harang rázendít. Meg is kérdezzük, hogy ez minden reggel és este így van-e, mire ő döbbenten: jééé hát én még nem is hallottam... Baaaaaa' meeeeeeeeg! Hát az meg hogy lehet? Ja, hát neki a falu túl oldalán az új részen van a szállása, reggel meg este meg nincs bent az irodában, úgyhogy még nem hallotta, hogy harangozik a templom.

Tehát akkor harangszóra fogunk ébredni a héten minden nap. Szép kilátások. Ati kicsit mérges. Én csak röhögni tudok. Az apartmanház egyébként cuki, jó a mi lakrészünk is. Alul van a háló rész a francia ággyal, majd van pár lépcső és feljutunk a konyha/étkező részre, itt van még egy egyszemélyes ágy és a fürdő. Tiszta, rendezett, a célnak megfelel. A ház kertje gyönyörű, tele növényekkel, rengeteg a bazsalikom, és reggel, mikor locsol a tulaj, isteni bazsalikom illat terjeng. A földszinten vagyunk, a templom felé is van egy kis terasz és a konyha résznél is, ide is lépcső vezet fel, úgyhogy teregetésre, pakolásra is van hely és kiülni is.

Vacsi után még elmegyünk némi étel-ital utánpótlásért meg sétálni egy kicsit. Még nem pihentük ki az utazást úgyhogy viszonylag korán ágyba kerülünk.

Majdnem egy év dióhéjban

Rá kellett ébrednem, hogy közel egy év eseményeit sosem fogom tudni részletesen leírni, mindegyiket külön postban, pláne így, hogy nem nagyon jutok el odáig, hogy írjak. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom röviden összefoglalni, mi is történt Kristóffal, aztán pedig igyekszem úgy folytatni, ahogy régen is. 

Tehát 2013 nyara mozgalmasan telt. Kristóf az egész nyári szünetet az ovitól távol töltötte, kihasználva, hogy én még otthon vagyok Vivivel. Jöttünk-mentünk, sokfelé jártunk, nem mondhatjuk, hogy nem volt élményekkel teli az évszak.

Szeptemberben pedig már középsősként érkezett újra a Gyöngyvirág csoportba, ahol viszont már nem várta őt se V. néni (akivel időközben nagy lett a szerelem), se Viki néni a dadus. Egyikük másik csoportba került óvónéninek, a másikuk pedig a saját babájával készült foglalkozni. :) Kaptunk egy új óvónénit Z. néni személyében, aki tündéri volt, viszont októberben kapott egy jobb lehetőséget és ezért - el nem ítélhető módon - munkahelyet váltott. Akkor sokáig csak E. néni volt velük, illetve innen-onnan kaptak segítséget. Viszont nagyon cuki dajka néni érkezett, Móni néni. Új óvónénit januárban kaptak csak, őt viszont a jóisten küldte, R. nénit nagyon imádják.

Októbertől Krisz református hittanra jár, ami úgy kezdődött, hogy sok érdekes kérdést tett fel már karácsonykor Jézusról és Istenről, ami az én képességeimet már meghaladta. Közben Vivust meg akartuk kereszteltetni, és erre a szomszédos református templomot választottuk helyszínként, így megismerkedtem az ottani lelkész párral, Andrással és Hajnalkával, akik roppant szimpatikusak voltak számomra. 6 gyermekük van és nagyon itt élnek a földön, rendkívül jól építik be a modern hétköznapokba a vallást. Hajnalka tartja a gyerekeknek a hittant az oviban, így megragadtam a lehetőséget, és beírtattam Hajnalka nénihez Kriszt. 

Hittanon kívül az első félévben járt Krisz zeneoviba és Cili nénihez tornázni, meg időnként eljutottunk lovagolni is. Na, ez utóbbi érdekes történet. Történt, hogy ugye Balatonlellén Krisz szerelembe esett Ernő bácsi lovaival, így gondoltuk, hogy mivel Betti jár lovagolni, így egyszer mi is becsatlakozunk hozzájuk, megnézni, hogy Krisz mit szól hozzá. Hát sikere lett a dolognak, így aztán mi is el kezdtünk járni. Az első órán a 60 percből csak 30-at bírt végigcsinálni Krisz, így Szilvi, a lovasoktatónk feldobta a kérdést: "te nem ülsz fel?" Én pedig vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, egy életem-egy halálom, hát én ezt most kipróbálom. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy azóta én is tanulok lovagolni. Ugyanis már az első alkalommal ráéreztem az ügetésre is, ami állítólag általában a 3-4. alkalommal sikerül a kezdőknek (éljen a táncos múltnak köszönhető jó ritmusérzék :D).

Decemberben Kriszt beválogatták a zeneovis karácsonyi fellépésbe is, nagyon büszke volt magára és G. néni is nagyon dicsérte őt. És mi is nagyon-nagyon büszkék voltunk rá. Ügyes volt nagyon! Aztán voltunk a hittanos karácsonyon is, ahol ők énekeltek és verseket mondtak a "csillagos templomban". 

Februártól viszont különórákat váltottunk. Télen nem nagyon jutottunk el lovagolni, viszont Krisznek nagy szüksége van a mozgásra, így elkezdett úszni tanulni. 3 hónapig járt, nagyon szeretett úszni és nagyon ügyes is volt, sokat tanult. Időnként én is úsztam és szaunáztam, amíg őt oktatták. Meg kellett állapítanom, hogy az új káposztásmegyeri uszoda nagyon jól sikerült. Valamint minden elismerésem a Güttler-Ágh Úszóiskolának, nagyon jól csinálják. A zeneovit viszont abba kellett hagynunk mert pont ütközött az úszásoktatással.

Májustól Krisz újra a lovaglást választotta, de közölte, hogy szeptembertől ő focizni és vívni akar. :D Hát ezt még majd megfontolás tárgyát képezi, mert szeptembertől az ovival biztos fog menni úszni és korizni is.

Januárban Kristóf kapott egy rollert, amit egy ideig nem akart használni nagyon, bár előtt élt-halt érte. Aztán szülinapjára kapott egy új biciklit, mert a másikat már kinőtte. Annak nagyon örült, és élvezettel kezdett újra biciklizni, aztán rájött, hogy ő reggelente rollerrel akar menni oviba. Rövid időn belül olyan ügyesen megtanult közlekedni a rollerrel, hogy csak lestünk. Ma már elképzelhetetlen nélküle az oviba menetel, és ott is marad egész nap a járgány, mert a gyerekek játszanak vele napközben (ettől annyira nem vagyok kiszakadva, mert már eléggé viseltes lett, de hát ez van). Közben aztán nem sokkal húsvét előtt Krisz kipróbálta Emmus biciklijét, ami már pótkerék nélküli és az első próbálkozás meglepően jól sikerült. Így aztán leszedtük az ő bicójáról is a támaszkerekeket és az én kis mackóm pikk-pakk megtanult két keréken biciklizni. Az első próbálkozásnál már ügyesen ment néhány métert egyedül Kristófka, a második alkalommal már nem nagyon kellett neki segítség, harmadjára már szépen elkezdett egyedül fékezgetni és megállni is. Azóta már olyan szinten van, hogy simán elbiciklizik az apjával Káposztásmegyerről Dunakeszi alsóra a mamáékhoz és vissza. Nagyon profi! 

A lovaglásban is szépen halad, legutóbb már egyedül ügethetett mögöttem. Augusztus elején napközis lovastáborban lesz 1 hétig, a végére biztos még ügyesebb lesz.

Gyönyörűen mond verset és hihetetlen könnyen megtanulja őket. Olyan verset tanult meg a madarak és fák napjára, ami egy első-második osztályos kisdiáknak is becsületére válna. Ez volt az:

Benedek Elek (1859–1929) 

NE BÁNTSD A FÁT 


Ne bántsd a fát, hisz ő is érez, 
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez. 
Ágát ne törd, lombját ne tépjed, 
Hadd annak, ami, épnek, szépnek. 
Szeresd a fát! 

Édes gyümölcsét várva-várod, 
S te mégis letörnéd a virágot? 
Szegény virág gyorsan elszárad, 
S te bánkódnál majd, késő bánat. 
Ne bántsd a fát! 

Fa lombja közt viharban, vészben 
Lám meg se ring madárka fészke, 
Fáradt ha vagy, leülsz alája, 
S elszenderít madár danája. 
Szeresd a fát! 

Anya ő is, minden levélke 
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve. 
És gyermek minden ágacskája, 
Szeretettel tekints fel rája. 
Ne bántsd a fát! 

Mindaz, kik fákat ültetének, 
Sírjukra szálljon hálaének, 
Ásóval is költők valának, 
Szép lombos fákról álmodának. 
Szeresd a fát! 

A tavasz több eseményt is hozott magával. Például a fogváltás kezdetét. Már több, mint fél éve észrevettük, hogy jönnek alul Kristóf 6-ös őrlő fogai, amik aztán április magasságában át is törtek, és közben megdöbbenve vettük észre, hogy Krisz metsző fogai összementek (inkább az állkapcsa lett nagyobb :D), majd pedig azt, hogy az alsó kettő mozog. Aztán végül májusban két egymást követő napon meg is vált tőlük. Az egyiket ő maga szedte ki, annyira mozgott, a másikat a fogorvos húzta ki neki, mert az semmi pénzért nem akart kijönni, pedig mögötte már ott volt félig kint az új fog. De Krisz egy hős volt, egy hang nélkül viselte, hogy a doktor bácsi kiszedje a fogát. Meg is dicsérték érte.

Két hete kitört a nyári szünet Kristófnak, Vivinek 1 hete. Az évzáró családi napon én is bemutattam csekély színészi képességemet egy mesében, amit előadtunk néhány vállalkozó szellemű szülőtárssal együtt, a gyerekek nagy örömére (de mi is jókat rötyögtünk magunkon).

Krisz az első hetet a mamával töltötte főleg, meg apával. Most a második héten Piliscsabán voltak Vivussal és még a jövő héten is itt lesznek. Utána 1 hétig mi leszünk velük, a tervek szerint mindenfelé csavargunk majd. Aztán 1 hetet a mama vigyáz kettőjükre, utána már csak Vivusra, mert Krisz táborba megy. Utána pedig már van ovi és bölcsi is, de csak 1 hetet fognak menni és .....    de erről majd később.

Ez meg az nyárról

A nyaralás végeztével Kristóf számára nem értek véget a kalandok. Ugyanis a nyári szünet folytatódott. Ő pedig életében először táborozni ment. Na nem ilyen ottalvós, elutazós táborról van szó. Amolyan napközis-ovis tábor féléről csupán. Dunakeszin egy kertes házban tartott 1 hetes zeneovi-angol tábort Gabi néni és Nóri néni, akikhez Krisz kis óvódástársán, Mátén keresztül jutottunk el. A két kis Gyöngyvirágos együtt volt táborban. Krisz nagyon élvezte, 1 hét alatt nagyon sokat fejlődött, lelkesen és fennhangon kezdett énekelni (korábban szégyenlős volt ilyen téren), ügyesen mondott angol szavakat, megtanulta mi a titi, a tá és a szün. Gabi néninék nagyon dícsérték, hogy mennyire lelkes, mennyire szorgalmas, érdeklődő, kedves kisfiú. Lelkesedésén felbuzdulva elhatároztuk, hogy ősztől jár majd Gabi nénihez zeneoviba.

Aztán persze sokfelé jártunk a nyár során. Mivel hosszú forró nyárban volt részünk, így egyik nap úgy döntöttünk, hogy nyakon csípjük kis barátnőnket Emit és anyukáját (Eraanyut), benyomulunk a Suzukiba és lelátogatunk Balatonlellére, apa (alias Atiapu) pedig motorral követ minket. Háááát.... hogy finoman fogalmazzak bátrak voltunk.

Adva voltak a következő feltételek: 3 kiskorú, 2 felnőtt, 1 db 14 éves 5 ajtós Suzuki Swift (klíma nélkül), 35 fok árnyékban, 1 db baleset miatt lezárt M7, 1 db full bedugult 7-es főút..... szerintem ez kimeríti azt a helyzetet, amit úgy hívnak KÁOSZ. Kezdjük ott, hogy Vivi a Káposztásmegyer-Balatonfüred utat végigvinnyogta, mert idegesítette, hogy háttal ül a menetiránynak (mivel őt csak úgy tudtuk előre bekötni, hogy mindenki elférjen), mivel ő ettől már rég elszokott, a másik kettőnek pedig folyton volt valami hasfájása, és mindig mindegyiknek épp az kellett, ami pont egy picit lenyugtatta Vivit. Mire leértünk már tisztában voltam vele, hogy NEM KELL harmadik gyerek. Teljes volt a Lynette Scavo feeling (Született feleségek rajongók előnyben). Az idegrendszerem nem kicsit volt tépázott és Eraanyu is hasonlóan érzett. Ettől eltekintve a nap nagyon jól telt, a gyerekek fantasztikusan érezték magunkat, és mi is. :)
Visszafelé sem volt teljesen eseménymentes az út, bár egyedül Vivi szórakoztatott minket, mert a két nagyobb a sok eseménytől, és a levegő+víz áldásos hatásától nagyon hamar beájultak és majdnem hazáig aludtak. Erika vezetett, lévén én sötétben nem látok túl jól. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy villognak ránk. Nem teljesen vágtuk, hogy mi van, így gyanútlanul mentünk tovább, míg egy sötétebb útszakaszon ráébredtünk, nem világít rendesen a fényszóró. Erika nagy ijedten félreállt, hogy hát ő így nem vállalja tovább, inkább törjem össze én a saját autómat. Dühöngtem, hogy mégis mi a franc lehet a fényszóróval, beültem előre, mindent eligazgattam, mikor észrevettem, hogy csak a helyzetjelző van felkapcsolva. Erika nem vette észre, hogy egy indexeléskor véletlenül lekapcsolta a tompítottat. :D Nem röhögtünk ám saját magunkon tényleg...... :D :D És később kiderült, hogy egyébként Erika végig jogsi nélkül vezetett, mert az otthon figyelt a lakásában. :D Nem ment nekünk ez aznap. Még jó, hogy a rendőrök nem akartak megállítani minket. A lényeg, hogy azóta is jókat derülünk ezen a viszontagságokkal teli utazáson. :D

Mivel annyi minden történt nyáron, tovább beszéljenek inkább a képek.

Puzzle darabkák

Tipikus esete annak, amikor hosszú idő után megleled a kirakós utolsó darabját és össze áll kép. Végre leesik a papírhúszas, és rájössz, hogy ez az, amit kerestél, jó ideje, vagy hogy eddig a sötétben tapogatóztál. Ilyen az, amikor az ember egy szép nyári este rá kell ébredjen, hogy az életmód váltásra bizony nem csak neki, hanem 4 éves gyermekének is szüksége van. Mikor ráeszmél, hogy a gyerek azzal, hogy "anya fáj a hasam" oly sokszor mit is akart mondani. Hát azt akarta elmondani, hogy ég a gyomra!! Most végre sikerült elmagyaráznia és lemutogatnia, hogy pontosan hol és mit érez. Először nem értettük, hogy mitől fájhat a hasa, mikor épp 2 perccel azelőtt végezte el a dolgát. De nagy nehezen elmagyarázta, hogy mi a helyzet és a tesómmal együtt rájöttünk a megoldásra: Kristóf valószínűleg refluxos. Ha összerakjuk az eddigi tüneteket, mind-mind erre utalnak: gyakori hasfájás, gyakori hurutok, kisebb korában gyakori középfül-gyulladás, visszatérő éjszakai és reggeli köhögés. A hasfájás kivételével eddig mindent az orrmandulájára fogtunk, ami kisgyerekeknél alapvetően nagyobb és csak szép lassan húzódik vissza. De miután elmutogatta, hogy "anya itt meleg (mutatta végig a nyelőcső vonalát a mellkasán) és itt fáj (mutatta a gyomrát)" egyértelmű lett. Előtte már 2 napja lángost evett, a kelt tészta és a fokhagyma pedig nem barátja a refluxnak.

Szóval a tünetek egyértelműen az ún. néma refluxra utalnak, amikor nem annyira erőteljesek a tipikus refluxos tünetek, viszont jelen van a sok hurut és a köhögés. Ez viszont egyet jelent azzal, hogy számára is nagy szükség van a táplálkozás megváltoztatására. Sokkal több zöldség és gyümölcs kell (a zöldséggel nem is lesz baj, na de a gyümölcs.....), kevesebb hús (pedig az a kedvenc) és cukros dolgok (ezzel főleg a mamának kell szembenéznie).

Mivel a gyógyszeres kezelés nem a problémát oldja meg, csak a tüneteket kezeli és a gyomor savtermelésére hat, így azt simán és gondolkozás nélkül kizárom. Valószínűleg nála még a gyomor záróizmának fejletlensége okozza a problémát, amit kinőhet, az izom megerősödhet, így nem szeretném gyógyszerrel tömni, kvázi feleslegesen. Bukós baba volt, és világ életében csuklós (képes 1 napon keresztül csuklani kisebb szünetekkel - egyébként a gyakori csuklás szintén tipikus tünet). A bukós csecsemők legnagyobb része kinövi ezt, de van aki csak 4-5 éves korára, illetve vannak gyerekek, akiknél később alakul ki reflux.
Szóval gyógyszer kizárva, mindenképpen természetes úton igyekszünk megoldani a problémát, egyrészről a táplálkozás megreformálásával, másrészről gyógyteával, aloe vera géllel, probiotikummal, zöldség tablettával. Tulajdonképpen a legegyszerűbb, ha az egész család életmód váltásba kezd.

