2014. január 8., szerda

Puzzle darabkák


Tipikus esete annak, amikor hosszú idő után megleled a kirakós utolsó darabját és össze áll kép. Végre leesik a papírhúszas, és rájössz, hogy ez az, amit kerestél, jó ideje, vagy hogy eddig a sötétben tapogatóztál. Ilyen az, amikor az ember egy szép nyári este rá kell ébredjen, hogy az életmód váltásra bizony nem csak neki, hanem 4 éves gyermekének is szüksége van. Mikor ráeszmél, hogy a gyerek azzal, hogy "anya fáj a hasam" oly sokszor mit is akart mondani. Hát azt akarta elmondani, hogy ég a gyomra!! Most végre sikerült elmagyaráznia és lemutogatnia, hogy pontosan hol és mit érez. Először nem értettük, hogy mitől fájhat a hasa, mikor épp 2 perccel azelőtt végezte el a dolgát. De nagy nehezen elmagyarázta, hogy mi a helyzet és a tesómmal együtt rájöttünk a megoldásra: Kristóf valószínűleg refluxos. Ha összerakjuk az eddigi tüneteket, mind-mind erre utalnak: gyakori hasfájás, gyakori hurutok, kisebb korában gyakori középfül-gyulladás, visszatérő éjszakai és reggeli köhögés. A hasfájás kivételével eddig mindent az orrmandulájára fogtunk, ami kisgyerekeknél alapvetően nagyobb és csak szép lassan húzódik vissza. De miután elmutogatta, hogy "anya itt meleg (mutatta végig a nyelőcső vonalát a mellkasán) és itt fáj (mutatta a gyomrát)" egyértelmű lett. Előtte már 2 napja lángost evett, a kelt tészta és a fokhagyma pedig nem barátja a refluxnak.

Szóval a tünetek egyértelműen az ún. néma refluxra utalnak, amikor nem annyira erőteljesek a tipikus refluxos tünetek, viszont jelen van a sok hurut és a köhögés. Ez viszont egyet jelent azzal, hogy számára is nagy szükség van a táplálkozás megváltoztatására. Sokkal több zöldség és gyümölcs kell (a zöldséggel nem is lesz baj, na de a gyümölcs.....), kevesebb hús (pedig az a kedvenc) és cukros dolgok (ezzel főleg a mamának kell szembenéznie).

Mivel a gyógyszeres kezelés nem a problémát oldja meg, csak a tüneteket kezeli és a gyomor savtermelésére hat, így azt simán és gondolkozás nélkül kizárom. Valószínűleg nála még a gyomor záróizmának fejletlensége okozza a problémát, amit kinőhet, az izom megerősödhet, így nem szeretném gyógyszerrel tömni, kvázi feleslegesen. Bukós baba volt
, és világ életében csuklós (képes 1 napon keresztül csuklani kisebb szünetekkel - egyébként a gyakori csuklás szintén tipikus tünet). A bukós csecsemők legnagyobb része kinövi ezt, de van aki csak 4-5 éves korára, illetve vannak gyerekek, akiknél később alakul ki reflux.
Szóval gyógyszer kizárva, mindenképpen természetes úton igyekszünk megoldani a problémát, egyrészről a táplálkozás megreformálásával, másrészről gyógyteával, aloe vera géllel, probiotikummal, zöldség tablettával. Tulajdonképpen a legegyszerűbb, ha az egész család életmód váltásba kezd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése