Robitól

Íme Roberta barátnőm újabb alkotása, ami újfent nagyon szuperre sikerült. Köszönjük Robi!!!

Aranyköpések

WC, Krisz rámnyit, közli, hogy megnézem anyát, majd mutatja: "Ott a kukija". Mondom neki, hogy anyának nincs olyan. Mire ő: "csak egy luk". Majd később elém áll, elkezd nézegetni és kérdezi: "hová tűnt a luk?" :D

Krisz próbálkozik felvenni a gumipapucsát, de nem sikerül. Jelzi nekünk, de nem figyelünk rá, mert beszélgetünk. Egyszer csak hangosan kiabálni kezd felháborodottan: "nemtudomfelvenni, nemtudomfelvenni, AKKOR MIT CSINÁLJAAAAAK????" :D

Scrap a la Robi

Roberta barátnőm készítette ezt a scrap-et még Krisz 2. szülinapjára, csak akkor botor módon elfelejtettem megosztani veletek. Szerintem nagyon jó lett. Mindenki figyelmébe ajánlom (aki még nem látta) Robi scrap-es blogját. Nagyon ügyi a csaj! :)

Klotyómizéria

Az egyszeri anya ugye ha valahol akciós pelust talál, pláne ha jó, akkor feltankol. És ilyenkor mi történik? Úgy van, ott a pont. A gyerek szobatiszta lesz. Legalábbis többé-kevésbé. De annyira mindenképpen, hogy a napi átlag 5 pelus helyett max. 2-t használjon (ugyebár alváshoz). Persze bánja kánya, ha megmarad! Éljen a pelusmentesség!! Most mehetek bevásárolni alsógatyából is. De az legalább mosható! ;)
Lassan azon is túl vagyunk, hogy 3 másodpercenként kérdezgetjük Kriszt, hogy kell-e WC-re mennie, mint egy rossz lemez. Már magunknak is idegesítőek voltunk, nemhogy a gyereknek! Kicsit ma átestünk a paci túlsó oldalára, mert este már akkor is mondta, hogy megyünk WC-re ha nem is kellett. Jó, azért az utolsó akcióban benne volt némi, nincskedvemaludni-féle próbálkozás is. ;)
Tegnap volt az első alkalom, hogy délután pelus nélkül, ámde 1 váltás rövid és alsónadrággal felfegyverkezve indultunk útnak. Vásárolni mentünk. Természetesen 3x megkérdeztem a fiamat a közért előtt, hogy kell-e pisilnie, természetesen NEM volt a válasz mind a három esetben. Figyelmeztettem, hogy ott bent nem fog tudni pisilni. Akkor is az volt a válasz, hogy NEM KELL. Oké, legyen. Bementünk. Vásároltunk. Fizetünk. Abban a szent minutumban, mikor a pénztáros kezébe adom a pénzt az én fiam fennhangon kiabálni kezd: "menjünk WC-re, menjünk WC-re". Fasza! Akkor ezt most buktad fiam, mert azért a visszajárót megvárjuk. Fénysebességgel dobáltam mindent bele a szatyorba és a pénztárcámba, aztán irány kifelé. Neeem, annyira nem volt felesleges a rohanás, azért még pár csepp került a fűbe is. Nem baj, legalább szólt! Irány egy pad. Váltás ruha elő, vizes le, tiszta fel, kész passz! Irány a zöldséges! Szerencsére több baleset nem volt. Ma pedig sikeresen tiszta gatyával abszolváltuk a lakás-SPAR-lakás távot. Igaz a biztonság kedvéért felfegyverkeztünk apával, ha megint a pénztárnál jutna eszébe Krisznek, hogy pisilni kell. :))
És ma reggel az első NAGY esemény is megesett a WC-be. Újfent rácsodálkoztam, hogy az ember, ha szülő lesz hogy megtanul örülni egy nagy rakásnak... :)) Bye-bye kakis pelus!

Ping-pong a la Krisz

Fotók

Nyár van

Most, hogy végre sikerült befejeznem az útinaplót - így egy hónappal a nyaralás után (jézusom, már annyi idő eltelt?) - megpróbálom összeszedni, mi is történt, mióta hazajöttünk.

A bölcsibe való visszatérés zökkenőmentesre sikerült, Krisz bár ébredés után még azt mondta, hogy nem megyünk bölcsibe, végül nagyon örült Rózsa néninek, bújt hozzá ezerrel. Minden rögtön a régi kerékvágásba került. Persze ott is megkaptuk, hogy nem barna a gyerek.... de már fel se vesszük.

Hazatérve rögtön visszaálltunk a kisbugyizásra. Ennek az lett az eredménye, hogy vasárnap sűrűn mostam fel a nagyszobában. A mosógép amúgy is folyamatosan ment, úgyhogy az alsónacik mosása nagyobb problémát nem okozott. 2 nap alatt eljutottunk odáig, hogy a bölcsiből hazatérve és bugyira váltva 1 azaz egy db alsónadrággal csináltuk végig a délutánt, és az is szárazon került le róla. De szólni nem szólt ám, hogy kell WC-re mennie. Mi kérdezgettük tőle viszonylag sűrűn és kitartóan.

A nyaralás utáni első hétet akár a tűk hetévé is lehetett volna nyilvánítani. Szerdán kullancs enchephalitis elleni oltás 2. kör. Krisz egyetlen fintorral intézte el dolgot, amivel azt érte el, hogy még az általam csak Mufurckának nevezett asszisztens nő is mosolygott rá és agyon dícsérte. Hutyutyu! Míg vártunk arra, hogy bejussunk, addig gyorsan lemértem a magasságmérőn gyermekemet. 2x is. Mert nem hittem el, amit látok. Kristóf 96 cm!!!!! Ja, meg kijött a 19. foga is időközben (nem emlékszem, hogy ezt írtam-e). Szóval 1 tű letudva! Újabb 2 matrica a gyűjteménybe.

Csütörtök reggel pedig véééégreee, másfél hónap után eljutottunk a gasztroenterológus által előírt vérvételre, ételintolerancia kizárása céljából. Hát emberek, mindenhová ilyen egészségügyiseket kívánok, mint a Madarász utcai laborban vannak! Szemem-szám tátva maradt. Eleve a váróban van a gyerekeknek egy kis játszósarok. Aztán kijött a rendelés kezdetén egy hölgy, és olyan kedvességgel beszélt, hogy az ember azt hitte valami idegen bolygóra került. Nézd már, hát ilyet is lehet??? Igazából nekünk eddig sem volt gondunk nagyon azokkal a gyerekorvosokkal, nővérekkel, akikkel ilyen-olyan okból kapcsolatba kerültünk, de ez a társaság magasan verte a többieket. Viszonylag hamar sorra is kerültünk. Krisz pedig a kedvességre viszonzásul ámulatba ejtette a hölgyeket. A Judit névre hallgató laboros hölgy olyan halkan, aranyosan beszélt Kriszhez, hogy áááá... hát nem találok szavakat. Ölelgette, simogatta miközben magyarázta neki, hogy mi micsoda és mit is fog csinálni most vele. Aztán szólt egy másik hölgynek, hogy segítsen tartani Krisz kezét. Az én kicsi fiam ugyan az első pillanatban, mikor a tű közeledett a keze felé, elhúzta a karját, és ezzel együtt a segéderőt is, amint nagyon jót röhögtek, de aztán egyetlen hang és arcrezdülés nélkül, sztoikus nyugalommal tűrte, hogy megszúrják és a vérével megtöltsenek 2 ampullát. A laborosok egyszer elámultak, hogy mekkora erő van benne, aztán meg, hogy milyen szépen tűri. Judit közölte, hogy szerinte a gyerek a fakírok családjába tartozik. Nekem meg hízott a májam a sok dicsérettől. Jutalmul a kis hős választhatott egy játékot egy nagy kosárból. Az én kisfiam egy gyönyörű narancssárga műanyag kígyót választott, ami azóta is nagy kedvence és büszkén mutogatja mindenkinek, hogy ezt kapta, mert ügyes volt. "Megszujták kezemet itt (és mutatja). Picit csípett. Ezt kaptam."

Mindig igyekszem neki elmagyarázni, hogy mi fog vele történni az orvosnál, és igyekszem sem elbagatelizálni, sem dramatizálni a dolgokat. A szurira mondtam neki, hogy meg fogja szúrni a doktor néni, hogy a csúnya kullancsoktól ne legyen beteg, nem lesz kellemes, de nem féljen. Ő a szuri után annyit mondott, hogy csíp. Én meg a másnapi vérvételt úgy definiáltam neki, hogy most a karját fogják megszúrni, hogy megnézzék a vérét, és olyan lesz mint a tegnapi szuri, csípni fog. Ő ezt úgy adta elő, miközben mentünk a laborba, hogy "megszujják kezem, hogy csúnya szúnyogok ne bántsanak, csípni fog". Mindegy, a lényeg meg van. :D

Aztán csendben teltek a napok, küzdöttünk a szobatisztaságra neveléssel és már el is telt 2 hét és vége lett a bölcsinek. 5 hét nyári szünet. Az utolsó nap összepakoltuk Kristóf cuccait, hogy ne maradjon bent semmi, mert közben szépítik, javítgatják az épületet. Mackó puszit adott búcsúzóul Judit néninek, aztán augusztusig elköszöntünk a Pozsonyi bölcsitől. Futottunk, mert találkozni készültünk gyerekkori barátnőmmel, Mónival. Az újpesti Sugar! Cukrászdát választottuk helyszínül, mert ott játszóház is van. Eddig még csak az alsó szinten lévő Horváth Cukrászdában jártam, azt már egy régi bútordarab itt a IV. kerületben. Az új helyre költözés után nyitott meg az emeleti Sugar!, amely a régi cukrászda tulajdonosának lányának a cukija. Nagyon ötletesen van megcsinálva. Van ám ott minden, ami szem-szájnak ingere. Hatalmas nyalókák, cukrok, csokik, sütik, kávé.... Móni vett is gyorsan Krisznek egy nagy nyalókát. Aztán megnéztük a játszóházat. Az én fiam olyan természetességgel vetette be magát a lábbal hajtós autók közé, hogy nem is volt kérdés, maradni akar.

A játszóház nagyon szuperül van megcsinálva. Bár elkülönül a cukrászdától, a falon nagy lukak vannak, így beleshetünk a csemetére, illetve minden kihallatszik, tehát hallod ha gáz van. Ettől függetlenül a felügyelő lányzó (Kati) elkéri a telefonszámodat is, biztos, ami biztos. Mit ne mondjak, nem volt semmi baj. 1 órát beszélgettünk Mónival kávézgatva, közben 1x-1x belestem rá. Nagyon jól elvolt. Aztán simán jött velem, mikor mondtam, most már jön apa és megyünk hazafelé. Kibontottuk a nyalókát is. Szerintem a gyerekbe genetikailag kódolva van, hogy mit kell vele csinálni. Olyan profin kezdte nyalni a hatalmas cukorkarikát, hogy csak lestem. Ez volt élete első nyalókája.

Nyugisan telt a szombat, aztán vasárnap reggel, ahhoz képest, hogy majdnem 10 óra volt, mikor lefeküdt, Kristóf reggel fél 7-kor fent volt. Nyűgös is volt, nem kellett neki nagyon semmi. Kicsit krahácsolt is. Aztán az egyik köhögés után jött vissza némi narancslé. Aztán kicsit később megint köhécselt kicsit, és fut hozzám öklendezve. Na, ebből hányás lesz. Lett is. Nem sok, csak épp annyi, hogy takarítani kelljen a szőnyeget és Krisz iszonyatosan megijedjen. Láttam rajta, hogy jönni fog még. Mondtam, hogy nyugodtan köpje ki, ami jön, nem baj, mert tudtam, legjobban attól ijedt meg, hogy ki kell köpnie, hiszen mindig azt mondjuk, hogy nem szabad köpködni. Mentünk a fürdőszobába, szegénykém már sírt az ijedtségtől meg gondolom a hasfájástól is. Hőemelkedése is lett. Na, ez remek, pont aznap, mikor vinnénk ki Piliscsabára 2 hétre.

Nagyon kis anyátlan lett. Ült mellettem az ágyon, nézte a meséket, hol felült, hol eldőlt, maga sem tudta mit akar. Álmos volt, az biztos. Nagyon melegnek éreztük, így újabb lázméréssel próbálkoztunk, de nehezen viselte. 37,2 volt megint az eredmény, viszont a nagy sírás újabb hányást eredményezett. Megint nem volt sok, de arra jó volt, hogy nekem át kelljen öltözni. Aztán megpróbáltuk rávenni, hogy aludjon. Ezzel egyet is értett, de sírva közölte, hogy "nem én ágyamban, másik ágyban, apáéban". Így is lett. Kikapcsoltuk a TV-t, odabújt hozzám, simogattam, és mire Apa becsukta az ajtót, a Mackó már aludt is. Én is bealudtam mellette. 1 órát nyugodtan aludt, aztán elkezdett nyöszörögni és mocorogni. Éreztem, hogy megy fel a láza, de nem zaklattam, amíg fel nem ébredt. Akkor is nyűgös volt, de legalább ivott egy kicsit. Aztán evett pár szem ropit, aztán volt még egy picurka róka. Megint lázat mértünk, 38 kereken. Bíztam benne, hogy a lázmérővel való piszkálás a 2,5 napja benne lévő anyagot is segíti távozni, mert a nyűgösségbe ez is belejátszott. Kapott egy adag Cataflamot is, de még ideje sem volt hatni (kb. 2 perc telt el a beadás után) és Krisz egyszer csak lemászott az ágyról és kijött a nagyszobába és játszani kezdett. Teljesen feléledt, ropit is eszegett Apájával. Így megszületett a döntés, megyünk Csabára. Befejeztem a pakolást és indultunk.

Krisznek jó volt a kedve, inni is szépen ivott, ropit is evett az út alatt. Kint pedig evett egy tányér rizst is. És 2x is alkotott a pelusba végre. Már csak hőemelkedése volt, de azért estére még kapott egy adag Cataflamot. Én kint aludtam, és onnan jöttem be dolgozni. Mikor beértem és telefonáltam, az a hír fogadott, hogy csak hőemelkedése van Krisznek, és nagyon jó a kedve, konkrétan zabált reggelire, már nem mertek neki több kaját adni, hogy nehogy megint baj legyen. Így nem is mentek vele anyuék orvoshoz. Egész nap csak hőemelkedése volt, és jól evett, semmi gyógyszert nem kapott már, csak Normaflore-t. Másnap pedig 36,5-tel ébredt. Nem tudjuk mi volt ez, vírus vagy gyomorrontás, de szerencsére gyorsan túl volt rajta.

Tehát azóta Krisz kint van Öcsipapáéknál és nagyon élvezi, bár azért hiányol minket. És mi is őt. Amikor csak tudtam/tunk mentünk ki hozzá. Közben beköszöntött az igazi nyári kánikula. Így előkerült a felfújható medence. Öcsipapa pedig némi kreativitással igazi aquaparkot kreált kisebbik unokájának a kertbe. Ezt aztán a "dédunoka", Betti is nagyon értékelt, mikor kint voltak a tesómmal. Volt nagy bulizás. Jött a kalózbácsi is, ami nagyon tetszett Krisznek (a kalózos medence mély nyomokat hagyott benne, azóta imád hajat mosni, mert akkor "jön a kalózbácsi" - magyarul egy pohár vizet borítunk a fejére), és a végén már Bettinek is. Édes volt a két gyerkőc, ahogy játszottak. Először láttam azt, hogy Krisz egy másik gyerekkel úgy igazán együtt játszik. Hiába, egyre nagyobb.

És fantasztikus dolgok történtek. Ugye már egy ideje eszi, sőt imádja az epret Kristóf, aztán megkedvelte a málnát is. Főleg azt szereti, amit ő szedhet le a bokorról. De most már megkóstolta a görög- és a sárgadinnyét is. Eszi a paradicsomot, paprikát, uborkát (saláta formában is), hagymát. A retket már nyaralás előtt megszerette, azt vittünk is magunkkal Görögországba is. Épp most kaptam a hírt, hogy ma fejes salátát evett a tojásos nokedlihez. Szerintem sokat segít a dologban, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt maga szed le a papával együtt a kertben. Ez nagyon tetszik neki. Imád kertészkedni.

Aztán itt van a szobatisztaság is, aminél abba a fázisba ért a sok küzdelem hatására, hogy csak alváshoz van pelus, illetve ha elmennek otthonról. Eleinte folyton kérdezgetni kellett, hogy kell-e pisilni és több volt a baleset is, de most már szól. A nagydolog még inkább a pelusba sikerül, de már ez is fantasztikus és nagyon-nagyon örülünk neki.

Tegnap megtudtuk a gasztro-s vérvétel egy részének eredményét. Liszt, tejfehérje és szója érzékenység negatív. Ez egyrészről jó, másrészről meg akkor nem ezek a ludasok a gyakori középfül gyusziban, hanem az orrmandula. Még van hátra 2 eredmény (mogyoró és paradicsom), ezt majd aug. 15-én tudjuk meg, mikor megyünk kontrollra. Aztán majd a doktor úr megmondja, hogyan tovább.

Holnap jönnek Piliscsabára Diáék (ex-kórházi pihenőtársam), már nagyon várom, hogy találkozzunk. Vasárnap pedig Kristófka végre hazajön. Most 1 hétig biztos itthon lesz, a többit meg meglátjuk, hogy sikerül alakítani az életünket. Eddig úgy néz ki, hogy 2 hétig aztán Magdi mamáéknál lesz. Hosszú ez az 5 hetes leállás.

Hurrá nyaralunk! - Képekben 2.

Fő a biztonság

Homokozásra készen

Útban az Olymposra

Legalább a kilátás szép volt

Alvás a parton

Csokis fánk

Velünk szemben szabályosan közlekedő birka
csorda

Apa és Anya

Étteremben

Naplemente, tengerparti sétány, Nei Pori


További képeket ITT láthattok.

Hurrá nyaralunk! - Útinapló 2011/4.

2011. június 17. péntek

Visszaszámlálás

Elérkezett a nyaralás utolsó napja is. Mit ne mondjak, gyorsan eltelt.

A reggel a szokásos rutin szerint zajlik, majd elkezdek kicsit összepakolászni, hogy holnap azért reggel kevesebbet kelljen. A tervek szerint 8-9 körül (még mindig görög idő szerint :)) indulunk.

Pakolászás után aztán irány a tengerpart. Ma az egész napot itt töltjük. Fantasztikus az idő, élvezzük a vizet és a napsütést. Kristóf folyamatosan vakolva van (egész héten) 50 faktoros napvédővel. Nem kell neki csokibarnának lennie, a bőre egészsége fontosabb. Világos, érzékeny bőre van, a nap éget mint a fene, szóval nem kell, hogy leégjen.

Az úszómellénykéje (tegnap végre rájöttünk, hogy azt is hoztuk :D) nagyon bejött neki, ha menni akar a vízbe, rögtön mondja: "felvenni mellényemet". A nagyobb vízben is biztonságban érzi így magát, persze azért ott nem engedjük őt el, mert hullámzik rendesen. Nagyon tetszik a Mackónak a sós víz, már a kezdetektől az ujját belemártva nyalogatja és mondja, hogy "finom sós" :D Mára már sikerült megtanítani, hogy feküdjön fel a vízre és kapálózzon a lábával, közben valamelyikünk húzza. Ügyes, és élvezi. Sőt volt, hogy egy pillanatra Ati elengedte és úgy úszott felém a drágám. Aztán persze észrevette és gyorsan nyúlt a kezem után. De nem zavarja, ha vizes lesz az arca, haja. Maximum azért kiabál, hogy a szemét csípi a só és töröljük meg.

Alvásidőben Krisz maga választja azt az opciót, hogy menjünk fel a házba aludni. Így kettecskén felkerekedünk. A felnőtt (?) pasik maradnak - labdáznak. Mi pedig zuhanyzunk, eszünk és aztán alszunk 2 órát. Majd újra visszatérünk a strandra és homokozással, pancsolással, óriás buborékfújással töltjük a délután hátralévő részét.

Aztán eljön az idő, hogy búcsút intsünk a tengerpartnak. Krisz hangosan kiabál "szia tengerpart, holnap találkozunk!" és integet. Közben elmagyarázzunk neki, hogy azért köszönünk a tengerpartnak, mert holnap már nem jövünk, holnap újra autózunk sokat, megyünk haza. Erre módosít: "szia tengerpart, jövünk máskor is" :D Úgy legyen!

Turbó tempójú zuhanyozás, hogy mindenkinek legyen legalább langyos vize, aztán készülünk vacsizni. Krisz mondogatja, hogy "étterembe megyünk, az étterem bácsi fogja hozni nyamikát Kristófkának". Ne kérdezzétek, hogy a pincért miért nevezte el étterem bácsinak.... esküszöm, mi pincér bácsit mondtunk neki. :D

Megérkezünk az étterembe, Krisz már türelmetlen, látszólag éhes. Folyton mondja, hogy "nyamikát, nyamikát" meg az étterembácsis szöveget. A fiatal görög pincér próbál vele barátkozni, még "röviditalt" is hoz neki. Nekünk tsiporou-t, neki pedig narancslevet stampedlis pohárban. Kérdezgetem a fiamat, hogy nem akar-e sétálni menni, amíg nem hozza a pincér bácsi a vacsorát, de nem, ő rendületlenül ül a székében és "olvassa" a több nyelven írt étlapot, meg vedeli az almalevet. Amikor megérkezik a kaja, szinte abban a másodpercben találja ki, hogy ő kiszáll a székből. Nem tudjuk meggyőzni, hogy egyen. Pedig sültkrumplit kértem neki, amit elvileg imád.

De ha nem, hát nem. Akkor szállj le kisfiam. Persze baleset lesz a vége. A pincér srác pont hozza Krisz következő almalevét, és közben bohóckodni próbál Krisszel, aki megijed és szaladni kezd felém, de közben sandít hátra a pincérre. Mi lesz a vége? Na? Szerintetek? Pontosan...nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Konkrétan neki megy a székem karfájának. Persze üvölt. Igyekszem eldönteni, ki ijedt meg jobban, a fiam vagy a pincér, aki sűrűn kér bocsánatot. Mi meg nyugtatjuk őt is, hogy nem csinált semmit, meg a gyereket is, hogy nem történt semmi baj. Sikerül mindként felet túllendíteni a kérdésen. Krisz viszont még mindig nem akar enni. Oké, azért mi eszünk. Viszonylag jól el van egy ideig, de aztán elkezdi, hogy menjünk sétálni. Na persze, most amikor ennék, akkor persze mehetnéked van, amikor meg kérdeztem.... de mindegy, gyorsan megeszem a kaját és elindulok vele sétálni.

Először minden áron a vízhez akar menni (mert azt elfelejtettem mondani, hogy természetesen egy parti étterembe mentünk), arról lebeszélem. Aztán lát egy traktort a sétány végén, akkor azt kell megnézni, utána pedig az egyik étteremnél talál egy békás csúszdát. Akkor már érzem, hogy büdi van. A fene egye meg, persze pelenka nincs nálam, pedig mindig szoktam magammal hozni. De hát valahogy kibírjuk azért tele bugyorral is a szállásig, volt már ilyen a történelemben. Ja, persze! Amíg Murphy bácsi közbe nem szól.

Nagy nehezen elhurcolom a csúszdától, mert látom, hogy a fiúk készen vannak. Visszamegyünk hozzájuk, ott ránézek a gyerekre valamiért és nézem, hogy fiam te nem is ettél csokit, akkor mitől olyan a nadr.... jaaaaaaaj, de király, bassszus....ez nem csoki... Na, most mi legyen. Ilyenkor jön igazán jól a parti lábmosó. Gyerekről gatya-pelus kombó le, mindkettő landol a szemétben (brutál állapotban volt a rövidnadrág is), popsi a víz alá nyom, Krisz meg üvölt. Hihhetetlen élmény! Csak röhögni tudok már a végén. Aztán szépen hazasétálunk. Kicsi fiam blattyog mellettünk egy szál pólóban és gumipapucsban, pucér fenékkel. :D

A szálláson még pakolászunk, aztán Krisz megy aludni. Én pedig újra nekivágok egy vásárló körútnak Csucsuval és Zével. Holnapra veszünk útravalót meg még némi apróságot. Húú, jó hosszú nap lesz a holnapi....

2011. június 18. szombat

Akkor higgyél GPS-nek....

7-kor csörög az óra, valahogy életet lehelünk magunkba, kaját csinálok, pakolok a konyhában, aztán keltem Kriszt. Ő még mesét néz, én pedig befejezem a csomagolást. A fiúk hordják le rendületlenül a bőröndöket, táskákat, szatyrokat. Aztán negyed 9 magasságában bezárjuk magunk után az apartman ajtaját. Hát akkor irány Budapest!

Haladunk a görög autópályán, Bori magyaráz, úgy tűnik minden rendben. Egyszer csak Bori számunkra félreértelmezhető utasítást ad, miszerint "tarts balra". De nekünk egyenesen kellett volna menni! Jó, félreállunk, megbeszéljük mi legyen, megnézzük mit is ajánl a GPS. Elindulunk és követjük a masina által javasolt utat. Megfordulunk, visszamegyünk a pályára a másik irányban. Hová viszel te szerencsétlen????? Nem akarunk visszamenni teljesen Nei Poriig!!! Első lejáraton lehajtunk. Megállunk. Újratervezés! Valahogy vissza lehet jutni a pálya nekünk jó oldalára fizetőkapuk nélkül is! Bori mutat is egy utat. Elindulunk. Megyünk. Egészen addig, amíg Bori nem akar minket bevinni egy nádasba. Megállunk. Újratervezés. Megyünk. "Fordulj balra" Anyukám, egy felüljáró tetején vagyunk, itt ugyan nem fordulunk balra, de ha nem ott lennénk, akkor se tennénk, mert nem sínen közlekedünk. Összetévesztesz a 6:20-as ceglédi gyorssal. Újratervezés. Itt sem fordulunk balra, mert itt megint egy nádas van meg egy tó... Csikorgó kerekek. Megállunk. Zé és Ati már taposni akarják a telefont. Majd végül megegyezzünk. Megyünk arra, amerre mi gondoljuk az utat, meg ahol a térképen lát utat Zoli, akinek a telefonján nagyobb a kijelző így látja rendesen az úthálózatot. Na, így sikerült visszatérni az autópályára. Került ez 1 óránkba, néhány idegsejtünkbe és +2,8 EUR útdíjba, mert újra át kellett mennünk az egyik fizetőkapun.

Örökre megtanultunk: akkor higgyél GPS-nek, ha ló legel a sírján.