Hurrá nyaralunk! - Útinapló 2013/3.

Egyszer csak a végére jutok. :)

2013. július 19. péntek

Baleset

A tipikus eset, amikor titeket néz a fél strand....

Történt, hogy magunkra vállaltuk Apával a bevásárlás hősies feladatát. A többiek két turnusban távoztak a strandra. Első körben Öcsipapa és Keriapu (mármint Kristófé) vitték le a cuccokat (sátor, szatyrok, székek, táskák, játékok... toronyóra lánccal, harcoló német alakulatok), majd második körben ment Kati nagyi, Kerimama és a 3 gyerek (Krisz, Betti és Vivi). Mi már útra készek voltunk, mikor egyszer csak berobban Kriszti (alias Kerimama ugyebár) és elsősegély szereket keres, mert hogy történt néééémiiii baleset.... Hej de jó, tuti az én gyerekemmel! Naná, kivel mással!

Történt, hogy Kristófom meglátta a strandon a papát és Keriaput és oda akart futni, amit Kerimama engedélyezett is (hogy majdan ezért bűntudata legyen, bár hogy miért azt a franc se érti, akkor is elesett volna a gyerek, ha én vagyok ott... balesetek vannak, oszt jónapot), persze enyim gyerek a klaffogós gumipapucsában megbotlott egy kiálló járdakőben és felnyalta a flasztert. Szexi seb a tértén, irtózatos bömbölés. Hurrá! Mindegy, több is veszett Mohácsnál, Kerimama felfegyverkezve mindennel, ami erre megoldást jelenthet, balra el.... Mi meg jobbra...

Kb. a sarokig értünk, mikor jött a telefon, hogy hátra arc, irány a strand, mert a gyerek üvölt és senkit nem enged a térdéhez nyúlni, de még csak azt se hagyja, hogy a nagyapja vagy Keriapu a seb körül letöröljék a vért.

Mikor odaérünk természetesen kicsi fiam még mindig üvölt. A fél szabadstrand bámul, csak a nyáluk nem csorog. Ákcijjjó van kérem, eseméééény! Kérdem én, mi a jóbüdöskurvaanyjáért  fityfenéért kell bámulni egy hangosan síró gyereket, aki előtte ráadásul látványosan hasra is esett, tehát okkal sír? És ezt miért kell úgy tenni, hogy még közben lesajnáló, lekicsinylő, "haazéngyerekem lenne" illetve "minekazilyennekgyerek" nézéssel néz a tisztelt magyar állampolgár?

Próbálom leküzdeni az érzést, hogy körbejárjak és felpofozzam a fél társaságot, vagy esetleg elrikkantsam magam, hogy "néééééé mááááá, repülőő elefánt", hátha akkor azt fogják keresni, és inkább a gyerekkel foglalkozom. Hatalmas imádkozások, ígéretek és egyebek árán sikerül rávenni a gyereket, hogy engedje meg, hogy a "fújóssal" (a jobban képzettek Aloe Firstnek híjják :D) befújjam a sebet és óvatosan körbetörüljem egy kis gézzel, hogy a vér lejöjjön. Hurrá! Haladunk. A seb fertőtlenítve, tisztítva, most rá kéne venni, hogy ráálljon a lábára. Innentől a család többi tagja átveszi a kezelést, minket utunkra engednek. Még halljuk, hogy Krisz többször megígérteti a nagyapjával, hogy csak a fújjóssal fogja fújni a sebét. :D

Mi bevásárolunk, Krisz közben kihasználja a helyzetet, hogy ő most "beteg", és egyrészről fekszik a nyugágyban feltett lábbal, másrészt fagyit hozat magának. :D Délutánra egész szépen megszárad a seb, már rá mer állni a lábára és aztán a vízbe is bemerészkedik. Meglepő módon estére egész szépen hegedésnek indul (1 hét múlva már a var is leesett róla, csak egy rózsaszín folt maradt utána mementóul, mostanra már az sem látszik), Krisz pedig egyre kevésbé sántikál.

Aztán eljön az este, és az újabb idegbaj. A Zöldlugasban este 6-tól hajnali fél 1-ig ismét áll a bál. Hangzavar a köbön. A gutaütés kerülget. Ha zárva az ablak, a zaj egy fokkal tűrhetőbb, de mi megsülünk, ha nyitva, a zaj elviselhetetlen, igaz, kellemes levegő jön be. Végre csend lesz, de alig alszunk 1,5 órát Vivi felébred és nem is nagyon akaródzik visszaaludni neki. A sírógörcs kerülget a fáradtságtól. Végül hajnali fél 6-kor megkegyelmez nekünk és alszunk.

2013. július 20-21. szombat - vasárnap

Zárul Miki mókatára...

Persze kicsilányom 8 után nem sokkal felébred, viszont cserébe olyat csinál, amit már rég nem, délelőtt alszik, én pedig kihasználom a helyzetet és ugyanezt teszem. Most még olvasni sincs erőm, pedig eddig minden nap olvastam, végre egész jól haladtam a könyvvel, amit 1 éve vettem. 

Dél körül lemegyünk a többiek után a strandra. Nagyon feltámadt a szél, így fürdeni már nem akarunk. Kristóf sem akar már bemenni még vízibiciklizni sem, pedig azt eddig minden nap kellett. Zárásként még beülünk egy kis koktéliszogatásra, közben a gyerekek homokoznak mellettünk, majd irány a szállás.

Pakolni kezdünk, aztán elmegyünk vacsizni egy kifőzdébe. Persze kicsi lányom nyakig összecsinálja magát kaja közben, aztán meg Krisz panaszkodik, hogy fáj a gyomra. Viszont végre hosszas kérdezősködés és kínlódás után tesóval karöltve megfejtjük, hogy Kristófnak ég a gyomra. Ez pedig sok mindenre magyarázatot ad(hat), pl. hogy éjjel nem csak az orrmandulája miatt köhöghet, hanem egy esetleges reflux miatt is. Öröm az ürömben! Öröm, hogy meg van a megoldás, az üröm pedig, hogy a refluxra oda kell figyelni.

Persze Ernő bácsi nem maradhat el, meg a bevásárlás sem a vásári forgatagban (egy kis ugató kutya Krisznek, póló, body mind a kettőnek....).

Az éjszakánk újfent mókás. Miután még 1-kor sem tudunk pihenni a bömbölő, dübörgő dorbézolás miatt, így döntünk. Előkapom a telefont és készülök, hogy megteszem életem első bejelentését a rendőrségen. Illetve tennénk, mert hát kit is hívjunk. A lellei rendőrörs nem veszi fel. Most hívjuk a 112-t vagy a 107-et? Az meg vészhelyzetre van, azt talán mégse kéne. Szerencsére fél 2-kor végre csend lesz, így aztán nem is próbálkozunk tovább, inkább megyünk aludni.

Reggel aztán már nem marad más hátra a reggeli után, mint becsomagolni, amit még kell, bepakolni az autóba, átadni a házat a tulajnak, és búcsút venni Balatonlellétől. Az elmúlt éjszakák bonyodalmai miatt már várjuk, hogy otthon legyünk és a saját ágyunkban aludhassunk, de azért sajnáljuk, hogy véget ért a nyaralás.

Babatali képekben

Hurrá nyaralunk! - Útinapló 2013/2.

Krónikus időhiányban szenvedek, de egyszer mindent leírok az biztos. Szóval hol is hagytam abba?

2013. július 16-17. kedd- szerda

Nekem a Balaton....

A következő két nap tulajdonképpen ugyanazon forgatókönyv alapján zajlik. Vivi felkelt fél 6-kor sétálni indulok vele, aztán Krisztiék is csatlakoznak hozzánk legalább a szomszéd közértig, esetleg a Balaton partig, hogy hattyúkat etessenek Bettivel, de a hattyúk még az igazak álmát alusszák.

Aztán felkelnek a többiek, reggelizünk, majd lecuccolunk a strandra, ami nem egyszerű, mert rengeteg holmit viszünk. Sátrak, kemping szék, játékok, pelenka, törölköző, stb. stb. stb. Aztán a gyerekek békává nevelése, majd én olyan dél körül felkocogok Vivivel, Krisz és Betti ebédelnek a strandon és jönnek utánunk Krisztivel. 

Délutáni pihi, aztán újra strand, ugrálóvár, henna tetoválás, fagyi ... ropi, Tibi csoki és társai. 6 óra felé visszacuccolunk a házba, aztán fürdés, és fél 8 felé irány Ernő bácsi. 

Ernő bácsinak lovaskocsija van, amivel minden este kiáll Balatonlelle főterére és a kocsikázni vágyókat elviszi egy körre Lellén. Krisztiék már pár éve ismerik Ernő bácsit, mondhatni törzsvendégeik, mivel Betti él-hal a lovakért. Hát mit ne mondjak, Kristófnak se kellett sok, hogy szerelembe essen Manyikával és Zeusszal. A keddi első alkalom után szerdán már a bakon foglalt ő is helyet Ernő bácsi és Betti mellett. Aztán persze fel kellett a végén ülni egy picit Manyikára és Zeuszra is. Bettitől azt is megtudtuk, hogy volt egy harmadik lova is Ernő bácsinak, őt Csinosnak hívták, és ő volt Betti kedvence, de eladta Ernő bácsi. :) Ez nagy szívfájdalma volt a kicsilánynak.

Szóval Krisz életébe új szerelem lépett a lovak személyében.

Lovaskocsizás után egy kis séta, irány haza, esetleg még vacsi, ha eddig nem volt és jóccakát. Nagyon nem kell a gyerekeket altatni.

2013. július 18. csütörtök

Babatali

Ez a nap elég mozgalmasnak ígérkezik. Egyrészről mert meglátogatnak minket Magdi mamáék, másrészről mert délután Vivinek (meg nem utolsó sorban nekem) randink lesz.

A reggeliig minden a papírforma szerint zajlik, aztán megérkeznek a Mamák és indulunk a strandra. Felpakolom magammal a mei tait is, mert a tervek szerint abban fog elaludni Vivi, mivel a randi miatt nem nagyon lesz időnk feljönni a strandról.

Ebéd a strandon a megszokottnál jóval később, mert persze ilyenkor borul a megszokott napi menet, mikor máskor. :D Aztán próbálom altatni, közben sms hegyek jönnek-mennek, meg telefonokat intézek a randi ügyében. Végre Vivi beájul és nagyobb felébredés nélkül sikerül a hurciból a sátorba pakolni, aztán ebédelni megyek, közben jön egy sms, miszerint: "Ildi üzeni, hogy elindult felétek, szürke babakocsival van, kék felsőben". Kb. 2 perccel később meg is látom Ildit, akit eddig még csak fényképen láttam. A szürke babakocsiban pedig Mini foglal helyet, aki - hej, de érdekes - Vivivel egykorú. Igen jól tippeltek, fórumtali készülőben. :D Először találkozom pár lánnyal Vivi fórumából, mert úgy tűnik Balatonlelle nyáron a világ közepe, rövid távon derült ki több fórumtársamról is, hogy errefelé nyaralnak. Ildiék konkrétan a Honvéd utca másik végén, már majdnem Bogláron, és többször is jöttek oda enni, amerre mi szoktunk tanyázni a strandon. :D

Szépen gyűlünk, hamarosan látványossággá válunk a lellei szabadstrandon. "Nézd mennyi baba!" Ezt mondjuk nem egyszer halljuk a mellettünk elsétálóktól. :D Dumálunk, fotózunk, fürdünk, a gyerekek eszegetnek, játszanak. Lia hercegnő megcáfolja a róla hallott híreket, miszerint ő nem alszik soha... :) Vivi pasizik Mini apukájával, na jó néha Minivel is. :) Az összes gyerkőc iszonyat cuki. Mini, Vivi, Botond, Lia, Máté, remélem, senkit nem hagytam ki.
Aztán eljön a késő délután és megyünk vissza a házba, innentől minden megy a maga megszokott rendjében. Fürdés, Ernő bácsi, vacsi, alvás.
Illetve alvás lenne, ha a szomszédos kis vendéglátóipari egységben (Zöldlugas Étterem, Balatonlelle, Honvéd utca) nem szólna a lakodalmas zene olyan hangerővel délután 6 óta, hogy zárt ablak mellett is olyan hangzavar van a házban, mintha a szobánkban lenne buli. Vivi is rosszul alszik, mocorog, felsír, mi meg egyáltalán nem alszunk hajnali fél 1-ig, mire végre csend lesz.