Innentől viszont zökkenőmentes az utunk. Hopsz, már a határon vagyunk, aztán csodáljuk a macedón tájat, és lássatok csodát, az odafelé végtelennek titulált országot már abszolváltuk is. Krisz mesét néz, sós krékert eszik (ez az egyetlen, amit hajlandó), játszik, nézelődik. Viszonylag gyorsan átjutunk a határon is, és máris Szerbiában vagyunk. Tankoláskor Krisz mindig kiszáll és mennek az apjával az ablaktisztító eszközért és míg tankolunk, kisfiam kocsit takarít kívülről. :D

Aztán egyszer csak elalszik, szunyókál is van másfél órát. Addig én is alszom picit. Egyébként pedig Kisvakond maraton van. Nagyon meleg van, és egyre nehezebben viseljük az utazást. Talán Krisz viseli a legjobban. Eleinte azt mondom, hogy Szerbia mégsem olyan hosszú, de fél6-kor (ez már magyar idő szerint) bizony már nagyon unom, és minden eddigi kijelentésemet visszavonom. Végül fél 7 magasságában átjutunk a határon is. Esküszöm a magyarok tököltek a legtöbbet most visszafelé. De persze ez sem volt vészes. A következő 2 órát már simán kibírjuk.

A határ után megállunk, és elköszönünk Zoliéktól, mert ők másfelé mennek, még hazaviszi Csucsut, így Cegléd felé le fognak majd térni a pályáról.

Fél 9 körül érünk a haza, még bemegyünk Magdi mamáékhoz, kapunk némi elemózsiát. Persze jön a kérdés, hogy miért nem barna a gyerek..... No comment. Valahogy értetlenül állunk a kérdés előtt Atival. Miért kéne annak lennie? De nem akadunk fent apróságokon.

Hazaérünk, Kristófot ágyba terelem, ami nem egyszerű, mert nagyon örül a játékainak. Ati közben felpakol. Aztán eszünk. Pöri, ubisali.... nyammmm. És az ágyaaaaaamm!!! Azért mindenhol jó, de a legjobb otthon.

Összegzés
Persze más kisgyerekkel nyaralni, mint csak felnőtt társaságban és ezáltal más volt ez a nyaralás, mint mondjuk a tavalyi Sartin, vagy bármelyik másik a haverokkal. De mégis jó volt. Sokan mondták, hogy ááá, pihenni azt nem fogsz tudni. Hazaérve is kaptam ilyen kérdéseket, hogy azért valamennyit pihenni is tudtál? Persze. Először is van apja is a gyereknek, sőt rajta kívül volt ott még másik két felnőtt, tehát összesen 4-en csak elvagyunk valahogy egy gyerekkel úgy, hogy pihenni is lehessen. Másodszor pedig Krisz az a típusú kisgyerek, aki tud egyedül is játszani, nem igényli folyton, hogy mi szórakoztassuk. Így amíg ő egyedül játszott mellettünk a homokban, én is tudtam napozni, pihenni. Vele együtt délutánonként mi is aludtunk. Egy szó mint száz, nagyon jól éreztük magunkat.
Az utazással kapcsolatban is sokat riogattak minket, de szerencsére alaptalanul. Nem volt egy sétagalopp, de nem Kristóf miatt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy egy hosszú út a felnőtteknek is fárasztó. Én mindenkit biztatok csak, hogy merjen nekivágni kisgyerekkel az útnak. Ami fontos, hogy legyen mindig nálunk és főleg kéznél: enni és inni való, amit a gyerek nagyon szeret, mesekönyv, kedvenc játék(ok), hogy mindig előtudj halászni valami újdonságot, ha az előzőt megunta. Ami életmentő lehet: hordozható DVD lejátszó és a kedvenc mesék DVD-n. A legnyűgösebb gyereket is megnyugtatja, ha már más nem és aludni sem akar. Ha megoldható, célszerű este elindulni, bár előfordul, hogy a gyerkőc is izgatott már és nem fog könnyen elaludni (lásd Krisz), de az esély ilyenkor azért nagyobb. A szerb autópálya mentén a legtöbb benzinkútnál (OMV-nél tuti) van játszótér, érdemes ilyennél megállni, hogy a felesleges energia levezetésére. Nekünk kifejezetten Krisz miatt nem kellett megállnunk, de ha megálltunk, azért próbáltunk erre figyelni.
Én mindenkit biztatok csak, hogy merjen nekivágni kisgyerekkel az útnak.

Hurrá nyaralunk! - Útinapló 2011/3.

2011. június 16. csütörtök

Zeus és a fantom vadászgép

Mielőtt neki látnék a mai élménybeszámolónak, eszembe jutott, hogy egy szombat esti kalandot elfelejtettem elmesélni. Történt ugyanis, hogy az első este lefekvéskor vettük észre, hogy Krisz normál esetben többé-kevésbé csöpögésmentes ivópoharából ömlik a víz. Nem értettem mi történhetett. Szétszedtem, és akkor vettem észre, hogy a záró szelep valahol félúton eltűnt, kámforrá vált, nincs... na ez remek, mert a gyerek ebből iszik éjjel. Mit tesz ilyenkor az egyszeri anya? Gyermeke lefekvése után nyakába veszi Nei Porit és kutat egy darab nyomorult cseppmentes itató után. Már az összes bazárt, szupermarketet és hasonlót felkutattam (este 10-kor, mert hát ugye mikor máskor), de semmi. Max. ilyen szívószálas csodát találtam. Ekkor megláttam a távolban egy szép zöld világító keresztet....háhááá, hogy ez eddig nem jutott eszembeeee....gyógyszertáááááár.... na itt végül szerencsém volt és találtam egy elfogadható árú eszközt, hála az égnek. Mission completed! :)))