Hurrá nyaralunk! - Útinapló 2013/1.

Tartozom de ám úgy rendesen. A pótlás pedig lassan fog menni, de egyszer csak meg lesz.

Akkor hát rajta! Ilyet már úgyis rég írtam, mivel tavaly Vivi érkezése miatt a nyaralás elmaradt. Kezdődjön tehát a jól megszokott éves útinapló első része.

2013. július 14. vasárnap

Ott vagyunk már?

Úticél: Balatonlelle. Nagy családi közös nyaralás van készülőben. Kerimama, Keriapu, Betti, Öcsipapa, Katinagyi, Ricsi és a barátnője Anikó, meg a mi kiccsaládunk. Na, ilyen is a múlt évezredben volt legutoljára, hogy ennyien együtt nyaraltunk. Kristóf bezsongva. Mikor megyünk már? Mikor indulunk már? Jaj, a Kerimamáék már lent vannak? Jaj, elkésünk! Csak tudnánk hogy honnan... na, mind1. :D

Ebéd után fél háztartás plusz gyereksereg a kocsiba bepakol, aztán uzsgyi. Vivikém bealszik viszonylag hamar, így is terveztük. Krisz a világ összes Angry Birdséért se aludna el. Konkrétan a Shrekből a Szamár szelleme szállta meg. Tudjátok: Ott vagyunk már? :D Aztán felébredt Vivi is. Onnantól a kék Skoda Fabia átment pálmaházba. Az egyik oldalon egy kakadu (Vivi ilyen hangokat adott ki és marhára örült magának), a másik oldalon egy kismajom (Kristóf játszott). 

Végre megérkezünk, a gyerekek birtokba veszik a hatalmas házat. Krisz zizeg, mint a zsizsik. Enyhén túlpörgött. A keresztanyja végül úgy dönt, hogy a két nagyot (Betti és Krisz) elviszi sétálni. Aztán hamar visszaérnek, mert a két gyerek mindenáron fürdeni akar bár még az idő, de leginkább a víz nem annyira alkalmas strandolásra. Ez őket nem zavarja, fürdőruha, karúszó, törülköző, mehetnek. A nagyszülők a törpébbiket veszik szárnyaik alá, így végre csend van.
Kis pihi után, aztán mi is lemegyünk a partra Atival, természetesen a trambulinoknál találjuk meg őket. Fürödtek a srácok, de rommá vacogták magukat, aztán kitombolják a maradék feszültséget némi ugrálással.

Nehezen lehet őket összeszedni, de végül visszamegyünk a házba. Bettinek szülinapja van, így hát nem maradhat el a fülhúzás, majd vacsora és torta.

Közben a hangulat erősen emelkedetté válik, mert Ricsi sorra gyártja a gin tonikokat.
A gyerekek aludni mennek, mi meg Ricsi unszolására kártyázni kezdünk. Mindenáron meg akar minket (engem és Anikót) tanítani pókerezni. Texas holdem 1 fogpiszkálós alapon. A 3 gin tonic után már minden mindegy. Sírunk a röhögéstől. Aztán végül mi Atival kidőlünk. Hiába, öregszünk. :D

2013. július 15. hétfő

Nosztalgia

Az ágy némileg kényelmetlen, a forgalom viszonylag nagy az utcán, a lányom forgolódik egy csomót, de azért valamit aludtam. Az idő már jobb, de még fúj a szél, a délelőtt még tuti alkalmatlan a fürdésre. Krisztiék amúgy is jönnek fel Pestre, hogy megnézzék az éjjel váratlanul, kalandos körülmények között világra jött újabb unokát (Betti kishúgát). Mi pedig útra kelünk anyuékkal Fonyódra nosztalgiázni. Jobban mondva anyuék nosztalgiáznak meg Ati, mert szerény személyen az életben nem járt Fonyódon csak átutazóban. A többieket jó sok emlék köti az egykori Tungsram üdülőhöz. Így hát oda tartunk. Ott séta, fotózás, miegymás, majd irány haza, közben bevásárlás, ebéd, délutáni pihi. Közben Krisztiék is visszaérnek.
Délután újabb próbálkozás következik a Balatonba merészkedéssel. Már sikeresebbek vagyunk, sőt még Vivi is nagyon bírja a gyűrődést. Tetszik neki a víz, pedig még hideg. Azért visít, mert kivisszük partra. Pedig már lilul a szája. Na, egy újabb vízilény a családban.
Aztán újra haza. Krisz kicsit elkenődik, mert ő nem mehet Bettivel, Kerimamával és Keripapával az oly sokat emlegetett Ernő bácsihoz, de Kerimama megígéri, másnaptól már ő is megy velük. Addig játszunk. Aztán vacsi, mese, alvás. Mi még kicsit beszélgetünk és aztán szintén az álmodás hímes mezejére lépünk.

Folyt. köv.

Eladó baba/gyerek holmik

Hány gyerekkel szép az élet?: Eladó baba/gyerek holmik
Ezen a linken egyre több és több eladó baba és gyerek holmit fogtok találni, amikre nekünk már nincs szükségünk. Ha valakinek kell, akkor e-mailben (kerenyiadri@gmail.com) vagy hozzászólásban jelezze!
Köszi! :)

Breaking news

Kristóf már régóta másolgatja, gyakorolgatja a nyomtatott betűket. Ma este leírta élete első szavát egyedül: AUTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hasfájás

Aki olvassa Vivi blogját, tudja, hogy mostanában nálunk divat Piliscsabán magunkra hívatni az orvosi ügyeletet. A divatot Krisz teremtette. De remélem, most már le is cseng ez a trend.