De térjünk vissza a mai napra. Ébredés újra fél 9 felé, ami mit ne mondjak elég jól esik. Mármint, hogy a fiam nem kelt fel már fél 7-kor, mint otthon. Oké-oké, az görög idő szerint fél 8 lenne....de akkor is 1 órával tovább alszik! Király! Felhők az égen újra. Ez már annyira nem király! Pedig tegnap este gyönyörű tiszta csillagos volt az ég. Most esni nem esik, csak bazi sok a felhő. Nem baj, ezen nem akadunk fent. Akkor ma megyünk az Olymposra. Reggeli, pakolás, Krisz minden áron a tengerhez akar menni, meggyőzzük, hogy ez most nem jó ötlet, nézze már, milyen csúnya felhők vannak, megyünk a nagy hegyre. Na, végül beleegyezik. "Megyünk a nagy hegyje, nem megyünk tengejpajtja".

A fiúk, amúgy Süsü után szabadon megbeszélik a haditervet, azaz éééén megyek elöl, te jössz utánam, ami a kiskirályfi szerint jó kis haditerv, tehát nekünk is be kell, hogy váljon. Első körben Ati az "én" és Zoli a "te", így mi megyünk előre, Ati beizzítja a GPS-t, beállítja Litochoro-t (onnan lehet felmenni a hegyre), beállítja, hogy nem fizetős úton megyünk, és indulás.

A GPS-nek már ott problémái lesznek, ahol kedden, mikor a Lidlt kerestük. Na, de hát eddig még nincs gond, pontosan arra felé kell menni, amerre a Lidl van, aztán át az autópálya alatt....mondom autópálya, mondom alatt....mi az, hogy fordulj vissza mikor most megyünk át az aluljáróóóón?????? Ez az aluljáró sem most épült vazze....mi az hogy ott nincs semmi?? Nem, kislány, nem fordulunk balra, mert ott a fal van....ott meg nincs út... Végül csak átérünk. Ati még csak kicsit ideges. Közben Zoli is bekapcsolja a GPS-t, de a felállás még mindig a régi. Megyünk tovább, most újra a GPS-re hagyatkozunk, mert úgy tűnik, újra képben van. Igaz, kicsit gyanús, mikor elkezdünk a falu eldugott utcáiban kanyarogni, az méginkább, mikor egy elhagyatott útra érünk ki a hegyen. De a táj szép és hát biztos erre kell menni. Amikor hirtelen egy egész birkacsorda jelenik meg előttünk az úton, már csak röhögni tudunk de nagyon. Megvárjuk míg a birkák elbandukolnak, majd Ati félreáll és félreérthetetlenül gesztikulálva jelzi a mellénk álló Zoliéknak, hogy most ő bizony kidobja a telefonját az ablakon, mert a kicsi micsodája tele van a GPS-el. Na, de egyenlőre végülis betonút van alattunk, nem is rossz minőségű, úgyhogy menjünk tovább. Kellett ezt mondani.... a következő kanyarban eltűnik a beton és marad alattunk a durva murva....öööööö...akkor sem adjuk fel! Kicsit kanyargunk, de túlságosan is elhagyatottnak tűnik az út, így megfordulunk.

Innentől Zoli megy elől, hátha majd neki sikerül. Visszakanyargunk, újra műút, újabb utat talál a térképen Zoli, megyünk....újra murva....újabb kanyar.....szamárfarm, trágyadomb végállomás, nem megy tovább... kibökött büdös van. Még szerencse, hogy Krisz jól viseli. Közben a nap is előbújt, hogy röhögjön rajtunk és kezd iszonyatos meleg lenni. Ezen felbuzdulva én is begurulok és kiadom a parancsot, amivel a fiúk teljesen egyetértenek: irány az egyenes, cél Nei Pori, feladat: csobbanás a tengerben. Borit kikapcsoljuk, Krisz is lemezt vált: "mejeg van, nem megyünk a nagy hegyje, megyünk tengejpajtja". Ennyit az Olymposról. Zeus tehet egy szívességet.... :)))))

Apropó görög istenek! Ha már Zeus nem is, de úgy tűnik Poszeidon azért csak szeret minket. Kedden ugyanis mi felmentünk Krisszel a partról a szállásra enni és aludni 1 óra körül, Ati még lent maradt a fiúkkal labdázni. Egyszer csak kopogtak az ajtón. Ott állt életem totál idegbeteg párja, és közli, elhagyta a jegygyűrűjét labdázás közben....a vízben. Keresték, nem találták. Csak azért nem tépte a haját, mert annyira rövid, hogy nem tudja megfogni. Aztán egyszer csak jött egy isteni szikra...visszamegy a partra a búvászemüveggel és megnézi úgy is. Eltelik vagy húsz perc és újra kopogás. Most már vigyorogva állt az ajtóban a drágám. Megtalálta. Ekkora mákot! A part közelében volt a homokban, pont erős hullámzás volt és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a szemüveggel észrevette, meg hogy nem vitte el a víz, és az is, hogy más nem találta meg, mert a közelben egy másik figura is úszkált búvárszemüveggel, biztos örül volna egy potya fehérarany gyűrűnek. Háhááá! Köszi Poszeidon!