Történt ugyanis, hogy 2 hete kimentünk hétvégére a papáékhoz. Pénteken az én drága kicsi fiam evett mindenféle földi jót, gyümölcsöt, palacsintát, virslit. Főleg este. A virsliről úgy gondolta, hogy azt elég nyelni, rágni nem is kell. Aztán fürdés, lefekvés. Este 10-kor jelzi, fáj a hasa. Felmegyek, látom, hogy a lábát felhúzva fekszik. Mondom neki, biztos csak kakilni kell, mert hát szerda óta nem volt WC-n. Lemegyünk, leül a WC-re próbálkozik, de látom közbe remeg, mint a nyárfalevél. Na, ennek a fele sem tréfa. Gyerek WC-ről le. Kérdezgetem, hányingere van-e? Nem az nincs. Hol fáj? Hát a köldöke felé. Remek, a gyerek remeg, nyöszörög, a köldöke környékén fáj...na neeeeeem akarunk vakbélgyuszit! Láza nincs. Mondjuk ez jó. Na, de mit csináljunk, mert ez így nem jó. Viszonylag hamar döntök, jöjjön az ügyelet, aztán inkább mondják, hogy a gyerek csak szimplán elrontotta a gyomrát. Merthogy ez a gyanú is felmerült gyorsan, de Krisz olyan pocsékul volt, amilyennek nem igen láttam még (nem is szeretném nagyon mit ne mondjak).
Ügyelet érkez. Fiatal, kedves - szerintem rezidens - doktornő. Ha jól tippelek és tényleg rezidens, ezúton üzenem neki, válassza a gyermekgyógyászatot, neki való nagyon-nagyon-nagyon!!!! :) Alaposan megvizsgálja Kriszt, közben végig a gyerekkel kommunikál, kicsifiam pedig meglepően bátran és korrektül válaszol a kérdésekre. Eredmény: a gyerek valószínű elrontotta a gyomrát (hállelúja, pont ez akartam hallni!). Nurofen, hogy kicsit enyhüljön a fájdalom, de a dokinő szerint ebből valószínűleg róka lesz.
Ők balra el, Krisz annyira azért nincs rosszul, hogy ne rohanjon ki az éjszaka közepén mezítláb, hogy megnézze milyen kocsival jöttek. :D Aztán még szenved kicsit lent, végül ő maga kéri, hogy hagy menjen fel aludni. Ok, mi sem természetesebb. Javaslom neki, hogy inkább most az apja helyén (amúgy is csak másnap érkezett Apa) aludjon mellettem (amúgy a papáék szobájában van neki kis kuckója). Lefekszünk, simogatom, ő pedig nagy nyögdécselések közepette nagy nehezen elalszik. Már én is leteszem a fejem, hogy na akkor alvás, mikor gyanús hangokat hallok... ugrok is a biliért, de már késő. Úszik minden, gyerek sír, mert megijedt, kiabálja, hogy "jaj, hánytam a takaróra anya, jaj a pólóm is olyan lett" alig bírom nyugtatni. Kiabálok apunak, hogy viszem le a gyereket, fürdessék meg, addig én ágyat húzok. Ágynemű lehúzva, gyerkőc tisztán újra az emeleten, most a papa ágyában fekve. Vödör mellékészítve. Azt mondja most már jobb. Aztán el is alszik. Mi is, papa Krisz tök kemény (én nem értem hogy bír ott aludni ez a gyerek, de ő imádja) ágyára szorulva. Ideje is, hiszen 1 óra elmúlt. Én is alszom....egészen hajnali 4-ig, mikor a kislányom úgy dönt, hogy most már reggel van.....

Látogatóban a bölcsiben

Javában tart a nyári szünet, ami rögtön kánikulával indított, így persze beköszöntött a pancsolások időszaka is. Múlt héten 2 napot kint voltunk Piliscsabán, mivel ott talán kicsit könnyebb elviselni a meleget, mint itt a panelban, és hát ott van ugye a vedence (medence Krisz nyelvjárásban), amire kicsi fiam már nagyon rá volt izgulva. Még ki se értünk, de ő már azért piszkálta a nagyapját, hogy menjenek fürdeni. :) Aztán pénteken délután játszóházazott egyet a fiatal úr, mialatt én egy barátnőmmel beszélgettem a Horváth Cukrászdában. Utána pedig szaladtunk haza, mert késő délután-este itt nálunk a parkban Szent Iván-éji mulatság volt. Volt minden, ami szem-szájnak ingere. ;) Dodzsem, kisvonat, ugráló-mászó-játszó izé, pónilovak. Persze mindent ki kellett próbálni. A dodzsem volt a legnagyobb sláger, de a pónilótól is odavolt Krisz. Annyira ügyesen ült a lovon, hogy a nőci meg is kérdezte tőle, hogy lovagolt-e már. :) Jó buli volt, csak ne lett volna annyi szúnyog.

Szombaton pedig strandoltunk. Bár először megijedtünk, hogy elmarad a dolog, mert mikor indultunk volna, csúnya fekete felhők érkeztek és eleredt az eső, de szerencsére gyorsan tovább álltak és olyan meleg lett, hogy mire kiértünk a Dagályra, majd megfőttünk. Nem sűrűn járok strandra itt Budapesten, inkább valamelyik tavat (Velencei-tó, Balaton) választjuk, mert annyi pénzből, amennyiből én és a 4 éves fiam csak bementünk, annyiból lent vagyunk a tónál, még a Balcsinál is. Horror! De azt mondom, hogy azért megérte, mert iszonyat jó érzés volt Kristófot ilyen boldognak látni. Nem lehetett kiszedni a vízből. Emesétől, a kis szerelmétől eltanulta az ugrálás művészetet, onnantól ugráltak mind a ketten, mint a kisbékák. Hol a medence széléről, hol Emese apukájának (köszi Laci! :)) a válláról. Laciról tudni kell, hogy elég magasra nőtt, szóval nem kis bátorság kellett az én törpömnek, hogy onnan leugorjon, ez néha látszott is az arcán, de hát ha Emese ugrik, akkor neki is kell. Jókat mosolyogtunk rajta Erikával (alias Emese anyukája :D), mert félt is, meg izgatott is volt, és baromira élvezte. Olyan fáradt volt, hogy az autóban simán beájult. Nagyon szuper nap volt!

Aztán végre jött egy kis enyhülés, végre kikapcsolhattuk a klímákat, aminek több szempontból örültünk. Az esős, hűvös időben végre megejtettünk egy látogatást a bölcsiben, mert Kristóf már teljesen be volt zsongva, hogy miért nem mentünk még meglátogatni Judittékat, és mikor megyünk már. Így hát mentünk. Mit ne mondjak, amennyire pörgött Krisz, hogy ő menni akar, annyira volt szégyellős ott. Pedig hívták be az udvarra játszani, de nem akart (ahhoz képest, hogy 3 perccel azelőtt még az udvaron álló kisvonatot emlegette). A végére azért megjött a hangja és beszélgetett a volt gondozónénikkel.

Kristóf száj újra

A közértben a pénztárnál előttünk állt egy színész a TV2 egyik sikeres napi sorozatából. Anyu is, én is nézzük a sorozatot, ezért hazaérve felhívtam anyut és elmeséltem neki. 
Kristóf: "Mit mondtál a nagyinak, Anya?"
Én: "Hogy a bácsi, aki előttünk vásárolt, szerepel a sorozatban." (Krisz tudja, hogy szoktam nézni)
Ő: "De anya! Hogy tudott kijönni a bácsi a TV-ből?"

Gyereknap és évzáró

A gyereknapról az előző postban elfelejtettem beszámolni, de persze az is volt májusban, és Krisztofóró nagyon élvezte. Voltunk gyereknapi bulin Dunakeszin, kapott lufit, buborékfújót és életében először felült különböző körhintákra. 

Ma pedig évzáró családi nap volt az oviban, illetve a Gyöngyvirág csoportban. Nagyon édesek voltak a gyerekek, Kristóf is ügyesen énekelt és mondta a mondókákat, verseket. Egy baj volt csak, hogy nagyon meleg volt, a végén már Krisz is inkább a hűvös árnyékot választotta.

Most pedig 10 hét szünet következik. Igazából csak 5 hétig van zárva az ovi, de anya bölcsen elfelejtette befizetni az augusztust, úgyhogy ezt buktuk. De hát végülis ki kell használni ezt a nyarat, hogy még itthon vagyok.

Kristóf száj

Krisz kérdezi az apjától, hogy hogyan került anya hasába. Apa próbálja finoman elmagyarázni, hogy hát sejtekből alakult ki Anya hasában, meg ilyesmi. Mire Krisz: "Apa, te odaadtad neki a golyóidat?" :D :D

Bejelentkezés

Az elmúlt 1 hónapban sem unatkoztunk. Mindig történt valami. Túl vagyunk már szerencsésen a kukac mizérián. És túl vagyunk egy lakásfelújításon is. Azalatt Krisz és Vivi 1 hétig kint táboroztak Piliscsabán. Nagyon jól elvoltak. Kiutazásuk előtt azért Krisztofóró még gyorsan besegített egy kicsit a saját szobájuk festésében.

Nagy boldogság volt számára, mikor végül aztán hazatérve a szép új szobát meglátta, és birtokba vehette hatalmas új ágyát.

A legnagyobb öröm pedig akkor érte, mikor egyik nap oviból hazatérve kedvenc mérges madarait találta a falra ragasztva (ez utóbbiakat illetve Vivi katica faltetoválását még nem sikerült megörökíteni, de idővel... ;)).

Amíg jó idő volt, próbáltuk kihasználni, de sajnos május 2. fele azért nem vitte túlzásba a napsütést. Meg eddig június eleje sem. Ennek ellenére május 14-én megvolt Kristófom első ovis kirándulása Veresegyházra a Medveparkba. Nagyon várta már, és nagyon élvezte. Kimentünk a buszhoz, ott vártuk a csoportot, hogy megnézzük, ahogy elindulnak. Elég rossz időnek indult, hűvös is volt, de szerencsére az eső nem esett, a kis gyöngyvirágok jót kirándultak.

Majdnem kifelejtettem, hogy május 4-én össznépi naaaagy fórumos szülinapi bulin voltunk Erika barátnőméknél. Megünnepeltük a 16 kis 4 éves születésnapját és végre kicsit személyesen is beszélgethettünk. Lassan 5 éve lesz, hogy ismerjük egymást (virtuálisan), de van, akivel személyesen még csak most találkoztunk. Annyira jó volt. Egyébként is olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást, szóval annyira természetes volt, hogy mindenkit úgy üdvözöltünk, mint millióéves jóbarátot. Szuper kis csapat!!! A gyerekek pedig élvezettel tombolták ki magukat az ugrálóváron és ették a fincsi Bogyó és Babócás tortát.

Aztán volt Apa és Nagypapa Nap az oviban a gyerekek nagy-nagy örömére.

Aztán pedig hála a remek időjárásnak Kristófom és Vivikém sikeresen összeszedett egy kiadós vírust, amit kicsi fiam könnyebben, leányzóm pedig nehezebben vészelt át, de úgy tűnik, lassan túl vagyunk rajta. Még van 1 hét ovi, aztán 5 hét szünet következik. Remélhetőleg közben az égiek is megkegyelmeznek nekünk és végre tényleg nyár lesz.

Ui:

Kristóf száj:

Talált az arcán egy puklit. "Anya, úgy érzem, öregszem". :D :D