Szóval a tenger mellett döntünk. Gyorsan visszarohanunk a szállásra, átöltözés, összepakolás, fél 12 felé már a tengerben pacsálunk. Közben az is kiderül, hogy Zoli is lehagyott valamit...a Peugeot egyik kulcsát...a jobbikat....na az nincs meg egyenlőre. Valószínűleg tegnap este séta közben hagyta el. Végigjárja a tegnapi utat, de semmi. "Kicsit" rossz tőle a kedve. Közben Krisz elfárad, sikerül rávennem, hogy feküdjön le az egyik nyugágyra. A fiúk elmennek megint labdázni (Ati a gyűrűjét tüntetőleg már kedden eltett és közölte, hogy majd csak Magyarországon veszi fel újra), Krisz ficereg, izeg-mozog, aztán észre veszi, hogy visszajöttek az apjáék, akkor megint nem akar aludni, de végül csak rávesszük, hogy feküdjön vissza és aztán el is alszik. Én meg olvasok, napozok, elvezem a nyarat. Nem mintha eddig nem tehettem volna. Kristófom nagyon jó gyerek. Annyira jól eljátszik magában is, autózik, homokozik, szóval eddig is simán tudtam mellette pihenni. Szól, ha szeretné, hogy játszunk vele, de egyedül is el van egy ideig.

Mackó alszik, én meg éhes leszek, Ati szomjas, Zolinak is van valami hasonló problémája, így aztán elvándorlunk (Zé és én) a parthoz közeli super-be, kaja-pia ügyben körülnézni. Veszek Krisznek ropikát meg csokis fánkot (nesze neked, ilyen ebédet se tettem még a fiam elé :D - fúúúj, felelőtlen, rossz anya, azt a kutyafáját! :D), végülis nyaralunk. Visszafelé újra halljuk a vadászgépet repülni, amit már napok óta hallunk, de nem látunk. Állunk Zével a tengerparton és nézzük, hogy hol a kakiban lehet. Itt kell pont a fejünk felett repülnie a hang alapján, de semmit nem látunk. Az ég tiszta, még egy felhő sincs sehol. Science fiction. Nagyon röhögünk már, jönnek a hülyébbnél hülyébb ötletek: UFO-k és épp felmérik a terepet, a hang csak átverés, vagy nem is ez egy tengeralattjáró, az ellenség megtévesztésére utánozza a vadászgép hangját. Látjuk, hogy nem csak mi nem értjük a dolgot, de aztán a hang eltűnik és mi is feladjuk.

Ébredés után Mackó lelkesen falja be a fánkot meg a ropit, naná, majd hülye lenne nem örülni egy ilyen kajának. :)))) Aztán pancsolás, homokozás, pancsolás... ez megy felváltva olyan 4-fél 5-ig. Akkor felmegyünk az apartmanba. Közben még az út menti étteremben megkérdezzük, nem találtak-e egy kocsikulcsot. Nem. Hát már miért is lenne másként. Még jó, hogy van Zolinak pótkulcsa. Kristóf séta közben sorolja a növényeket: "aaaz szújós fa... nagy pájmafa, aaaaz jeándej, józsaszín jeándej...az nem lonc... anya, hoj van a zöjd lonc?" (érdekes a lonc szónál gyönyörűen kimondja az "l" betűt :))) Botanikus lesz ez a gyerek, vagy biológus. "Drágám, lonc itt nincs. Lonc a papánál van Piliscsabán." "Ez nem lonc. Ez jeándej, aaz pijos. Anya, hoj van a zöjd lonc?" És így tovább, és így tovább....

Hurrá, még van melegvíz!! Lendületből betoljuk Kriszt a zuhany alá, aki baromira nem díjazza az ötletet, de ez van. Gyorsan megfürdünk még mi is, amíg legalább langyos a víz. És még mosogatni is tudok langyos vízben. Először (és valószínűleg utoljára) az itt tartózkodásunk alatt.

Vacsora után sétára indulunk hármasban azzal a céllal, hogy vásárolunk némi ajándékot. Nnnna, pont ez az, amit Krisszel nem lehet. Shoppingolás sztornó. Csak sétálunk. Aztán telefonálunk, utána vissza a szállásra, Kristóf megy aludni, Apa is megy aludni, Anya pedig beindítja a "shoppingolás reloaded" projektet Zével és Csucsuval.

Belevetjük magunkat a görög iccakába és a bazárokba. Költjük a drága Euro-t sok apró marhaságra. Zoli próbál velem üzletet kötni miközben én egy kalappal szemezek. Ha én megveszem azt a kalapot, akkor ő vesz magának egy baseball sapit. Aztán ő vesz sapit, én nem kalapot, viszont kikészítem a két fiút, amúgy nőci módra, miközben válogatok a kalapok között. "Ez szúr, ez túl rózsaszín, ez olyan Julia Robertes...."(én) "Na, ebből se lesz kalap...." (Zé) "Azzal a rózsaszínnel mi volt a baj?" (Csucsu) "Olyan nagyon Barbie-s"(én) "Jaj, anyám!" (Csucsu)

Felpakolva térünk vissza, aztán még filmet nézünk. Éjfél elmúlt, talán aludni kéne....

Hurrá nyaralunk! - Képekben 1.

Apa és Krisz a Fehér Torony tövében - Thessaloniki

Anya és Krisz a Fehér Toronynál a tengerparton - Thessaloniki

Ha már strandolni nem lehet, legalább takarítsunk ki :)

"...és akkoj a kajóz bácsi megtelt és akkoj kiöntötte a vizet a fejébőj" - Waterland, Thessaloniki

Kristóf a kalózos medencében

Tó, felhők, Olympos

Két gyerek játszik

Kis család pancsol

Bátortalan kezdetek

Hajnali fél 3, benzinkút játszótér valahol a szerb autópályán

Indulás előtt a bőröndöket alaposan ki kell porszívózni mindig minden körülmények között